19.
Vadóc
Sziasztok Drágáim :)
Ebben a részben megismerhettek két új személyt is, akik közül az egyik igazából nem is annyira új. Mária az egyik kedvenc karakterem, remélem megtudjátok szeretni azt a személyiséget akit én megálmodtam hozzá.
Lesz benne 16 karikás rész is, szerintem ez nem minősíthető még 18-nak, nem is hiszem, hogy valaha is annyira belemennék ebbe a témába.
Remélem tetszeni fog nektek az újabb fejezetem :D
Jó olvasást ;)
XoXo Jane
Zombor
2015.Február. 01. (Vasárnap délután)
Tegnap óta nem léptem át a szobám küszöbét, az ágyban vagyok
és vagy a falamat bámulom vagy alszok.
Mikor aludtam ennyit utoljára? Már erre sem emlékszem. Az érzések kusza
világába csöppentem és tudom, hogy valahogy menekülnöm kell belőle. Nem akarok
sem apára, sem Vandára és az anyjára gondolni. Nem akarok gondolkodni.
Mária folyamatosan nyaggat, hogy ne csak feküdjek és aludjak,
hanem váljak továbbra is hasznos részévé a társadalomnak. Tudom, hogy ha megmerné
kockáztatni a barátságunkat, akkor megmondaná nekem, hogy nem helyes amit
teszek, vagyis amit nem teszek. Biztos vagyok benne, hogy azt támogatná, hogy
meglátogassam az apámat. De erre még tényleg nem állok készen. Utálom a
korházakat, ezért is vigyáztam magamra mindig nagyon, nehogy az legyen a vége,
hogy ott kötök ki végül.
Mária, a bejárónőnk igazi szakmája ápolónői szakma, mikor
ápolónőként dolgozva ismerkedett meg a későbbi férjével, aki már réges-régen
elhunyt. Nagyon szerették egymást, mindig emlegeti nekem Tibort, az egyetlen
szerelmét. Én szívesen meghallgatom a sztorikat, vagy ezerszer hallgattam végig
ugyan azt a sztorit, csak mindig egy picit másképpen. Mária olyan nekem mint
egy nagymama, tulajdonképpen megmondhatná nekem, hogy mit gondol rólam én akkor
sem venném magamra. Szoros kapocs alakult ki közöttünk.
(Vasárnap este)
- - Úrfi jöttek magához. – mondta miután
eltávolította fülhallgatót a fülemből Mária.
- -Ki az? – kérdeztem elég higgadtan a helyzethez
képest.
- -Hát – Köszörülte meg a dolgát. – az a lány. –
csak ennyit mondott és már ennyiből tudtam, hogy kiről van szó. Mária ki nem
állhatja Bolit, különösebb okok miatt, amikről nem tudok. Mikor nincs itt mindig
valami szép névvel illeti, de csak akkor, hogy ha valahogy ő kerül szóba, ami
csak nagy ritkán történik meg. Én nem hozom szóba, mert nem tartom fontosnak,
Mária meg már csak az említésétől rosszul van. Nem tudom, hogy miért van ilyen
hatással rá, ha eddig nem tudtam meg nem is fogom már szerintem. A másik meg,
hogy ha Mária Bolit annak a lánynak szólítja, ez hatalmas dolog, ennél
udvariasabb címzővel még soha sem illette. Csodák néha vannak.
- -Szólj neki, hogy itt várom. – mondtam neki, hogy
mit tegyen, de a cselekedetet nem kellett véghez vinnie, mert Boli magától is
idetalált. Túlságosan is otthonosan érzi magát nálam.
- -Zombor,jól nézel ki. – mosolygott rám a húú
minden rendben van mosolyával. Mit várt?
Hárman voltunk a szobámban és kínos csönd telepedett le
közénk, Mária tekintete ide-oda cikázott, hol rám, hol Bolira. A kíváncsi
természete tudni akarta, hogy mi lesz most. Ezt magam sem tudom. Én csak
figyeltem a két nőt, akik annyira ,,imádják” egymást. Mulatságosak tudnak lenni
olykor, mikor azt tervezik, hogy mikor mivel tudják felpiszkálni egymás
idegeit.
-
-Mária
asszony – Fogott bele Boli. Ő mindig ezzel a megszólítással próbálta megsérteni
Máriát, ami mindig sikerült is neki. – ha nem haragudna meg kettesben maradnánk
most Zomborral, hogy ha nem bánja - vette fel, legalább is próbálta felvenni a
legmodorosabb mosolyát amit csak Mária felé tudott nyújtani. Mi bajuk van
ezeknek egymással?
