15.
Gondolatok - II.
Sziasztok Drágáim :))
Ez az előző rész (14. fejezet) folytatása.
További jó olvasást :D
XoXo Jane
2.rész
2015. Január 27. (Kedd)
Ellógtam az
utolsó két órámat, mert úgy véltem, hogy fölösleges időt pocsékolnom rá…
anélkül is sikerülni fog az érettségi,
hogy bejárnék ezekre a fölösleges órákra, amúgy sem hiányoztam eddig túl sokat.
Miután elég időt töltöttem a Starbucks-ban,
visszaindultam a sulihoz, mert Vandával találkozót beszéltem meg. Igazából
fogalmam sem volt, hogy mit is csinálhatnánk mi ketten, de majd csak kitalálom
a következő 1 órában.
…
Nem is
tudom, hogy mit gondoltam. Gondolhattam volna, hogy elfogja felejteni a megbeszélt
találkozót… olyan feledékeny, nem rosszabb, mint Aisa, de súrolja a mércéjét.
Legalábbis eddig úgy vettem észre. Pedig mikor megbeszéltük nem is volt
berúgva, most mi lehet a kifogása feledékenységére? Nem tudom, de nem is vagyok
kíváncsi rá, az a lényeg, hogy akkor eljön velem, végül is nem kellett sokat
győzködnöm.
Már negyed
órája vártam rá mikor megérkezett, azt sem tudta, hogy merre van jobbra vagy
balra, keresgélt a szemével pedig végig az utca túloldaláról figyeltem a
szerencsétlenségét, jót mulattam bénaságán. Miután végre észrevett engem, az nem volt elég neki, hogy negyedórát kellett
rá várnom, míg idetalált, de még játszotta a kislányt is, aki nem merészkedik
fel egy idegen háta mögé (különféle kifogásokat talált ki, hogy miért nem
teheti meg) Bár számítottam erre a reakcióra is,de nem hittem, hogy ilyen nehéz
feladatom lesz. Hogy rá bírjam, eljöjjön velem, rá kellett ijesztenem, ezért
ott hagytam. Mentem egy nagy kört. Körbe vezettem a nagy háztömböt és miután
visszakanyarodtam az utcába, megláttam Vandát, aki mérgelődött magában, ez
mosolyra késztetett, tudtam, hogy innentől nem lesz nehéz feladatom.
Így is lett.
Vanda egy-két mérgelődés után, felszállt a veszedelmes járgányomra - az ő
szavaival élve - és elindultunk. Elindultunk.., de még én sem tudtam, hogy hová
is tartunk, azt hittem, hogy mostanra kitalálok valamit,de nem így lett. Még
most is ezen agyalok.
Körbe-körbe
furikáztam magunkat a városban, Vanda ebből semmit sem vett észre, ez gondolom
azért is van így, mert görcsösen, erősen ölelt át hátulról. Az ölelése
valamiért nagyon jól esett, főleg az, hogy ilyen erősen fogott. Még az is
árulkodó jel lehet számomra, hogy nincs képben, hol is vagyunk, mivelhogy
csukva van a szeme, a visszapillantó tükörben nézve őt, miközben vártam a
zöldlámpára, olyan érzésem volt, hogy bízik bennem, mintha tudná, hogy nincs
veszélyben mellettem. Másrészről meg az is eszembe jutott, hogy annyira fél,
hogy valami baj lesz, hogy még a szemét sem meri kinyitni, ettől röhögnöm
kellett, de visszafojtottam nagy nehezen a kacajomat.
Rengeteg bár
mellett mentünk el, mindegyik jó, de nem az igazi. Most komolyan bárba akarom
vinni? – tettem fel magamnak a kérdést. Már hogyne, ő csak egy haver vagy
valami ilyesmi… ergo nem kell lenyűgöznöm. Nem kell elegáns étterembe vinnem,
bár a legtöbb lányt egy lebuj is kielégíti, nincsenek elvárásaik, csak a lényegre
akarnak térni, amiről mindannyian tudjuk, hogy mi is az. Vandával nem ez a
helyzet, vele másként kell bánnom, mint a többi lánnyal, valamiért ő más és
valamiért én is másként bánok vele, mint a többi nőnemmel. Lehet, rosszul
teszem, főleg, hogy az eredeti tervem az, hogy visszaadjam azt, ami miatta van
velem, vagyis az, hogy magamra sem ismerek, minden gondolatomat felemészti. Azt
akarom, hogy ő is így érezzen, és ugyan ilyen elveszetnek tűnjön, mint ahogy én
érzem magamat. De ez a tervem egyre távolabb kerül tőlem, miközben egyre jobban
megismerem őt. Nem hagyhatom, hogy az érzéseim befolyásoljanak, semmiféleképpen
sem.
…
Végül, nagy
nehezen eldöntöttem hová megyünk, hogy hová viszem el. Megálltam a kedvenc
báromnál, ami a törzs helyem, gyakorlatilag itt töltöm időm nagy részét, hogyha
például lógni akarok, külön bejáratú kulcsom is van, csak nekem. Ilyen, hogyha
valakinek vannak barátai és összeköttetései.
