Nem hittem volna.... by Jane < 2.fejezet

2.

Bál - I.

2015. Január 17. (Szombat)

Apa már három éve rendez jótékonysági bált a szívbeteg gyerekek számára. A tavalyi rendezvényt kihagytam, de a mostanit nem tudom elkerülni. Pedig semmi kedvem bájologni azzal a sok önelégült gazdag emberrel. A sok program, amire köteles vagyok elmenni, benne van a családi munkaelőírásba és nem tudok kibújni  alóla. Apa oda adta a hitelkártyáját és azt mondta azt vehetek meg rajta. amit akarok, csak annyit tett hozzá, hogy legyek lenyűgöző. Ennek érdekében a holnapi napra be kell iktatnom egy manikűrt-pedikűrt, fodrászatot és sminkelést is. Úgy érzem nagyon hosszú lesz a nap. 

... 

Két órája járom a boltokat és még mindig nincs meg a megfelelő ruha. Leültem az egyik padra, ami eléggé hideg volt, de kilehetett bírni. Nagy ücsörgésem közben rájöttem, hogy hová kell elmennem; a régiség boltba. Amikor beléptem a boltba, rögtön megcsapott a régi bútorok és tárgyak illata, amit annyira imádok. Anyával állandóan ebbe a régiség boltba jártunk/járunk a mai napig is, csak eddig más vezette. Felvásárolta egy idegen, akivel nyáron sikerült összeismerkednem. Persze ez a bolt eltér a régitől, mert ez egyszerűen lenyűgöző. Nem lehet rá szavakat találni. A régebbi tulajdonos csak úgy egymás hegyére-hátára rakosgatta a bútordarabokat és tárgyakat, de Gels aki a mostani tulajdonos, berendezte őket, ízlésnek megfelelően mindennek megfelelő helyet találva. Mint egy lakkberendező. Nagyon ügyes. 

Mikor megpillantom Gelsét, aki éppen a bútorokat tologatta. Öt perce álldogálok itt és még nem vett észre, beszélni hiába beszélnék hozzá, mert siket és nem akarok odaosonni, hogy megijesszem ezért inkább várok és nézegetem a csillárokat.

Megfordultam mikor hátulról megveregette a hátamat, a mosolya elárulta, hogy örül annak, hogy itt vagyok. Nyár elején ismerkedtem meg vele, amikor eltévedt Pesten, nem értettem semmit abból. amit mutogatott nekem akkor és ezért telefonon írta le nekem, hogy hova szeretne eljutni, ő meg a számról olvasott. Nagyon zavarban voltam, de végül két órát beszélgettünk miközben elkísértem, mert rájöttem, hogy hiába mondom el neki, akkor sem fog eltalálni oda ahová szeretne. 

 Miután a régi tulajdonos eladta az üzletet nem nagyon járkáltunk el anyával ebbe az üzlethelyiségbe, de egy nyári nap ezen a környéken jártam és valami késztetett, hogy betérjek ide. Vonzott a hely. És amikor beléptem rögtön azt a siket nőt pillantottam meg, aki zavarba hozott engem a közvetlenségével és vicces siket humorával. Nagyon megkedveltem és az óta állandóan eljövök ide társalogni vele.

 A jelnyelv megtanulásában ő is segít nekem, és már elég jól tudok vele kommunikálni. Nem azt mondom, hogy egy profi vagyok, de azért sok mindent megértek és én is meg tudom magamat értetni már. Persze sok hibával, de idővel jobb leszek. Remélem.   

Ha bárkinek is szeretnék születésnapra, vagy bármilyen alkalomra ajándékot adni idejövök, mert itt minden megtalálható, amire csak gondol az ember. 

Elvitt hátra a kincses szobába, ahol tartotta a gyönyörű ruhákat, amiket megismerkedésünk harmadik hónapjában mutatott meg. Ez volt az ő kis titka és csak különleges vendégeknek mutatta meg. Azóta, ha valami különlegeset szeretnék, hozzá fordulok, mint éppen most is. 

Felpróbáltam hat ruhát, amik szebbnél szebbek voltak. Nem tudtam eldönteni, de Gelse mondta nekem, hogy mindjárt jön és mutat nekem valamit. Tíz perc után visszaérkezett és elővette a ruhát, egy ilyen ruhatartó cuccból, amiben apa is tartja utazáskor az öltönyét. A ruha, amit odaadott a kezembe káprázatos és egyszerűen fantasztikus volt. Mindegyiket túlszárnyalta. Olyan piros, mint a rózsa, a hátánál ki van vágva v alakban, a v alak végén kezdődik a szoknya része, ami tüllből van és az egy kicsit világosabb és térdemig ér a vége. Ez egyszerre elegáns és szexi. Imádom. Nem mellesleg nagyon jól áll rajtam, ezzel Gels is egyet értett.