- -Rendben. – villantotta meg Mária a legműbb
mosolyát. Szerintem még ember nem tudott ilyen mű mosollyal mosolyogni mint ő,
annyira látszik, hogy akit ezzel a mosollyal illet azt nem igazán kedveli, és
most még csak szépítettem a dolgot. – De ha nem bánod úrfi most visszatérnék a
saját lakrészembe. – kért elnézést tőlem hátra felé sasszézva, de mielőtt
kiment volna az ajtón odafordult Bolihoz és szóra nyitotta a száját. – Gondolom
akkor holnap újra találkozunk. – mondta, sajnos az arcát nem láttam, de Boli
arcából kinézve, nem volt valami megnyerő az elköszönése. Annyira bírom az
öreglányt. Mindig megmulattat.
Boli becsapta Mária után az
ajtót.
- -Annyira utálom ezt a ringyót, miért nem tudod
kirúgni? – mondta nagyon hevesen mérgében.
- -Ő nem ringyó. – zártam le ezzel a témát. Nem
akartam ezen vitatkozni most Bolival, amúgy sem értenénk ebben egyet. Minek
fecsérelnék rá időt. Amúgy is azért van itt, hogy az elterelje a gondolataimat,
ebben mindig is jó volt. – Boli csak egy gyors ferde mosollyal válaszolt és már
is csábító üzemmódba kapcsolt.
- - Hogy vagy édesem? – mondta szépen lassan
kimondva a szavakat, közben ugyan ilyen lassússággal kezdte kigombolni az ingje
gombjait. – Úgy halottam rossz kisfiú voltál, én rólam meg azt mondják, hogy
nagyon rossz kislány – folytatta a kis játékát. Mindig is mulattatónak találtam
Boli csábítási technikáját. Ez most sem volt másként. Az ágyam széléhez jött,
az ing már nem volt rajta, most a melltartójával bajlódott, de viszonylag azzal
is gyorsan végzett. A hatalmas mellei úgy hullottak ki a mereven tartó
melltartóból, hogy a látványtól merevedésem lett, rögtön beindultam, a
nadrágomhoz erősen odafeszült a szerszámom. Boli jó tudta, hogy ezek után
nincsen menekülése tőlem, de nem is hiszem, hogy akart volna, ha még is lett
volna esélye rá.
Villám gyorsan magam alá gyűrtem
a két kezét a feje fölé szorítottam, utasítottam neki, hogy tartsa ott, addig
én leküzdöttem róla a farmerját és minden más ruha költeményt. A száját kezdte
el harapdálni, a kezeit leengedve maga mellé, ezzel megszegve utasításomat,
összenyomta melleit így még hatalmasabbnak tűntek mit amilyenek, ha eddig nem
ágaskodott volna fel a farkam, akkor ez megtette volna a hatását. E
tevékenysége közepette én igyekeztem a saját felsőmtől és nadrágomtól
megszabadulni. Boli türelmetlenségében nem bírva magával hozzásegített a nadrágom megszabadításától,
aztán a gatyámnak is neki kezdett volna, de megálljt parancsoltam a kezeinek,
erre lebiggyesztett ajakkal reagált. Ez egyáltalán nem szexi, de ettől még nem
hervadt le a farkam. Gyors megszabadultam minden olyan tárgytól vagy
ruhamenütől ami akadályt jelentett volna számunkra, aztán fölé tornyosultam és
mielőtt megbüntettem volna rosszalkodása miatt, Boli be vitte nekünk a kegyelem
döfést. – Büntess meg amiért rossz voltam. – mondta nekem már teljesen
felizgult hangon. Ez volt a végszónk.
…
2015. Február 2. (Hétfő, kora este)
- -Úrfi jöttek hozzád - kopogott be Mária a szobám ajtaján, mivel
tudta, hogy még mindig ugyan az a vendégem tegnap este óta, nem is zavart
minket, ez idáig. Ki a fene zavarhat minket ilyenkor?
- -Ki az? – kérdeztem mérgesen a szoba felőli ajtó
résznél állva talpig meztelenül.
- -Azt mondja a neve Molnár Vanda, az osztálytársad
és a házidat hozta el neked. - Mi a fene? – hitetlenkedtem magamban. Mit keres
ő itt?
- -Mindjárt lemegyek, mondd meg neki. –
válaszoltam, miközben a szoba másik oldala felé igyekeztem, hogy valami
ruhaszerűséget találjak magamnak. Halkabban kellett intézkednem, nehogy a végén
felverjem a mély álmából Bolit.
