Nem hittem volna.... by Jane < 3.fejezet

3.

A bál- II.

2015. Január 17. (Szombat) 

Ilyen közel még soha nem álltam hozzá…. Húúú a szemei gyönyörűek. Nem hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű sötétbarna szempárnak ilyen tulajdonosa van. Egy seggfej. 
Csak néztem a szemeibe ledöbbenve és csak az pörgött az agyamban, hogy mi a fenét kereshet itt. Én meg csak úgy ledermedve álltam és a szemébe néztem. Még soha sem láttam a szemét. Jól van tudtam, hogy barna, de így ebben a formában még nem láttam. Láthatólag zavarba jött attól, hogy ennyire nyilvánvalóan bámulom őt. 
Azt veszem észre, hogy nézi a lábaimat és a mosolyát próbálja leplezni. Mi lehet ilyen mulatságos? 

- Ööö…. Vanda? – kezdett bele mondandójába. – Egy WC papírtekercset húzol magad után. 

- Miről beszélsz? – kérdeztem vissza, mert megdöbbentett, hogy hozzám szólt. 

- Nézzél le! -utasított, én meg engedelmeskedtem, lenéztem. Azt vettem észre, hogy a cipőmre ragadt a wc papír és egyenest kihúztam a gurigával együtt. 

Ennél megalázóbb dologba ma már nem kerülhetek, ugye? Miért kell mindig ilyen helyzetbe kerülnöm? És pont ennek a személynek a szeme láttára kell megalázkodnom. Inkább alázkodnék meg a sok ismeretlen előtt a bálteremben, mint Zombor előtt.
Hirtelen elfogott a harag, amit ezen férfi iránt éreztem már évek óta, és amit nem tudtam csitítani soha sem. A rohadt életbe! Mi a faszért kell ennek a hímneműnek mindenhol ott lennie?- kavargott bennem ez a kérdés már megint. - Nem tudna egyszer az életben otthon maradni és mit tudom én olvasni és filmezni. Miért pont ide kellett neki jönnie? Pont ide! Nem tudott volna máshová menni, ahol másokat alázhat meg. Én meg még az előbb a szeméről fantáziáltam. A francba, miért kell velem ennek történnie? Miért?
Dühömbe lehajoltam és megfogtam a papírt, amit nagy nehezen lehalásztam a cipőmről. És bedobtam a wc-be az ajtón keresztül. Mivel mérges voltam Zombor volt a cél keresztben. És szívesen láttam ott. 

-  Te meg mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést és a mutató ujjamat a mellkasához nyomtam. 

-  Mit keresek itt? Ez meg milyen kérdés? Hát meghívtak. - jelentette ki, már ő is kezdett bepipulni. - És most meg keresni kezdtem a wc-t, amibe bementem volna már, ha nem állod el az utamat. – mondta láthatóan már dühösen. 

- Én állom el az utadat? Én? Te nem néztél az orrod elé és 
ütköztél belém, aztán meg gúnyolódsz is rajtam egy sort. Tudod, te egy seggfej vagy! – mondtam neki mérges. 

-  Te meg meg vagy őrülve, hogy itt ordítozol velem azok után, hogy felsegítettelek és bocsánatot kértem. Téged nem lehet megfejteni. Kész rejtély vagy a számomra. – erre faképnél hagyott. El sem ment a wc-re, mint ahogy mondta, hogy oda tartott.

Bakker hogy viselkedtem. Szégyellem magamat a történtek miatt. Végül is csak szólt nekem, hogy tudjak arról, hogy rám ragadt a papír. Én meg rossz néven vettem, mert, hogy az ő szájából halottam az egészet. Lehet, hogy csak jó indulatból mondta el, hogy ne szégyenüljek meg mások előtt. De akkor is az a gonosz kis visszafojtott kacaj, ami mosollyá alakult egyszerűen felbőszített. Úgy éreztem, hogy bántani akart. Úgy érzem, hogy minden tettével, csak bántani akar. Miért nem tudok megbékélni vele? Csak a suliban kell látnom pár órát és már csak öt hónapig, és azaz utolsó két hónap már csak néha-néha találkozásokból állna. Kérlek, Istenem adj türelmet nekem. Kérlek.  Élvezi, hogy cseszegethet engem valamivel. Úgy utálom.
Nagy nehezen ismét összeszedtem magam és lekecmeregtem a terembe, ahol látszólag már vártak rám.

