Nem hittem volna.... by Jane < 1.fejezet

1.

A kezdet…….

Sziasztok:) Ez a történetet az életem és a fantáziám szülte. Remélem kedvetekre lesz az olvasása. Még sohasem publikáltam a saját műveimet és ezért be kell, hogy valljam félek, hogy nem fog tetszeni senkinek. De reménykedem :3  Eddig inkább csak a saját magam szórakoztatására írtam, de most úgy döntöttem hogy elétek tárom a fantáziám világát. Ha tetszik nektek amit csinálok ne akadályozzon meg benneteket semmi abban, hogy kibontakoztassátok a véleményeteket. :D

U.I: Jó olvasást :) 

xoxo Jane 

  

2015. Január 16. (Péntek)

Már 2 órája itt pusztulok a tanteremben. 2 matek óra egymás után. Matek. Nem vagyunk kibékülve egymással. Ráadásul az órán nem egyszer szólított fel Margit, a matek tanárom. Hála istennek már csak 3 hónapig kell elviselnem. És vége. De addig is sok türelem és erő kell hozzá. Ami már nem túl sok van. Az nyugtat egyedül, hogy az egyetemen már nem kell tanulnom matekot. Még a fizikát is jobban szerettem. Nem azért mert a tanár elképesztően dögös volt, hanem mert abból valahogy jobb voltam. 

Jól van bevallom olykor-olykor puskáztam. Szerintem az sem árt, ha néha-néha csalunk, mert ha nem ezt tennénk akkor nem lehetnének azokból a tárgyainkból 5-öseink vagy 4 –eseink amikhez egyáltalán nem értünk Úgy hogy már nincs is lelki ismeret furdalásom, hogy ha csalok, nem úgy mint régen. Borzalmas volt. Nem tudtam egész nap attól a gondolattól szabadulni hogy bűnt követtem el. Pedig ez nem az. Mindenki ezt csinálja. Akkor mindenki bűnös. Én is. Áááá nem hiszem el, megint itt tartok, hogy rosszul cselekedtem, cselekszek. Olyan rossz, hogy van lelkiismeretem. Sokszor úgy érzem, hogy könnyebb ha nincs, minthogy ha van, mert kicsi apróságokon is, mint például, hogy megjegyzem séta közben, hogy Emmának a szoknyája ma is borzalmas volt. Ettől. Másoknak attól sincs, hogy ha lopnak, vagy hazudnak vagy ki tudja még mit csinálnak. Én meg egy egyszerű megjegyzéstől rosszul érzem magam. Pedig Emma tényleg nem tud öltözködni, főleg nem szoknyát viselni. Ilyenkor olyan rossz embernek érzem magam. Borzalmas, hogy mennyit tudok ilyeneken töprengeni. 

Honnan is lyukadtam ki ehhez a témához? Fogalmam sincs. Ez a másik bajom, mindig mindent elfelejtek. Általában. Mindig az a kérdésem a beszélgetéseink közepette, hogy hol is tartottam. Jól van azért már javultam ebben az ügyben, úgy hogy nem is erőltettem. 

–  Vanda? Vanda?- ütött vállon valaki. 

–  Mi van? - kérdeztem. 

–  Mint ha itt sem lettél volna. Ott van a könyv a kezedben, de nem is olvasod, csak bámulod. – most az egyszer tényleg igaza volt. Elkalandoztam. Mint általában. Elvoltam a saját kis világomban, gondolataimban. Ezt mindenki úgy utálta bennem, de én nem. Mert így soha sem unatkoztam igazán. Elvoltam magammal, amikor épp nem volt velem senki és ez sokszor előfordult. Anya dolgozott késő estig, apa meg volt hogy haza sem jött 2 vagy 3 napig. Ilyen az élete egy lánynak, ha a szülei orvosok. Anya nem orvos, hanem ápolónő és nagyon szereti, apa sebész és ő is úgy szint imádja. Nagyon szeretnek embereken segíteni. Ahogy én is. A két bátyám meg már ,,felnőttek” legalább is a törvény szerint, ők már egyetemisták és alig járnak haza, de az ünnepeket és a családi nyaralásokat soha nem hagynák ki. Nagyon szeretünk együtt lenni, ha megtehetjük. - Megint elkalandoztam. 

– Vanda!- förmedt rám újra.