Elkészültem, rendbe hoztam magamat amennyire
csak tudtam és elindultam lefelé a földszint irányába, ahol tudtommal Vanda
várt rám.
- - Vanda? Te mit keresel itt? – kérdeztem tőle
kíváncsian, a hangomra egy kicsit összerezzent, remélem nem ilyeztettem meg
túlságosan. Nagyon vártam, hogy mi a magyarázata a házamban való megjelenésére?
Mit akarhat?
- - Szia
Vanda. Szia Zombor. Hogy vagy. Kösz jól. Én is, köszönöm kérdésed.
-Szia
Vanda. Mit keresel itt? – nem vettem tudomást az előbbi markáns kis mondatait,
ahol bemutatta, hogy hogyan kellett volna zajlania a jelenetnek.
- -Úgy emlékszem
szombaton te is hívatlanul jöttél el hozzánk... – érvelt, ami igaz is
volt. - Na de mindegy is, Mariann
tanárnő kért meg engem, hogy hozzak el neked pár dolgot. – válaszolt a
kérdésemre. Nyújtotta át a cuccokat amit Mariann küldött nekem. De miért pont
vele küldette el a dolgokat? Nem értem.
- -Nyugodj meg, nem fog
még egyszer előfordulni. – ígértem meg és elvettem a dobozt meg a füzeteket a
kezéből. - Köszönöm, de nem kellett volna ezért fáradnod. Mariann tanárnő
kért meg erre? És mondott neked valamit velem kapcsolatban? – kíváncsiskodtam
tovább. Tudni akartam, hogy mit tudott meg rólam. Mit mondhatott el neki
Mariann? Úgy tudom, hogy a psziológusoknak is vannak titoktartási
kötelezettségeik.
-Tudom,
hogy nem kellett volna, de na mindegy. Nem semmit, semmit nem mondott. – válaszolt
megint csak a kérdésemre.
-Ühhüm.
Akarsz még valamit? – tettem fel neki a
kérdést, mivel nagyon úgy nézett ki, mint aki nem csak egy dolog miatt jött el
hozzám.
-Hát
ha már itt vagyok… - kezdett bele, de megállítottam. Nem lett volna jó
ötlet itt maradnia. Egyrészt mivel megfogadtam, hogy nem foglalkozok többet
vele és elhatározásomnak eleget kívántam tenni, másrészt egy kielégült
vadmacska feküdt tőlünk 10 méterre, akivel ha találkozott volna nem biztos,
hogy jó lett volna a végkimenetele. Én nem Bolit féltettem, hanem Vandát. Boli
elég heves természetű tud lenni, főleg, hogy ha a játékszerét kell megvédenie a
többi kiscicától, ez rosszul hangzik, de igaz. Soha nem szoktam mesélni neki,
hogy ha például mással vagyok, nem lenne bölcs dolog tőlem. És nem is akartam
elveszíteni egy ilyen jó önkéntest, akit bármikor bármire rátudok venni.
Ráadásul örömmel teljesíti az összes feltételemet, nincsenek különösebb
elvárásai. Ez a legjobb az egészben.
-El
kell menned. – jelentettem ki, de nem volt mit tenni.
-Óóó,
hát kösz. Nem vártam tőled mást. Nem is értem, hogy egy ilyen köcsög miatt
miért utaztam ilyen sokat. Menj a francba, Zombor. – háborodott fel és elindult a kijárat felé. A
szavai felbőszítettek engem is és közölni akartam vele, hogy mit gondolok róla.
-Menjek a francba? Ez most komoly Vanda? – mulatatott arckifejezése
és nem tudtam nem vigyorogni rajta. - Én csak azt teszem amire nem régen
megkértél, amire megkértek engem. És amit mindig a fejemhez vágsz, ahányszor
valami nem helyén valót teszek elvárod, hogy kedves legyek veled. Meg amit az
apáddal beszéltél péntek este, még mindig azt hiszed, hogy jóban lehetünk?
Mióta ismerlek csak rosszul érzem magamat, mindent elrontasz körülöttem. És tudom,
hogy miket mondtál a hátam mögött rólam, úgy, hogy ne akard, hogy sajnáljalak.
– miközben kimondtam ami nagyon zavart már mióta, de főleg az elmúlt két napja
a harag elöntötte a fejemet. Feltudtam volna robbanni e percben
-Te miről beszélsz?- értetlenkedett, a szokásos Vanda. -
Azt már múlthéten megvitattuk. Ki kért meg arra, hogy tartsd magad távol tőlem?