…

-  Soha! – válaszoltam apának mérgesen, mert arra akart rávenni engem, hogy énekeljek vele egy duettet. Hogy feltételezheti azt, hogy nekem lenne merszem énekelni ennyi idegen előtt, holott tudja, hogy mennyire lámpalázas vagyok. 

-  Kérlek drágám… Ne csináld már ezt ennyi ember előtt. Ne kéresd magad. – ,,Ennyi ember előtt?” Mindenki a mi veszekedésünket figyelte. Nem lehet igaz! Miért kell engem olyanba belerángatni, amit nem szeretnék megtenni? Főleg úgy, hogy tudja, hogy legutóbb amikor felléptem a családi ünnepen olyan dolog történt, amire nem számítottam, Megjött. Mindenki látta, és ez a múltkori esethez képest semmi volt, mert a családom vette észre és nem sok vadidegen. 8.-os koromban a ballagási főpróbán teljesen átáztam és fehér nadrágban voltam. Én hülye! Az egész suli szeme láttára megszégyenültem. Halálégő volt. Annak ellenére, hogy tudtam most ez a veszély nem fenyeget, holt biztos voltam abban, hogy valami történni fog, mint általában. Valahogy arra vagyok átkozva, hogy mindig égő és cikis helyzetekbe kerüljek. 

-   Apa kérlek, ne csináld ezt velem. Kérlek. – könyörögtem neki. Nézett rám azzal a megadom magam nézéssel és azt mondta: 

-   Jól van, akkor nem kell a kedvemért semmit sem megtenni, látom, hogy nem szeretsz eléggé ahhoz, hogy velem együtt égj le. – na, tessék most meg érzelmi zsarolásba kezd, mint mindig, ha valamit nem akarok megtenni. Az összes szereplésembe ő miatta mentem bele. Nem én találtam ki. Soha, nem vennék részt olyas valamibe, amibe nem akarok. Önszántamból biztos nem! 

-  Ez most nem fog működni apa. Úgyhogy menj is föl arra a színpadra nélkülem, mert semmivel sem tudsz rávenni engem, hogy megalázkodjak. – mielőtt mondhatott volna valamit valaki megfogta a vállamat és megfordított. - Ádám? Mit szeretnél? – kérdeztem, az új barátomtól. 

- Kkmmm. – köhintett egyet és a lényegre tért. – Az anyám megpróbált arra rávenni, hogy lépjek fel vele együtt valami énekkel és én nemet mondtam, mert egy, nem tudok énekelni, a hangom olyan hamis, amit még nem látott a világ és kettő, nem szeretek szerepelni, nem arról van szó, hogy elsírnám magam vagy hánynék egyet, ha szerepelnem kell, hanem simán görcsöl a hasam és nem szeretem azt az érzést.  – vett egy nagy levegőt. - Lényeg a lényeg, hogy meghallottam, min vitáztok az apáddal. Az ajánlatom az, hogy fellépünk veletek együtt és akkor már négyen leszünk, akik leégnek. Nem leszel egyedül! – mosolyodott el. Az ajánlata annyira aranyos volt. Olyan édes, hogy megtenné ezt értem. Értem! Vanda itt most nem az a lényeg, hogy ez az állatian dögös pasi a hős lovagod akar lenni. – szólalt meg egy hang a fejemben.

     Igazad van nem ez a lényeg, hanem az hogy lámpalázam van. És mindig ciki és égő helyzetbe kerülök, ha valamit előadok. De most nem lennék egyedül. Még hárman velem együtt énekelnének. Apa, Ádám és az anyukája.

-   Ja és azt tudnod kell… - közelebb hajolt hozzám és suttogta. – Az anyám hanga a békakuruttyolásnál is rosszabb, de ha ezt elmondod neki, én letagadom. – erre nem tudtam mást csinálni, csak nevetni. Ez a srác egyszerűen elbűvöl engem. Miért van csaja?- ez a tény egy kicsit elszomorított.  

-  Ezt a titkot a síromig őrizni fogom. – válaszoltam. Ő is elmosolyodott. 

-  Akkor hát mi lesz? – kérdezte Ádám. 

-  Fellépünk! – válaszoltam félelemmel teli, de határozott hangon.

…

Miután Ádám rá vett, hogy fellépjek vele, visszafordultam apához, aki kérdőtekintettel nézett felém. Meg is kérdezte, hogy mi volt ez a közjáték és mit mondott és tett, amivel rávett, hogy énekeljek. 