Vanda szó szerint
leugrott a járgányról és nagy levegőket vett, - ebből rájöttem, hogy inkább
félt fent ülni a járgányomon hátam mögött ülve, minthogy megbízva bennem fogott
olyan erősen, - én addig a kocsimmal ügyködtem. Kritizálta a bárt - a nevét,
mint a ,,bár” jelzőt, szerinte a bár és a kocsma tök ugyan az, de ez korántsem
így van, mivel nem volt kedvem most beszédet tartani a különbségekről ezért
nagy nehezen, de ráhagytam, - neki mindig van valami megjegyzése mindennel
kapcsolatban. Nem tudja néha befogni a száját?
Mikor
beértünk, láttam rajta, hogy tetszik, amit lát, lehet lenyűgözte, amit látott,
pedig a lenyűgözése nem szerepelt a terveim között, vagy még is? Badarság.
Hülyeségeken töröm a fejemet. A bár ízlésével kapcsolatban pedig nem
csodálkozom, hogy tetszik Vandának a látvány, Aisanák mindig is különleges
ízlése volt mindennel kapcsolatban. De nem most szeretném Aisa ízlését firtatni
a férfiak ügyében és külsőségekkel szemben, miközben Vanda is velem van,
elvileg rá kellene fókuszálnom.
Mikor
bevezettem a nagy terembe, ahol sok férfi megfordult már különféle ügy miatt,
hogy levezesse feszültségét. Kimondhatom, hogy a férfiak körében ez a
legforgalmasabb bár Pesten, ha nem is maga a bár részébe látogatnak el, de ebbe
a helyiségbe igen. Itt mindenki az lehet, aki lenni akar, nem kérdezi senki, hogy
honnét jöttél, milyen helyzetbe kerültél, ami miatt ide keveredtél. De ha kell
segítség nekik, például jó kis beszélgetés, abban Aisa nagy segítségükre van.
Mindenkit szívese meghallgat, és mivel pszichológiát tanult még segítségükre is
van úgyhogy közben pénzt sem kér el tőlük. Ezt és minden mást is nagyra
becsülök benne, nem tudom, hogy velem mi lett volna, hogyha az apám nem őt
veszi fel mellém segítségül, - lehet ez volt az apám egyik legjobb tette és jó
cselekedete felém.
Vanda
teljese odáig volt, el kellett magyaráznom neki, hogy én nem versenyzem, csak
ütögettem a zsákokat feszültség és harag oldásaképpen. Pedig azt mondják, hogy
nagyon jó is lehetnék, de engem ez egyáltalán nem vonzz.
Miután
visszatértünk a játékszobába Aisa jelent meg, aki mérgelődött nekem egy sort,
aztán bemutattam neki Vandát, láthatólag örült a vendégemnek, utána magunkra
hagyott. Ez után jól telt az idő, jól éreztem magamat, megtudtam Vandáról, azt
is, hogy fogalma sincs, hogy kell billiárdozni és azt is, hogy milyen jól el tud
lazulni és, hogy a saját bénaságán olyan jókat tud mulatni, folyamatosan
nevetgélt magában, ez állandóan mosolygásra késztetett.
Miután
magára hagytam Vandát egy fontos telefonhívás miatt úgy 15-20 percre, az a látvány fogadta visszatértemet, hogy két
idegen pasassal beszélget és nevetgél, ezért valamiért mérges lettem, de
elfojtottam mérgemet, mikor Aisa oda jött hozzám.
- A barátnőd
bámulatos egy teremtés. – csattant fel Aisa., miközben odatámasztotta magát
mellém a falnak. – Az ott Kéves Árpád – mutatott Vanda mellett ülő 40-es évei
végén lévő férfira. - Egy menő üzletember,
akinek a lelkét nagyon nyomja valami, mindig vidám férfi volt, mikor kettesben
maradtunk még flörtölt is velem, de mostanában teljesen magába fordult, ha
eljött rendelt egy sört és a sarokba ült le – sóhajtott egyet. – Tudom, hogy
valami nagyon bántja, sőt sanyargatta őt belülről a dolog. De nem tudok rajta
segíteni, míg nem hagyja – vett egy nagy levegőt, miután elhadarta ez a sok
információt és folytatta. – Láttam mikor Vanda bámulta őt, miután te otthagytad
valamiért, aztán gondolt egyet és leült mellé, csöndben figyelte, míg végül Árpád szólalt meg először, ezek után csak úgy
történtek az események, egy másik pasas is csatlakozott hozzájuk, ha jól
emlékszem Péter, most meg mind a hárman mosolyognak egymásra, mintha mi sem
lenne tökéletesebb, viccelődnek valamin, bár nem értek belőle semmit. -
gondolkodott miközben őket nézte, aztán tovább folytatta. - Ebben a lányban van valami természetes
adottság, amivel leveszi az embereket a lábáról és megnyílnak neki, nem olyan,
mint az enyém. - kacsintott egyet rám, erre szemöldök összehúzással válaszolok.