Hallottad, amit apukámnak mondtam? Szerinted nem volt teljesen igazam? Nem
értem mit akarsz tőlem. Már csak 3 hónapig vagyunk a suliban. Miért pont most
akarsz velem barátkozni? És ha akarod tudni én sem vagyok teljes mértékben
biztos abban, hogy ez nekünk, mármint a barátság, menne közöttünk. De ezt is
mondtam már neked, nem hallhattál semmi újat. – közölte velem a tényeket. – És
amúgy is…mindent megkérdőjelezel amiben hiszek és csak az időmet rabolod.
– mondta nekem dühvel teli hangnemben. A dühe engem csak mosolyra
késztetett. Úgy látszik elkezdett mulattatni a Vandával történő veszekedéseim,
szócsatáim.
-Tudod mit? Igazad van. Ez nekünk nem megy. Nem is értem
miért strapáltam magamat eddig. Szia, Vanda. – köszöntem el tőle, de most már
végleg. A kezemmel mutattam a kijárat felé, hogy ezzel is nyomatékosítsam, hogy
most már nem kívánt személy a házamban és egyéb helyeken, ahol én tartózkodom.
Már csak remélhetem, hogy érti a célzást.
-Szia Zombi. Örülök, hogy megismerhettelek. – az arcán
rengeteg fajta érzelem suhant át egyszerre, megfordult és távozott az ajtómon
és lehetséges, hogy az életemből is.
…
Dühösen rontottam be a szobám ajtaját, és
levetődtem a kanapémra. Nagy dührohamom közepette el is feledkeztem az ágyamban
fekvő Boliról, akit sajnos felriasztottam álmából.
-Mi a franc ütött beléd? – kérdezte feldúlt, nagyon fáradt
hangon.
-Semmi. – válaszoltam, mivel köze nem volt hozzá, hogy mi
a problémám.
-De mégis mi bajod van? Nem szoktál így viselkedni.
-Tényleg semmi közöd nincs hozzá. – közöltem vele nagyon
szárazon, elég bunkó voltam, de még is mit várt?
-Egy köcsög vagy. Kielégítem az igényeidet és még egy
szaros kérdésemre sem tudsz válaszolni. Basszad meg. – háborodása közepette
feltápászkodott és szedelőzködni kezdte a cuccait.
-Még is mit művelsz? – kérdeztem tőle meglepetten. nem
gondoltam volna, hogy ennyire felveszi a dolgot.
-Még is mit? Szerinted? Összepakolok, nem vagyok
valamiféle tárgy akit kényed szerint használhatsz, aztán eldobhatsz. – hírtelen
már fent is voltak rajta a ruhadarabjai. -
Ha máskor is szeretnél velem szexelni, akkor tanulj meg másként
viselkedni velem. Amíg nem tudsz velem rendesen bánni, addig ne is várd, hogy
bármit is művelhetsz velem. – dühösen kiabált velem. Megfogta a megmaradt
cuccát és kiment az ajtómon.
Nem mentem le míg nem voltam biztos benne,
hogy már nincsen itt Boli. Összeszedtem a tányérokat amiket éjszaka halmoztunk
fel és leindultam a lépcsőn. A konyhában Mária mosogatott éppen, aki mikor
meglátott bosszús tekintettel méregetett engem.
-Ó? Képes lefáradni ő kegyelme? Mily meglepő. – fogad
Mária nagy örömben. - A fruska már félórája távozott. Nem volt valami jó kedvű
és én sem mikor összefutottam vele. Máskor kérlek figyelmeztess, hogy ha ilyen
bosszús hangulatban van. Még nekem kellett nyugtatgatnom, hogy ne törjön szét
még a végén valamit. – Máriából olyan düh áramlott, ami nevetésre késztetett.
-Ez nem vicces Úrfi. – próbált leállítani.
-De az. – nevettem most már harsongva. Ő sem bírta tovább,
nevetni kezdett velem együtt.
-Ha láttad volna mikor közöltem vele, hogy te minden
lánnyal így viselkedsz. – csak még jobban nevetett. Az volt ezzel a szándéka,
hogy fel húzza még jobban Bolit, ami sikerült is neki, abban biztos vagyok. Az
a vicc az egészben, hogy haza egyedül még Bolit hoztam, mivel nekem így
kényelmesebb. Senkit nem engednék csak úgy be, Bolinak annyi a kiváltsága, hogy
jó kislány. Semmi más. Amúgy meg hamar
le fog csillapodni és vissza fogja könyörögni magát, ahogyan eddig is tette.
-Bárcsak láttam volna. – nevettem vele együtt tovább.