– Bocsi….,  bocsi nem akartam. Sajnálom.- esedeztem. 

– Semmi gond, de mi az ami ennyire lefoglalja eme csodálatos elmét? 

–  A  fiúk. – böktem ki.  

–  A fiúk? – bakker most miért ezt mondtam? Miért nem mondtam azt amiről tényleg vitáztam magamban? Miért pont ez csúszott ki a számon?? Néha én sem értem magamat, de ha már ezt mondtam előveszem azt a problémámat, amibe ők is beletartoznak. 

–   Igen, a fiúk! 

–   És min gondolkodtál velük kapcsolatban?- faggatott tovább.

–   Azon, hogy mekkora seggfej, kretén, barmok ezek itt mindannyian. 

–   Mint általában. De most megint mit tettek vagy mondtak? 

–   Megint úristeneztek, amikor nem tudtam megoldani a matek egyenletet. Tehetek én róla, hogy nem értek hozzá? Ők meg azt hiszik, hogy ők a legokosabb emberek a világon. - mordultam fel. 

–  Jaj Vanda ne vegyél már mindent magadra amit mondanak. Tudod, hogy milyenek. És nem csak veled viselkednek így, hanem mindenkivel. 

–  Tudom, de úgy érzem, hogy velem még inkább. 

–  Nem hiszem el fejezd be és ne foglalkozz velük. 3 hónap múlva már alig fogunk velük találkozni, ezt a kis időt még viseld el. Most már menjünk, mert mindjárt becsöngetnek és még át kell öltöznünk tesire. – és a kezembe nyomta a torna zsákomat, amit eddig a kezében tartott. 

–  OKé, menjünk. – válaszoltam egy kicsit mérges hangon.

    

Mindig úgy éreztem, hogy az ő párjukon áll. Nem az enyémen. Főleg Zombort védte, akit a legjobban utálok a mind közül, egy nagy képű, gazdag seggfej, aki azt hiszi mindent megkaphat, mert sok pénze van, pedig ez nem így van. A szeretet nem adják pénzért. A barátait is ugyan úgy kibeszélte a hátuk mögött, mint a többi fiút vagy lányt. Az apjáról is úgy beszélt, mint egy db bankkártyáról, ami a pénzt adja. És csak is utálattal beszélt róla. Zombor apja Apa szerint jó ember és amennyit anyától tudok, ő szerinte is az. Csak vannak hibái is mint a többi embernek. Utálom az olyen embereket, mint Zombor. Főleg őt.

Bogi a fiúk többségét már akkor ismerte, mikor még nem jártunk a Szent Jakab Gimnáziumba. 2 éve még nem voltunk jóban. Igazából nyáron melegedtünk össze leginkább, mert addig a közös pontunk Evelin volt. De ő már nincs. Nagyon hiányzik. Ő a legjobb barátom. Még mindig beszélgetünk telefonon vagy Skypon, de az nem ugyan az. Sokszor nem bírjuk össze egyeztetni az időnket. Ő ki ment Spanyolországba csereprogram keretében már vagy 1 éve. Nagyon mérges voltam rá, mert az utolsó pillanatban szólt. Indulása előtt 1 héttel. Addig titkolta. Tudom, hogy félt, hogy mit fogok gondolni, de még is csak gyerekkorom óta állandóan együtt voltunk. Ő volt a lelki társam. Vagy mi. Így szokták mondani vagy nem?? Még egy nyamvadt szót sem találok rá.

Most meg itt ragadtam Bogival, akivel állandóan veszekszünk valamin. Mindig megkérdőjelezi, amit mondok. Ezt nem is értem benne. Régebben azt hittem utál, aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdtünk beszélgetni. Ez annak is tudható be, hogy egymás mellé ültettet az akkori osztályfőnökünk. Azóta állandóan együtt vagyunk, de könnyebb volt amikor még Evelin is velünk volt. Sokkal. Direkt belém köt. Tudom. Érzem…! Élvezi, hogy piszkálhat vagy, hogy lebutíthat. Vagy nem is tudom.