- Kislány nagyon szexi leszel holnap ebben a cuccban. Aztán tartsd titokban, hogy honnét származik, mert nem szeretnék hívatlan vendégeket. – mutogatta el nekem. 

- Ezt mondanod sem kellett volna. Én sem szeretném, hogy mindenki tőled akarjon egyedi ruhákat. Te csak az enyém vagy Gels. - erre elmosolyodott és kisétált a teremből, hogy átöltözhessek.

  Mire kiértem a pénztárnál várt. Leraktam a pultra, ő meg beírta az összeget. Nagyon drága, de megéri az árát. Gels ajándékba adott egy hajdíszt, ami levelekből áll és úgy kell felvenni mint ha hajpánt lenne, csak tűzni kell. Megvettem a szépségemet és elköszöntem tőle. Még soha nem volt ilyen gyönyörű ruhám, és ilyet még senkin sem láttam.

…

- Kicsim egyszerűen káprázatos vagy. - mondta apa, mikor lejöttem a lépcsőn.  

– Tényleg az vagy. – mondták a bátyáim. Rájuk mosolyogtam és megköszöntem nekik a bókokat.

Most tényleg jól estek, pedig nehezen viselem, ha dicsérnek, fényeznek vagy ha egyáltalán én vagyok a középpontban. Nem szeretem. Ez volt a bajom a szülinapokkal is, mert túl nagy figyelem került rám, amit én egy kicsit sem szeretek. Jól van, ez is hazugság, mert olykor-olykor jól esik, mint például most. Így is nem tudom, hogy-hogy éltem túl ezt a 18 és fél évemet. Apa és a családom barátai állandóan dicsértek engem (Nem is tudom, hogy miért.) Az egóm lehet, hogy egy icipicit növekedett az elmúlt évekhez képest, de ezért nem hagytam, hogy ez rossz útra tereljen, mint más kedves ,,barátaimat”.

 

- Mehetünk kicsim? - kérdezett apa, ezzel is kirángatva a gondolataim hosszú tornácáról. 

- Igen mehetünk. – mondtam és belekaroltam a karjaiba. 

Szeretek mások karjába belekarolni. Apa is szereti, ha belé karolok, nem úgy, mint a többi fiú ismerősöm. Vagy a bátyáim. Kilépve egy nagy fekete mini limuzint pillantottam meg, aminek az ajtaját egy sofőr nyitotta ki előttünk.

- Mi ez apa? –kérdezem. 

- Nem egyértelmű egy hosszú fekete kocsi. – vigyorodik el. Most ezt értenem kellene, hogy mi a poén ebben, vagy mi? Pedig nem értem, mint általában. 

- Látom, hogy egy limo, de mit keres itt. 

- Biztos eltévedt. Szálljunk be és mondjuk meg neki, hogy rossz helyen jár. – megint csak poénkodik, én meg megint csak nem értettem.  

- Ha-ha, nagyon vicces. – mondtam neki egy gúnyos mosolyt vetve rá. Beszálltunk, a limos meg ránk csukta az ajtót. – Hogy-hogy ezzel megyünk?- mutattam körbe.

- Nem árt egy kis változatosság. - válaszolta. 

- Apa? – kérdően néztem rá.  

- Jól van. jól van, ha ennyire akarod tudni, mindig is akartam limoban utazni és ezt most végre meg is tehetem. 

- Ez volt a nagy titok? Miért nem akartad ezt elmondani? - néztem rá értetlenül. 

- Hát csak húzni akartalak. – vigyorgott rám. 

- Ha-ha, hát sikerült. – morogtam.  Ezek után csöndben ültünk egy ideig.

Hát eléggé jól nézett ki a belseje, mit ne mondjak. Apa meg boldogan nézelődött és láthatólag élvezte a helyzetet, be kell, hogy valljam, én is. Elvégre egy magyar lány életében hányszor utazhat limoban egy extra partiba, ahol csupa gazdag ember van, és azt lesik, hogy épp mikor vétesz hibát? Vagy soha, vagy életedben egyszer kétszer, de ez csak a közembereknél van így. A gazdag kölkök gyerekei kb. minden héten ilyen helyekre járnak. Én személy szerint utálnám, ha minden héten ennyit kellene készülnöm egy 3- 4 óra miatt. Elég ennyi, aztán ott vannak a bulik is, amikbe járok. Régen rengeteget készültem rájuk. Ma már indulás előtt gyors felhúzom a ruhámat és teszek magamra hidratáló krémet egy kis szempillaspirált, rúzst, és kész is a remek mű. Pirosító nem kell, mert hát magamtól is eléggé elpirulok. 