Játszotta egy tíz percig a sértődöttet, mert, hogy nem neki adtam be a derekamat, hanem egy fiúnak, aki mellesleg jóképű is. Ezek után azzal traktált, hogy én szerintem nem elég jóképű és még sok mindent mondott, de Ádám tekintete, ahogy engem nézett a terem másik végéből nagyon lekötött. Mint ha megigézett volna, de ebből a misztikus dologból félbeszakított az a tény, hogy öt perc múlva mi jövünk. A gyerek zenekar után. 
Öt perc választott el a világvégétől. Istenem ments meg. Segíts meg. – fohászkodtam, hogy legalább ne süljek le. 

- Már megint nem figyelsz rám! - mérgelődött apa. 

- De figyelek! Szerinted, én nem vagyok jó lányod!- mondtam ki, amit levettem a morogásából. 

-  Én nem ezt mondtam. - védekezett. 

-  Dehogynem. – és játszottam a sértődöttet. Mint ő ez idáig, tíz percig. Most rajtam volt a sor és az összes próbálkozására sem reagáltam. Mikor felkonferáltak minket odaléptem Ádám mellé és egy félő mosolyt vetettem felé. Erre ő megfogta a kezem, erősen megfogta, és azt mondta, hogy: 

-  Ne félj! Itt vagyok melletted. – és rám vigyorgott. Én meg vissza rá. Apa odament a zenekarhoz, aki az egész est folyamán ellátott zenével minket. Többek között játszottak klasszikus, pop és elegáns zenéket. A pop zenék feldolgozások voltak, amik nem tagadom nagyon jól sikerültek.

Apa visszalépett hozzám és rákacsintott Ádám anyjára, ő meg lerángatta a fiát a színpadról. A zene elkezdődött. Ádám engem nézett. Ő sem értette, hogy mi történik éppen. De én már igen. Apa titkos kis terve. Egyedül akart velem kettesben énekelni.  Kis alattomos sunyi. Ezt még megkeserüli. Az holtbiztos. Már nem volt kiút. Ha lemegyek a színpadról az is elég gázos lett volna, de ha maradok… Vállaltam.

 A zenének a dallama nagyon ismerős volt. Na ne. Néztem kérdőn apára ő meg csak kajánul vigyorgott rám. Ezt a szöveget még mi írtuk kettesben és kiskoromban meg annyiszor énekeltem el vele. 

Zeneszöveg dallama 

-  Ezt a számot még én és a kislányom írtuk tíz, vagy tizenkettő évvel ezelőtt. Nem vagyok egy nagy költő és bármennyire is borzalmas a szöveg, én büszke vagyok rá, mert ezt az én tündérkémmel írtam. – hajrá apa nyugodtan égess le még jobban. Nem számít. Ez a fellépés vinni fogja az eddigi összes megaláztatásomat. 

Inkább énekeltem volna egy Lagy Gaga számot, mint ezt a gagyi 6 éves koromban írtam apával szöveget. Persze apa az évek során rengetegszer átírta, hogy kevésbé legyen ennyire gáz. Ő azt mondta, hogy túl édes. Az én korosztályom hívja ezt GÁZNAK!  Nagy meglepetésemre apa egy teljesen más szöveget kezdett el énekelni. 

Kicsike kislányom, szerető nagylányom.

Hát felnőttél, én ezt….. úgy bánom.

Mikor kicsi voltál én voltam a példaképed.

Most már nem így van, de tudom, hogy még mindig imádsz engem.

Ha veszekszünk, az csak azért van, mert imádlak cukkolni és hát tudom, hogy nem szereted, de azért még így is szeretsz.

 
Ez a szöveg sehogy sem áll össze, apa be volt rúgva mikor ezt a… nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá… írta? Hát elég bátor, hogy bevállalta ezt a nevetséges szöveget, mit ne mondjak. Én meg elég hülye vagyok, hogy belementem ebbe az egészbe. 

Én vagyok az az apja a-a legszebb lánynak a-a-a-a-a világon. Én-Én büszke vagyok rád. Kicsike csillagom. Imádlak téged. Szerető apukád.