A tesi óránk már rég nem a régi. Milyen már, hogy utolsó 4 hónapunkra új tanárt kapunk. Senki sem érti, hogy miért rúgták ki Robi bácsit. Nem csinált semmit. Ha csinált volna, már régen tudnánk. Borzalom ez az iskola. Egyszerűen utálom. Az igazgatónk egy hatalom mániás perszóna, akit még a tanárok is rühellnek. És mi is. De ő is utál mindenkit. Főleg a gyerekeket. Nem is értem, hogy-hogy lehet ilyen kedves férje valakinek mint ő. Szegény Gábor bácsival jól kicseszett az élet, ilyen nő mellett. 

- Vanda! Föld hívja Vandát.-lengette meg előttem kezei.

- Történt valami? - néztem rájuk értetlenül.
         - őő… nem csak megint kikapcsoltál. – válaszoltam volna, de megállítottak benne. 

- Ti hallottátok, hogy miről beszélgettek a fiúk egész órán? – kérdezte Inez. 

- Nem. – válaszolta mindenki. 

- Ki elemezték, hogy kinek mekkora a melle és pontoztak minket! 

- Ez a dedó vagy mi? - Hördült fel Kati.

- Annak látszik. – Szólalt meg Bogi. 

 Boginak van az osztályban a legnagyobb melle, úgy hogy neki nem lehet panasza, mert az övét biztos 10-re értékelték, ha ez a legmagasabb pontszám. Az alakja meg olyan mint egy modellé. Alacsony,de olyan vékony, és az a szép vékonyság, nem egy anoreksziás vékonyság mint a többi osztálytársamnak van. Szép lány. Fekete haj, szép fogak, nagy mellek, vékony alak és még csak küzdeni-e sem kellett ezekért. Annyit ehet amennyit akar, meg sem látszik rajta. Fogszabályzója sem volt még soha.

 Nekem meg mind a kettővel küzdenem kellett. A felső fogszabályzóm még csak múlt héten került le rólam, az alsó meg még fent maradt. Az alakomról meg nem is akarok beszélni. A mostani formámért sokat küzdöttem. Tavaly ilyenkor még 75 kg voltam, most már 63 vagyok, amit sok lemondással értem el. Tudom, hogy ez nem is olyan sok, de nekem az volt, mert körülöttem majdnem mindenkinek szép vékony alkata van. Jól van Almának és Reninek nem,de szerintem ez sem vészes. Még így is szépek hozzám képest. De legalább mindig volt egy testrészem amit szeretem magamban. A vörös hajam és a kék szemeim. Ezekkel soha sem volt ellentmondásom. Most lehet, hogy egy kicsit nagyképűen hangzik, de egyszerűen gyönyörűek. És ennek nem is félek hangot adni már.

 Régen egy megnyilvánulásom sem volt amiben magamat fényeztem ,de most már egyre többet van. És jól érzem magam tőle.

 Ezt az ön dicsérgetést Evelin tanácsolta, akinek szintén voltak magával szemben önkritikái. Pedig szép vékony volt és még mellei is voltak. Jól van néhol tényleg volt fogni való rajta, de szerintem ő így volt tökéletes. Egy bele való csajszi. És én imádom. Nagyon hiányzik. 

De, hogy visszatérjünk Bogira, nekem a mellem az A kosárhoz sem jó. Nagyon kicsike. Ez szerintem rosszabb, mint, hogy úszógumim van. Utálom, hogy ha ezzel piszkálnak. Tehetek én róla, hogy anya vérvonalától ezt örököltem? Anyának persze nagyobb, mint az enyém. Abban bízok, hogy ha ő is meg találta apa személyében kis mellekkel a nagy őt, akkor én is megfogom. Elvégre a kutatások szerint nagyobb százalékban hagynak el nagymellű csinos nőket, mint kis mellű nem csinos nőket. Asszem.  

- Mehetünk? – kérdezte Bogi. 

- Igen mehetünk. – válaszoltam.

…

-   Hahó van itthon valaki?  - nagyon nagy csönd volt a házban. Hol lehetnek a testvéreim és a szüleim? Ez furcsa.

 Lerakom a táskámat az ajtó mellé és elindulok a konyha irányába, mikor meghallom a susmorgást a anyáék dolgozó szobájából, bekopogok. Nem szólnak ezért benyitok és azt látom hogy négyesben beszélgetnek nagyon halkan, mint ha tartanának valamitől vagy valakitől. – Nem zavarok?- Kérdezem meg tőlük. - Anya felugrik a hangomra és láthatóan megijed, anya reagálása a többiek figyelmét is felkelt.  