- Megérkeztünk. - mondta a sofőr és kiszállt hogy kisegítsen minket. Apa magától szállt ki a limo sofőr meg csak nekem segített és átadott apának. 

- Ha szabad megjegyeznem nagyon szép a …. .

- Lányom. – adta a választ apa.

- Nagyon szép hölgyem.

- Köszönöm. – nagyon kedves volt tőle, hogy ezt mondta nekem.

Nagyon jól esett a dicséret egy idegen szájából. Amikor ismerősök mondják, az olyan mintha csak azért mondanák, hogy imponáljanak, vagy csak épp nem jutott semmi az eszükbe és rávágják, hogy: ’Egyébként a lányotok hogy megnőtt és milyen szép úri hölgy vált belőle’,  vagy egy közelebbi ismerőstől: ’Nagyon jól nézel ki Vanda, egyébként a cipőidet honnan vetted?’. Jól van azért ez egy kicsit más példa volt, mint az előző, de azért ide tartozott. 

Beléptünk egy csodálatos helyre. Minden tele-stele volt virágokkal és gyertyákkal, olyan volt, mint egy mese belli hely, gyönyörű.  És ezt az egészet adományokból hozták létre. Csodálatos, hogy ilyen fontos célért (szívbetegek segítésére) mennyien segítenek. Ilyenkor jó érzés embernek lenni.

Úgy 3 éve lehetett, hogy apa mikor tervezte az első bált elmesélte, hogy itt minden ajándék, a dekoráció, az épület, ételek és minden más egyéb. Még mindig elképedek, hogy ennyien segítenek apámnak. Jó tudom, hogy sok ember, csak a magamutogatás miatt van jelen, de kit érdekel, ha ezzel pénzt adnak és azt a pénzt jóra fordíthatjuk? Engem nem.   

A vörös szőnyegen végig haladva léptünk be a báli terembe. Egy kerek alakú kúpos épületrész volt Középen volt a táncparkett és annak még közepén a színpad melyen a zenekar játszott. Bámulatos volt már csak az elképzelés is. Kerek asztalok a kerek terem oldalain voltak, melyeket vörös rózsák díszítették, azt is észre vettem, hogy szimbolikus jelként szív alakú kavicsok díszítették az asztalt. 

- Ez a nagy kerek egész egy szimbolika. – mondta apa.

- Hát kapizsgálom. - mondtam izgatott arcot vágva.

- Először is a vörös szín, mint a szív színe. Mindenhol az van. –  bólogattam tovább és mosolyogtam, hogy jelezzem, tetszik, amit látok. - És aztán itt ez a nagy kerek terem. Keresgéltük, hogy hol lenne jó hely a bál megtartására, merthogy a régi hely, ahol évtizedek óta tartják, felújítás alatt áll. És hát egyszer csak felkeresett telefonon ennek a helynek a tulajdonosa, aki nagyon akart jótékonykodni. Valahogy megtudta a nevemet és felhívott. Rögtön le lett beszélve. Aztán itt vannak ezek az asztaldíszek, amit gyerekek festettek meg. Ezeket Budapest óvodáitól kaptuk ajándékba. Egyszer megyek be a kórházba és az irodámba mit veszek észre vagy ötdoboznyi szív alakú piros kavicsot. - vett egy nagy levegőt és szépen lassan kifújta, körülnézett csodálattal és felém fordult.

 - Hát-nem lenyűgöző, hogy ennyien eljöttek segíteni?

- Igen apa ez tényleg csodálatos. – helyeseltem.

 Épp megjegyeztem volna még apának, hogy büszke vagyok rá hogy mind ebben részt vesz , mikor megakadályoztak ebben.

- Endre és a gyönyörű Lánya!-  jött felénk egy apától kicsivel idősebb nő. Felálltam a helyemről és nyújtottam a kezemet. 

- Vanda. – mutatkoztam be. 

- Örvendek Vanda. Én Katona Erika vagyok és ez meg itt a fiam, Ádám. – nyújtottam felé is a kezem és köszöntünk egymásnak illedelmesen. – Apád bámulatos egy fickó, édesanyádnak nagy szerencséje van vele, ugye tudod?