Most rajtam volt a sor és nem tudtam megszólalni. Mindenki engem nézett és vártak, hogy produkáljak valamit. A zene ment én meg csak rémülten néztem a közönségre és elkezdtem émelyedni, rosszul voltam. Éreztem, hogy vörösödöm, el akartam ájulni és ebben a pillanatban apa lépett mellém és megfogta a kezemet, megszorította és a fülembe súgta:
- Bogaram én melletted leszek mindig és nem azért szoktalak rá venni ezekre a dolgokra, mert bántani akarlak vele téged. Azt akarom, hogy erősödjél, te lehet, hogy nem vetted észre, de annyit erősödtél kiskorod óta. Nagyon büszke vagyok rád. Te vagy az én kis csillagom. Akár egy csillagot is lehoznák neked, ha lenne rá lehetőségem és megfelelő technológia. Ha tényleg nem akarod, akkor én improvizálok valamit és te addig csak ülj le valahová. – Jókor mondja. A megfelelő pillanatban! De amit mondott az nagyon jól esett és erőt adott. És hát nem volt mit tennem: 

Az én-én apukám a legjobb fej apa, mindent megenged és csak ad és ad.

Minden embernek segít őőő.

Mert ő egy őrangyal. Vigyázz rááánk.

Nem hagy el-el soha. Ő az ééén példaképem.

Már a nyakadon mászkál, és nem enged el soha. Nagyon szeretlek apa.

Mindig szeretni foglak.

Nyugodj meg, a nyakadon maradok mindörökre.

Ettől nem kelllll tartanoood.

Tudom, hogy imádsz engem, mert én is imádlak.

Reflém: Szeretjük eeegymást! Mindig itt leszünk egymásnak. Mert mi vagyunk az apa és lánya, akik  iiiiimmmáááddjááákkkk

Egymást! 

Mindenki ujjongott, apa szemében könnyek gyűltek és már az enyémben is. Megöleltük egymást és patakozni kezdtek a könnyeink.

…

Miután mindenki gratulált a ,,csodás” számunknak és előadásunknak. Többek között Ádám is, aki azt hitte, hogy vicces lesz, amit mond nekem: 

- Még jó, hogy nem lépünk fel anyával, ezt nehéz lenne überelni".– vigyorgott rám.- Én ezt sértésnek véltem ezért a vállába ütöttem és faképnél hagytam a gúnyos megjegyzésével együtt. Elindultam a mosdó felé, hogy rendbe szedjem magamat a nagy sírásvívás után. Még hallottam Ádám hangját, mikor azt kérdezte, hogy : ,, Most mit tettem?”, hát mit tettél te ökör, gonosz voltál! – motyogtam magamban. 

A mosdóban lemostam a szétkent sminkemet, felfrissítettem magamat, és újra ki is festettem. Most valahogy a jobban sikerült, mint amikor délután megcsináltam. Talán feszültebb voltam és azért nem sikerült annyira jól, mint most. Ezek után már úgy sem tud olyan történni, ami a cikis dolgaim listáját ki tudná bővíteni. Atyagatya, ez olyan, nem is találok rá szavakat. Borzalmas volt. Igen az volt. Apának nincs énekhangja, de azért olyan kellemes, megnyugtató volt. Kiskoromban mindig ő énekelte az altatót, néha még anya is részt vett benne. Anya inkább meséket olvasott nekem, minthogy énekelt volna. Azt mondta, hogy nem szeret énekelni, pedig volt, hogy hallottam titokban a hangját, és hát gyönyörű hangja van. Nem is értem miért nem szokott énekelni. Azt mondja nincsenek jó emlékei az énekléssel kapcsolatban. És a miértjét meg nem akarja elmesélni. Fájdalmas emlék netán? A nővérével kapcsolatos a dolog? Nem nagyon szokott mesélni a múltjáról, csak ha apa is ott van. Az első szerelem témáját is nagyban kerüli. Miért? Apa azt mondta, hogy még most is fáj neki, mert nem volt kedves az elválás, vagy mi. Sokszor úgy érzem, hogy valami közénk áll. És nem tudom, hogy mi. Az a sok titok, amit nem árul el nekem. Azért eléggé rosszul esik, hogy a saját lányában sem bízik meg annyira, hogy meg nyíljon neki. Apa meg azt mondja állandóan, hogy hagyjam őt az állandó faggatással, pedig én csak meg szeretném ismerni a múltját. Emlékszek mikor a bátyáim vigyáztak rám és esténként azokat a szörnyű történeteket mesélték el nekem. Pl: A baltás gyilkos és barbie . Ezt el is bábozták nekem a kedvenc barbiemmal. Ezek az esti mesék után mindig rémálmom volt. De soha sem mertem elmondani anyáéknak, hogy miért vannak rémálmaim, mert Csongor és Csaba megesketett, hogy elevenen megnyúznak és megcsikiznek ha eljár a szám. Így hát… hallgattam. Jó titoktartó vagyok. Most már azok a történetek csak felvidítanak, ha nem érzem jól magamat. A régi szép idők! Szerettem a gyerekkoromat. Sőt imádtam.  