– Neki a vérében van, a másokról való gondoskodás, és odafigyelés. – Aisa maga
felé vont és két kezével a vállamat megfogta. – Nekem nehogy megbántsd ezt a
lányt, különben velem gyűlik meg a bajod és annak csak rossz vége lehet, ne
játszadozz vele, még most döntsd el, mit is akarsz tőle valójában és aszerint
járj el. – utasított, aztán csak úgy ott hagyott engem. Mi a faszt képzel ez?
Hogy hiheti azt, hogy ő majd megmondja mit is tehetek ezzel a lánnyal? Majd én
eldöntöm, mit csinálok vele és mit nem. Nem a főnököm vagy mi.
Aisa
faképnél hagyása óta eltelt újból 10 vagy 15 perc, mire Vanda meglátott, egy ragyogó mosollyal üdvözölt, mondott
valamit a két férfinak, akik láthatólag marasztásra akarták bíztatni, de még
egy-két szóváltás után nagy nehezen ott tudta hagyni őket, de előtte megfogta a
kezüket és erősen megszorította és elköszönt tőlük. Ők egy nagy mosollyal
viszonozták kedvességét, végül felállt és odajött hozzám.
-
Jó gyorsan végeztél. – fogadt engem ezzel a
kifejezéssel. Mi? Vagy fél órája váltunk el.
-
Több mint 30 perce nem láttuk egymást. –
világosítottam fel. Vagyis én a 30 perc nagy részében őt bámultam.
-
Tényleg? – mosolygott nagy vidáman. – Nem is vettem
észre, hogy így telik az idő. – hmm? Oké, akkor úgy vélem jól érezte magát ez
idő alatt. – Akkor folytatjuk a játékot? Úgy emlékszem én álltam győzelemre. –
kacsintott egyet rám. Kis hazudós, de ha ezt akarja, hát legyen.
-
Tényleg így. – kacsintottam vissza rá.
- Igen így
volt, örülök, hogy nem találsz ki semmiféle mentséget a bénaságodra. – Mosolygott
megint rám.
- Sajnos néha
be kell vallani az embernek, hogy ha nem áll nyerésre. – mosolyogtam vissza, de
ezt nem csak játékból mondtam, hanem így is gondoltam. Nem nyerhetek Vanda
ellen, egyszerűen nem tudnám bántani igazán, és nem is akarom már. A természete,
az állandó mosolygása, nevetgélése és humora,- mikor azon nevet, ami egyáltalán
nem is vicces,- egyszerűen lefegyverezett engem. Eldöntöttem, hogy nem fogom
visszaadni azt, ami nem is az ő hibája, nem tehet róla, hogy folyamatosan vele
álmodok, és rá gondolok, - vagyis de az ő hibája, mert ezt teszi a legtöbb
emberrel, de nem direkt.. ilyen a természete. – Nem büntethetem azért, ami nem
az ő hibája, én hagyom, hogy beférkőzzön az agyamba, vajon szokott rólam
ábrándozni, vagyis rólam gondolkodni? Álmodni? Úgy vélem ez örök rejtély marad,
bár nem igazán értem, hogy ez miért is érdekel engem ennyire. Zombor össze kell
szedned magadat.
- Jól vagy
Zombor? – kérdezte aggódva.
- Igen,
persze. – mondtam zavarodottan. Egy kicsit elbóbiskoltam az imént.
- Akkor játszhatunk?
– kérdezte játékos vigyorral.
- Kezdhetjük a
játszmát. – válaszoltam, de ezt komolyan is gondoltam. Kíváncsi vagyok mi lesz
a játszma vége.
A nap
végéhez közeledett már, de Vanda nagyon beleélte magát a bár hangulatába,
miután kitárgyaltuk a szerelmi életemet, ami be kell, hogy valljam zavarba
hozott engem, egy kicsit. De közben élveztem, hogy zavarba hozhattam én is őt
és az is tetszett, hogy sikerült ledöbbentenem, de azért aggódtam, hogy ezzel
elijesztettem őt. Nem is értem, még mindig, hogy miért érdekel ennyire a
véleménye, hogy miért érdekel, mit gondol rólam.
De aztán
rákellett döbbennem, hogy ez a kis incidens után minden jobban ment, jobban
éreztük magunkat, együtt nevettünk, néha olyan dolgokon, ami egyáltalán nem is
volt vicces. Vanda folyamatosan csak beszélt és beszélt, be nem állt a szája,
szerintem még egy buldózer sem tudná elijeszteni a további fecsegéstől.
Miután hazavittem vicces elköszönésünk után,
én is hazamentem, a szokásos történt velem megint csak róla álmodtam és rágondoltam.
Mielőtt elaludtam valamiért izgatottan vártam a másnapot, nem merem még
magamnak sem bevallani, hogy ő miatta, de egy idő után meg kell tennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése