Nem hittem volna... by Jane < 12.fejezet

12.

Szalagavató 

Sziasztok Drágáim :) Most egy kis idő visszaugrás következik vagy, hogy is fogalmazzak :D Ez a rész a szalagavatóról fog szólni Zombor szemszögéből. Úgy tervezem, hogy egy ideig ő fog a középpontban lenni és az eddig történteket ő általa ismerhetitek meg, aztán vegyesen folytatnám, de valószínűleg Vanda így is több figyelmet fog kapni tőlem :) Remélem tetszeni fog nektek az új fejezet :D 

XoXo Jane 

U.I: Jó olvasást :D    

2015. Január 9. (Péntek) , szalagavató napja

Épp az ingem felvételével küszködtem, mikor…

-  Ki ez a fess fiatalember? – jelent meg a rég nem látott személy az ajtómban.

-  Bácsikám. – fogadtam örömmel Etsberger Jonatánt, a nagybátyámat, aki, hát, megveregetéssel üdvözölt engem.

Egy kicsit eltolt magától és végig mért, aztán megszólalt.

-   Te aztán megférfiasodtál, de az is vagy-e? – kacsintott egyet rám.

-  A nők nem panaszkodnak. – kacsintottam vissza rá, miközben kijelentettem a tényeket. Elnevette magát a szokásos ’finom úriember vagyok’ stílusában.

-  A férfiasság nem az akrobata mutatványodtól függ. - oktatott ki. Erről majd máskor fogunk beszélni, mert ez nem egy perces téma. – milyen kedves… eljött, hogy megnézhesse, mit produkálok ma este és, hogy meglátogasson..pluszban még felvilágosító órát is akar nekem tartani. Nekem van a világ legrendesebb bácsikám.

 Erre inkább csak egy fél mosollyal válaszoltam, mert nem volt kedven vitázni a semmiről.

-  Na, nézzük, csak ezt a nyakkendőt. – fogta meg a nyakkendőmet és szétszedte a munkámat, amivel negyed órán át szarakodtam. Közben még inget is kellett cserélnem, mivel az előzőt már összegyűrtem szarakodásom közepette. – Ezek az Etsberger férfiak soha sem fogják megtanulni, hogy-hogy kell nyakkendőt kötni. – mérgelődött magában, ez még neki is kihívást jelentett. 

-  Te is Etsberger vagy. – jelentettem ki a kész tényeket.

-  Igen ez így van, de nekem van egy gyönyörű menyasszonyom, aki megcsinálja helyettem, míg ti ketten egyedül vagytok ebben a nagy házban, nőhiányában szenvedve. – vigyorgott rám.

-  Várjunk csak.. Te megkérted egy lány kezét? – hitetlenkedtem. Nem hiszem el. Én miért nem tudtam arról, hogy van valakije? Szilveszter másnapján beszélgettünk és egy szóval sem említette.  

-  Igen, megkértem Sarlotte kezét. – mosolygott nagy vidáman.

-  Ki az a Sarlotte?

-  A menyasszonyom. – jelentette ki, még mindig le nem törölhető vigyorral az arcán.

-  Jonatán ne szórakozz velem. Egy szóval sem említetted, hogy van barátnőd, most meg azzal jössz, hogy feleségül veszed?

-  Tudom, tudom. Nem akartam szólni, míg komolyra nem fordul a dolog. – mentegetőzött.

-  Szóval annyira komoly lett, hogy el is kell venni rögtön? Mióta is jártok?- tettem fel neki a nagy kérdést.

-  Fél éve járunk, de azelőtt is ismertem, minthogy elkezdtünk volna randizgatni. Mostanra rájöttem, hogy ő az igazi és egy percet sem akarok tovább elvesztegetni a drága időmből. Szilveszterkor kértem meg a kezét és nyáron el is fogom venni. Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, de annyira le voltál törve attól a lány miatt, hogy nem akartalak a boldogságommal zavarni. – mondta megbánóan.

-  És miből gondolod, hogy ő az, akire mindig is vágytál? – puhatolóztam továbbra is.

-  Zombor…. – kezdett bele a beszédébe, amibe belekotyogtam.

-  Ha most az igaz szerelemről kezdesz el nekem papolni, akkor inkább leugrok az erkélyről. – figyelmeztettem.

-  Okés, akkor csak annyit egyenlőre, hogy ha eljön az, akire egész életedben vágytál, akkor tudni fogod. Tudom, hogy ezt most tök hülyeségnek hangzik, én is így gondoltam a te korodban, sőt 1 éve is,  de higgy nekem. Érezni fogod. Tudni fogod. – a mindentudó mosolyával elindult az ajtó felé. – Siessél, mert el kell érnünk a szalagavatódat. – mondta kifelé menet.

Itt hagyva engem, csak azon kattogtak a gondolataim, amit megtudtam Jonatánról, hogy lehet az, hogy ilyen kevés idő alatt ennyire megváltoztak az érzései és a világról kialakított véleményei?