…

Mikor a bálterembe értem mindenki táncolt, egy régi magyar számon, ami fel volt dolgozva. A szám címére nem emlékszem, de abban biztos vagyok, hogy Máté Péter száma az. 
Odasétáltam az üres asztalunkhoz és leültem a székemre. Játszadozni kezdtem a szív alakú kövekkel. Néztem, ahogy az apám azzal az ugrándozásával bolondot csinál magából. Nagyon jól érezte magát. Jól van, azért az a sok pia, amit leküldött a torkán is hozzájárult ehhez az őrülethez. A többi ember is ellazult és tombolni kezdett a táncparketten. Nem hittem volna, hogy ezek az emberek így tudnak mulatni. Nem néztem volna ki belőlük. Mikor megjöttünk mindenki azzal az erőltette mosolyával járkált fel s alá. Én ezeket az embereket flúgosnak és nagyképűnek láttam az elmúlt három órában, de most mintha egy másik helyre kerültem volna. Tomboltak. Az a pasas, aki nem egészen két órája még a pénzről és az üzletekről csacsogott az asztalunknál most ott ropja teljesen felszabadulva apám mellett. Úgy emlékszem Róbertnek hívják. A vezetéknevére nem emlékszem. Jó képű ő is, mint a legtöbb férfi ebben a terembe, de természetesen vannak azért eléggé duci emberek is. Azok jobban tombolnak, mint a többiek. Ha jól látom. vannak akik léggitároznak. És ha jól látom ennek is az apám a ludasa. Mindenkit rá tud venni olyan dolgokra, amit különben soha nem csinálnánk  – Hogy képes erre?? – kérdeztem halkan magamtól. 

-  Ez egy adottság. – és leült mellém egy hamvas szőke nő. – Bocsánat, hogy megzavartalak, csak halottam, hogy mit motyogtál az imént magadban. – vigyorodott el. Én meg zavarba jöttem tőle. – Erika vagyok, apád asziszitense. – mutatkozott be. 

-  Vanda vagyok. – én is neki. – Még nem ismerjük egymást. 

-  Hát igen nem nagyon járkálsz be meglátogatni apádat.- mintha korholt volna.

-  Utálom a kórházakat. – vallottam be.

-  Tudok róla. Valójában sok mindent tudok rólad. Apád állandóan csak rólad tud beszélni. Te vagy a szeme fénye. Imád téged. 

-  Tudom, és bosszantani annál inkább! 

-  Hát nem irigyellek ezért, engem is szeret és másokat is piszkálni és bosszantani, de közben egy elbűvölő, odaadó és rendkívül kedves ember, aki bármit megtesz a családjáért és más emberekért. 

- Igen az, nagyon szeretem. - válaszoltam neki mosollyal az arcomon. 

- Hát azt meghiszem. Apukád, nagyon ért ahhoz, hogy hogyan dobja fel a hangulatot. – mondta és közben az fejével a tánc parkettra mutatott. 

- Igen ahhoz nagyon. Nem is értem, hogy ezeknél az embereknél, hogy érte el, hogy így mulassanak. 

- Ez tehetség és adottság egyben. De nagyon szereti is csinálni. 
 

-  Az biztos. - helyeseltem. 

-  Nem akarsz odamenni te is mulatni? – kérdezte tőlem.

-  Én most inkább megfigyelem őket. – válaszoltam. 

-  Akkor, ha nem bánod én nem is zavarlak tovább. Majd még úgy is találkozunk. 

-  Viszlát. – és ezzel el is ment. 

A sok gyors zene után most egy másik lassú szám ment, de ez nem magyar volt. A szám a rég felbomlott ABBA együttesnek a Thank you for the music száma volt, melyet ez az együttes feldolgozott. Érdekes, hogy az emberek mit ki nem tudnak találni. Teljesen eltért a hangzás az eredetitől, néhol kihagytak pár sort és egy kicsit átírták, de még így is kilehetett venni, hogy ez ABBA szám. Már az utolsó sorokat rótták, mikor az apám idejött hozzám.