-   Jajjj, kicsim sajnálom,sajnáljuk, hogy nem vettük észre, hogy megjöttél. Mióta álldogálsz ott kint?- kérdezi meg tőlem aggódó hangon. 

-   Kb 5 perce jöttem meg. Nem hallgatóztam, ha ezt szeretnéd tudni. – válaszoltam neki cinikusan. 

-  Óó badarság, nem hallgatunk el előled semmit! – és ezzel a kijelentéssel pattant fel apa a foteléből és vette az irányt én felém.  

-   Hogy vagy kicsim? Minden rendben van veled?- puszilta meg a homlokomat

-  Igen. - válaszoltam. Anya is oda jött hozzám és megölelt. A két bátyám vicsorogva néztek rám, mint akik valami rosszban sántikálnának. 

-   Mi van?- kérdezem meg tőlük.Csongor nagy vigyorral jön felém és borzolja szét a hosszú vörös hajamat. 

-  Így már tökéletes. – és rögtön el is tűnt a szobából, Csaba követte a bátyánkat, de előtte megjegyzést tett a kócos hajamra. 

-  Nem szoktál fésülködni? Nem ártana egy hajmosás is mert zsírosnak látszik. – és mielőtt ős is kiment az orromra pityizett.

Utáltam, hogy a hajamat piszkálják, de náluk ez egy rituálé volt, amibe csatlakoznom kellett. Tudták,hogy a hajam a kedvenc részem magamon. És ezért is piszkáltak pont vele. Most hogy felvegyem a két piperkőccel a versenyt utánuk mentem. 

-   Két tojás!- Szóltam nekik.

Mikor beléptem a konyhába apa épp készítette elő a rántottát, anya vágdosta fel hozzá a kolbászt,

miközben a két jó madár lopkodta a tálról őket.

-  Hééé..- kezdte anya. - Elég legyen ebből. Tűnés ki a konyhából ha nem vehetjük hasznotokat, mert különben nem álok jót magamért. És különben is a kishúgotok éppen szólt hozzátok és legyetek szívesek foglalkozni vele. – fejezte be anya a mondandóját.  

-  Mi van kis lurkó. - mondták egyszerre, miközben jöttek felém. 

-   Mi van nem elég, hogy olyanok vagytok mint két tojás, de már mindent egyszerre csináltok? – kérdeztem tőlük egyik szemöldökömet felemelve. 

-   Mondja az aki Hermionénak van beöltözve. – válaszolja Csaba. 

- Utoljára mondom el nektek két kis poronty, az én hajam lehet, hogy vörös, de nem göndör, hanem teljesen egyenes. A szemem nem zöld vagy barna, vagy mint tudjam én melyik a kettő közül az ő szem színe, de az enyém kék, méghozzá tenger kék. És nem vagyok szeplős és nem viselek fekete lebenyt vagy mit tudjam én mi az. – fakadt ki belőlem. 

-  Biztos vagy benne? – kérdezte Csongor. - Akkor gyere csak velünk. – és azon nyomban maguk után vonszoltak ameddig meg nem álltak az előszoba hosszú tükrénél. – Nézd meg magad, kiköpött Granger kisasszony. – vicsorodott el Csaba. - Nem hiszem el tényleg kiköpött ő vagyok. A hajam kócos és a kinti nedvességtől pár hullám is megjelent, rajtam maradt a fekete esőkabátom, mi a földig ért és csak a fejem van kint. A kezemben még mindig ott van a könyv amit Kitti adott a hétfői biosz előadásomhoz. Csesszék meg. Tényleg én vagyok Hermione Granger kép mása.

Csaba és Csongor széles vigyora, ami azt jelentette, hogy ’ Lásd igazunk volt, már megint!’- féle vigyor volt, nagyon felidegesített. Ezért a két hátam mögött álló sorscsapásokat kezemmel gyomron ütöttem. 

-  Áááááuuuu- jajdúltak  fel mind a ketten, én meg a menekülési útvonalat kerestem. Beszaladtam a napaliba, de a teraszra vezető ajtó zárva volt. Mikor megfordultam ők már ott álltak. Csongor lefogta a kezeimet, Csaba meg a lábaimat és leraktak a földre.  A legalattomosabbat tették velem, amit csak tehettek. Csikizni kezdtek. Én meg basszus, iszonyatosan csikis vagyok. 