…

A tánc nagyon jól sikerült, mindenki gratulált. Tanárok, diákok és a nagybátyám is.

-  Ez a tánc nem volt semmi. Komolyan mondom, hogy ha nem lenne barátnőm és még mindig nagyon komolytalan lennék, nem lennének ilyen fiatalok ezek a kislányok, elvinném őket egy körre. – na, végre visszatért félig-meddig az igazi Jonatán. Az a Jonatán, aki egész úton idefelé a menyasszonyáról beszélt, teljesen más volt, mint akit egész életemben ismertem. Szerelmes félnótás, én soha nem leszek ilyen. Esküszöm.

A tömegben észrevettem Vandát, akit a családjával fényképeztek. Amit azon az estén mondott, mély nyomot hagyott bennem. Nem hittem volna, hogy ilyeneket feltételez rólam. Nem is vagyok olyan, mint ahogy ő lefestett.

-  Az a vörös csajszi, hú úgy tudja riszálni, hogy ihaj-csuhaj. Biztos minden srác meg akarja döngetni. Nem csodálnám, ha te is köztük lennél. – súgta a fülembe a nagybátyám, amivel kirángatott a gondolataim sötét világából.

-  Miről beszélsz? Vanda és én soha nem leszünk együtt. Előbb döngettem meg azt a ronda évfolyamtársamat, Gerdát, minthogy Vandához érjek. Ez ki van zárva. – háborodtam fel.

-  Nyughass. Hogy mondhatsz ilyet? Rád sem ismerek, úgy beszélsz, mint egy kis pisis, nem szoktál te ilyen lenni egy lánnyal sem. Úgy látszik, míg én a jó irányba, te a rossz irányba változol. Nekem ne mondd, hogy semennyire sem érdekel az a vörös hajú kis szörnyeteg, mint ahogy te fogalmaztál elsején, mert ha nem érdekelne, akkor fél vállról vetted volna a szavait. De nem így történt, úgy hogy gondolkozz, mielőtt beszélsz. – erre nem tudtam mit válaszolni, mert igaza volt.  

Jonatán elviharzott valamerre, mikor csöngött a mobilja.

A lépcsőn ülve a tömeget figyelve, csak az apám járt a fejemben. Nem jött el a szalagavatómra, mert nem ért rá egy üzleti tárgyalás miatt. Tudom, hogy nem csak emiatt nem volt jelen, ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki. Míg él biztos nem. Ez nagyon rosszul hangzik, de ez az igazság. Úgy érzem a bűneit, amit ellenem tett, csak a halála után tudnám csak megbocsátani. Egyenlőre semmiképpen sem. 

-  Zombor? – jelent meg a semmiből Vanda. – Jól vagy? Kérsz valamit? – hajolt le hozzám, hogy jobban szemügyre vehessen. - Nagyon sápadt vagy.

-  Nem, semmit, köszönöm. – morogtam a bajszom alatt.

-  Hát jó, én csak segíteni akartam. – mondta őszintén, legalább is annak hangzott. – Amúgy meg mindjárt kezdődik a buli, úgy hogy menj fel készülődni. - ezt már szemmel láthatólag közönyösen mondta. El is viharzott. Nem igazán tudom sokszor, hogy mikor jó vagy mikor rosszindulattal viszonyul hozzám.

…

Mikor szedelődzködni kezdtem, hogy felmenjek ruhát cserélni, a nagybátyám megjelent.

-  Bocs, hogy eltűntem, csak telefonon feltartottak.

-  Semmi gond.

-  Apád üzeni, hogy ... - kezdte

-  Nem érdekel, mit üzen. – szakítottam félbe.

-  Nagyon sajnálja. –mentegetőzte apámat.

-  Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy sajnálja? De tudom... tudom, hogy sajnálja, hogy a világra jöttem, úgy hogy nekem ne védelmezd őt. Amúgy is tudom, hogy nem mondott semmi olyasmit, hogy sajnálja, mert az-az ő szótárjában nem szerepel. – fejeztem be, a véleményem elmondását.

-  Zombor…

-  Jonatán … NE! – utasítottam a keresztnevét használva, hogy ne folytassa. Megrögzötten próbál minket kibékíteni, mikor évente háromszor hazalátogat. Már unom, mert semmi haszna nincsen, és csak még jobban elront mindent vele.

-  Jól van, akkor elmegyek. – mondta lemondóan. – Ha szeretnéd tudni a Hotel Geshamben leszek. Ha kell valami, nyugodtan hívj, még három napig az országban tartózkodom, aztán visszarepülök New Yorkba. Esetleg találkozhatnánk valamelyik nap. Viszlát, Zombor. – ölelt meg.

-  Szia.- dünnyögöm. Nem igazán van mit mondanom neki per pillanat.

És elment, kilépett az ajtón és tudtam, egy jó ideig megint nem fogom látni.