- És nekem is. - vágtam rá. 

- Már hogy ne. Neked is. – mosolygott vissza.

- Elég legyen ebből hölgyeim a végén még elpirulok. – vigyorodott apa. Imádtam ezt a mosolyát, olyan kis huncut volt, kis rosszalkodó. Mint ha még mindig tini lenne. 

- Vanda kedvesem szeretnék apukáddal pár szót váltani. 

- Értem a célzást, vagyis tűzzek el valamerre, hogy ne legyek útban.- viccelődtem vele. Szerencsére értette a humoromat, úgy hogy nem vette semmilyen sértésnek vagy bárminek is. 

- Hát, ha így akarsz fogalmazni…- mosolyodott el- … Igen, Vanda megkérhetlek, hogy szórakoztasd addig is a kisfiamat?

-          Hát persze! - mondtam neki vidáman, de nem voltam az. 

Egy idegennel kellett sok kínos percet eltöltenem. Miről beszélhetnék én vele. Politikáról? Szívbeteg gyerekekről? Ételekről? Mi a francról tudnék egy olyan emberrel beszélni, akinek csak a keresztnevét tudom és az anyja nevét. Az is lehet, hogy ez a leánykori neve az anyjának. És akkor Ádám vezetékneve? Fogalmam sincs. Most kérdezem meg tőle? Legalább megkezdem a beszélgetést, aztán elmondhatnám neki, hogy régebben a vezetékneveket mi alapján kapták az emberek, hogy sokaknak a munkássága határozta meg, mint például a Lakatos vezetéknevűek, lakatosként dolgoztak. Ez tök béna. Ezt biztos ő is tudja, mint mindenki, akinek ezt már mondta. De valamit csak mondanom kell, mert abban holt biztos vagyok, hogy ő nem fog megszólalni. Férfiból van és a mostaniakra nem nagyon jellemző a kezdeményezés.

 Ott álltunk egymással szemben a feszült csendben, és egyikünk sem szólalt meg. Kínos.

-  Te tudtad, hogy régebben mikor a vezetékneveket használni kezdték Magyarországon, akkor helységnevekről, belső, külső tulajdonságokról, származásuk vagy szakmájuk alapján kapták a neveiket? – bukott ki végül belőlem, ez a nagyon hülyeség. Bakker ennél hülyébb már nem is lehetek. Egy pár másodperc után- ami egy örökké valóságnak tűnt. – láthatólag Ádám megakart szólalni, de én közbe vágtam és megpróbáltam menteni a menthetőt. -          Sajnálom! Ez olyan hülyeség, csak próbáltam valamit mondani mielőtt teljesen megfagy a levegő közöttünk,- vallottam be amin végig gondolkodtam. 

-  Ne sajnáld. – kezdte. – Én sajnálom, hogy udvariatlan voltam, elvégre egy férfinak kellene kezdeményeznie, nem? – kérdezte vissza kis fiús bájjal mosolyogva, ettől én is akaratomtól függetlenül elmosolyodtam. – És amúgy okos volt amit mondtál, nekem fogalmam sem volt, hogy mivel drukkolhatnék elő. Zseniális húzás, ha most apám itt lenne ő biztos eltudna veled erről csevegni egy naphosszat, de én csak annyit tudok erre mondani, hogy igen ez tényleg fura vagy valami ilyesmi. – ettől a 3 utolsó szótól elnevettem magam. 

-  Most valami vicceset mondtam? – kérdezte. 

-  Nem dehogy,csak én is állandóan ezt mondom. 

-  Mit?- értetlenkedik. 

-  Hogy valami ilyesmi…

-  Én is. – vigyorodott el. – Állandóan ezt mondom. Ha valamiről nem igazán tudom, hogy mi akkor rögtön ezt mondom. Tök gáz, de nem tudok mit tenni. 

-  Én is így vagyok ezzel nyugodj meg. – mosolyogtam vissza rá. 