-  Megtámadtak! – kiabáltam, abban reménykedve, hogy egy daliás lovag megment engem, de nem jött a segítség. Miután már kiröhögték magukat a seggfejek elindultak ki a nappaliból, de előtte még hátra pillantottak ahol épp készülődtem felállni. 

- Nekünk mindig igazunk van kishúgi. - és ezzel a mondattal el is tűntek.

 Két ökör mondtam magamban, miközben előjöttek az aljas támadás emlékei. Én már attól is csikis vagyok ha valaki megakar simogatni a lábamon. Borzalom.  

- Kicsim gyere vacsorázni - mondja apa kiabálva a konyhából. Anya meg rögtön leteremti, hogy ne kiabáljon, hanem jöjjön ide hozzám szólni, mert az sokkal emberibb és kedvesebb dolog, mint hogy barbárként kiabáljon az egyik szobából a másikba. Apa válasza erre meg csak annyi, hogy rendben szerelmem és mire beértem a jól érdemelt csókot is a szüleim között megláthattam. 

- Teríts meg és szólj a bátyáidnak. – utasít anya.

…

Miközben vártam, hogy kezdődjön a Zöld íjász az RTL klubbon, a tévében a szaros Éjjel-Nappal Budapest ment még mindig. Nem szeretem a valóságshow-kat! Olyan rossz azt nézni, hogy mennyi buta ember van a mai társadalomban. Szörnyű az egész. Ááá, rögtön el is kapcsoltam, hogy ne kelljen még egy percig is hallgatnom, hogy ki kit csalt meg ismét az imént. Undorító, hogy ilyen emberek léteznek egyáltalán, aztán meg azt várják, hogy bocsássanak meg nekik, mert, hogy csak „véletlenül” csalta meg ötödjére a pasija legjobb barátjával!

Szánalom az egész. Mindig összeveszek eme véleményem miatt barátaimmal. Ők természetesen imádják. Kigondolta volna...

Most épp az M2-őn adják a gasztronómia adást, amit anyával és apával nagyon szeretünk. 

- Anya, apa gyertek TV-ni. – kiabálok nekik. 

- Kicsim mint mondtam erről a viselkedésről? – kérdezte anya. 

- Tudom… tudom, csak úgy megszoktam már. – mondtam. 

- Akkor szokj le róla, mert ebben a házban nincs helye kiabálásnak. 

- Igen is őrmester. 

- És kérlek szívem ne nevezz így! Ez olyan gonoszan hangzik. 

- Igen anya. – és lehuppant mellém, megölelt és puszit nyomott az arcomra. Apa is megjelent egy popcornos tálal a kezében. 15 percig néztük csöndben a TV mikor apa megszólalt.

- Vanda holnap a bálra milyen ruhában jössz?- kérdezte. 

- Milyen bál??- kérdeztem vissza és ebben a pillanatban anya pattan fel a kanapéról, hogy hozzon popcornt. 

- A jótékonysági bál amit én rendezek a szívbeteg gyerekek  megsegítésére. Tudod mondtam múlt héten, hogy te leszel a kísérőm, mert anyád nem ér rá. 

– És anya miért nem ér rá?-ráncoltam a homlokomat. 

-  Dolgozik. – válaszolta.

-  Miért pont én? Ott van Csongor és Csaba is. Jól néznének ki ők is.-bólogattam.

-  Kicsim hogy nézne az ki, hogy egy férfival az oldalamon jelenjek meg a saját rendezvényemen. Egy olyan 
rendezvényen ahol puccos emberek vannak jelen és mindenki bort és pezsgőt iszik a kaviárhoz, és a többi  dologhoz ami ott lesz. 

- Igaz… igaz, de nekem egy nyamvadt ruhám sincs amit ilyen helyen lehetne viselni. 

- Ne aggódj ezen, holnap korán reggel fel kelsz és elmehetsz magadnak venni valami gyönyörű ruhát, amelyet csak szeretnél és ne aggódj az ár miatt. És még elmehetsz akár körmöshöz, fodrászhoz meg minden olyan helyre ahová a lányok eljárnak ha szépek akarnak lenni. 

-  Most komoly? Akármit? Akárhonnan? Ez király.- mosolyogtam izgatottan.

 -  Igen kicsim, ez király. - mosolygott apa is vissza rám.