- Hogy lehet az, hogy a legszebb lány a bálteremben itt üldögél ilyen magányosan? – kérdezte nagyon nagy vidámsággal. Én meg komoly arccal néztem rá és válaszoltam: 

- Úgy, hogy ezt a hölgyet az apja magára hagyta és nem törődik vele. 

- Hát akkor ezen változtatnunk kell. – és magával húzott a táncparkettre. – Így ez már megfelel a hölgy számára?

…

Sok lassú és gyors szám után, amit végig táncoltam apával, elnézést kértem és kijöttem a teraszra levegőzni. Téli hideg ellenére bent olyan volt mintha egy szaunában csücsülnék. Sétáltam a teraszon, míg észre nem vettem Zombort. Ült ott egyedül a lépcsőn és nézte az eget. Nem akartam, de valami késztetett arra, hogy megszólaljak. 

- Nem fogsz megfázni? – láthatólag megijedt és mikor meglátott elkerekedett a szeme. Az a pár másodperc, míg bámult engem ledöbbent arccal, egy örökké valóságnak tűnt. 

- Nem jól vagyok. – ennyi három szó: ,,Nem” - ,,Jól” - ,,Vagyok”. Most komoly? Nem tudnál valamit mondani, mielőtt megfagy a levegő, de most szó szerint, mert elkezdtem vacogni a téli hidegben. Ezért rajtam volt a sor, nekem kellet valamit mondani, mert ez így nem mehet tovább. Elővettem azt a dolgot, ami a szívemet nyomta. 

- Bocsánat, hogy úgy viselkedtem. Tudod, mikor te csak próbáltál segíteni én meg csak lehordtalak olyasmiért, amihez nem nagy közöm volt. Tényleg sajnálom.

- Semmi gond, nem haragszom. – Mondta nekem habozva. Láthatólag jó sokat gondolkodott azon, hogy ezt a négy szót kimondja a száján. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben vele. Ezért megint csak nem bírtam a kíváncsi természetemmel. 

-Jól vagy? Nem vagy beteg? - kérdeztem egy kicsit aggódva.  

- Nem, dehogyis, minden rendben. - morogta a bajsza alatt. 

- Biztos? Mert nem nagy teher egy orvost kerítenem. Tudod egy rakás orvosi brigád csapatja egy kicsit enyhén becsípve a bulit, három méterre tőlünk. – mutattam befelé a hüvelyk ujjammal, miközben nagyban vigyorogtam felé, mert az lehetetlen, hogy nem értette a poént abban, amit mondtam. Szerintem most elég vicces voltam. Nem mintha a wc papíros jelenet nem lett volna elég vicces, de azt akaratomon kívül csináltam. És ez,t amit mondtam meg akaratommal. Sejtettem, hogy érti a célzást, mert elröhögte magát. Ez olyan tiszta kacaj volt. Még nem is hallottam nevetni. 

- Hogy ha bármi bajom lesz, megígérem, hogy bemegyek egy orvost keríteni magamnak. – mondta röhögve.
- Ezt jó hallani. – röhögtem vele együtt. Miután kiröhögtük magunkat közelebb léptem és leültem mellé.

- Nem zavarok? - kérdeztem. 

- Nem. – biztos vagyok benne, hogy igazából, igen. 

- Akkor elmondod, hogy mi a probléma? Mert észrevettem, hogy az elmúlt két hétben nem igazán vagy önmagad. Tudom, hogy nem az én dolgom, mert igazból nem vagyunk valami beszélő viszonyba, de ha ki akarod önteni a szívedet, akkor itt vagyok. – Mert szeretném megismerni a titkaidat. Szólalt meg a gonosz felemnek a hangja. 

- Nem igazán szeretnék veled beszélni. Múltkor sem jártam vele jól, mikor megtettem. 

- Múltkor? Mikor? Mi már beszélgettünk?- értetlenkedtem, mert fogalmam sem volt, hogy mi már lelkiztünk valaha. 

- Mindegy hagyjuk, oké? 

- Deee, énnn, miiii? 

- Kérlek, hagyj magamra. – utasított, nyers hangon. Ettől a hangtól felállt a szőr a hátamon. 

- Jól van megyek, Szia. – mondtam lemondóan. Nem igaz. Miről hadovát itt össze, az előbb? Mi már beszélgettünk? Hol és mikor? Legfőképpen miről? Mikor be akartam lépni az ajtón hangja megállított. 

- Várj! – fordultam vissza Zombor felé. – Nincs igazad velem kapcsolatban. 

- Veled kapcsolatban? - kérdeztem vissza.