-  Legalább ezzel nem vagyok egyedül. – vigyorgott rám és most vettem észre, hogy mennyire jóképű. Atya gatya, de sármos. A fogai tökéletesek. Borostás az arca- bakker, nem hiszem el, erre nagyon gerjedek. – a szemei szürkék. A haja fekete, mint a korom. És ebben a szmokingban is látszik, hogy jól kidolgozott a teste. Mintha egy olasz magazinból lépett volna ki.  Már is elkezdtem róla fantáziálni. Odaképzeltem magamat az oldalára, miközben együtt sétálgatunk és kacarászunk, meg minden mást csinálunk, mint amit a párok szoktak.  Nem hiszem el, azt hittem, hogy leszoktam már erről. Mindig is attól féltem, hogy ez elf ogja rontani a normális kapcsolataimat. Az a sok szerelmes könyv, amiről végre sikerült leszoknom (nagy nehezen), úgy érzem be tett nekem, mert nagyobbak az elvárásaim a férfiakkal szemben. Ezzel anya is figyelmeztettet, hogy a valóságot és a képzelet világát válasszam szét, mert csak elrontja majd a kapcsolataimat, mivel az életben nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy azt elvárnánk. Borzasztó vagyok, már azt is elképzeltem, hogy az esküvőnkön milyen lesz a díszlet. Néha már röhögök magamon, hogy mekkora a fantáziám. Nem is tudom, mi lenne, ha mások hallanák a gondolataimat. Még senkinek sem mertem elmondani, hogy miken szoktam fantáziálni. Én így is hülyén érzem magamat, mi lenne, ha más is tudná?  

- Vanda itt vagy?- kérdezte.

-  Bocsánat. Gyakran elkalandozok. Sajnálom. -mentegetőztem. 

-  Ne kérj bocsánatot. Én is gyakran elkalandoztam régebben, de most már azért jobb a helyzet. Szerintem. – mosolygott rám. Én meg ettől elolvadok. 

Vanda fejezd be az ábrándjaidat. Nem ismered még a veled szemben álló személyt úgy, hogy nem lehet semmi elképzelésed a jövőtökkel kapcsolatba. Véstem az eszembe. Ő még egyenlőre csak egy idegen, akivel véletlenszerűen, de két közös tulajdonságotok is van. Ha jobban megismerem, akkor is csak egy barátnak lehet majd mondani. Semmi másnak! 

-  Jó hallani, hogy nem csak én vagyok ilyen…. – kerestem rá a szavakat. - .. Különc? – kérdeztem.

-  Vagy valami ilyesmi. – fejezte be a mondatomat és akaratunktól kívül röhögni kezdtünk. 

Ezek után még vagy fél óráig vele beszélgettem. Megtudtam, hogy 22 éves és az állatorvosi egyetemre jár, de nem szereti a macskákat, amivel sok gondja akad. Még egy közös tulajdonság. Van egy nővére, aki két évvel idősebb nála és külföldön él a vőlegényével. Nagyon szeret focizni és régebben, még a gimiben focizott, de a sok tanulás lekötötte/leköti az életét. Nyáron a Balatonban vitorlázik az apjával, aki valami menő ügyvéd. A vitorlázás a közös szenvedélyük. Azt is megtudtam, hogy van egy barátnője, akivel egy éve vannak együtt. Kigondolta volna… Egy ilyen intelligens, jóképű, jó humorú, kedves adonisznak már miért is ne lenne barátnője. Annyi információt osztott meg velem magáról, hogy csak na. Ezeket emésztenem kellett, hogy el ne felejtsem.

  Miután én is elmondtam a szenvedélyeimet és más egyéb dolgokat rólam, apa lekért, hogy bemutathasson pár embernek. Ezek után egy hosszú és unalmas csevej vette kezdetét csomó idegennel, akik közül egy-kettőt ismertem, azokat is csak látásból. Mivel nem bírtam már tovább elnézést kértem és kimentem a mosdóba egy kicsit pihenni.

…

A WC-én bújtam el a további beszélgetések elől apa munkatársai és más idegenekkel szemben. Egy tíz perce biztos, hogy már itt vagyok. Nem kétség. Aki szeret a figyelem középpontjában lenni annak ez nem nagy probléma, de én, aki világ életében kerülte, hogy csak hozzá beszéljenek és tegyenek fel kérdéseket annak igenis az volt. Nem szerettem a középpontban lenni és ez most sem volt másképp. Csodáltam, hogy egy órát bírtam. És még van vagy öt óra a szenvedésemből. Öt óra! Basszus. Még öt perc pihenés után megindultam kifelé, hogy szembe nézzek a halálommal. Mikor kiléptem az ajtón a nagy lendületemben beleütköztem valakibe és lehuppantam a földre. Szerencsétlen. 

- Bocsánat. Bocsásson meg. – kértem elnézést tőle. Ő is bocsánatot kért és segített fölállni. Mikor végre sikerült összeszednem magam a jóképű idegen szemébe néztem, akit ismertem. Zombor! A rohad élet!Óó a francba. Nem lehet igaz. Miért pont ő belé kellett botlanom? Pont belé? Miért?