Nem hittem volna.... by Jane < 3.fejezet

3.

A bál- II.

2015. Január 17. (Szombat) 

Ilyen közel még soha nem álltam hozzá…. Húúú a szemei gyönyörűek. Nem hiszem el, hogy egy ilyen gyönyörű sötétbarna szempárnak ilyen tulajdonosa van. Egy seggfej. 
Csak néztem a szemeibe ledöbbenve és csak az pörgött az agyamban, hogy mi a fenét kereshet itt. Én meg csak úgy ledermedve álltam és a szemébe néztem. Még soha sem láttam a szemét. Jól van tudtam, hogy barna, de így ebben a formában még nem láttam. Láthatólag zavarba jött attól, hogy ennyire nyilvánvalóan bámulom őt. 
Azt veszem észre, hogy nézi a lábaimat és a mosolyát próbálja leplezni. Mi lehet ilyen mulatságos? 

- Ööö…. Vanda? – kezdett bele mondandójába. – Egy WC papírtekercset húzol magad után. 

- Miről beszélsz? – kérdeztem vissza, mert megdöbbentett, hogy hozzám szólt. 

- Nézzél le! -utasított, én meg engedelmeskedtem, lenéztem. Azt vettem észre, hogy a cipőmre ragadt a wc papír és egyenest kihúztam a gurigával együtt. 

Ennél megalázóbb dologba ma már nem kerülhetek, ugye? Miért kell mindig ilyen helyzetbe kerülnöm? És pont ennek a személynek a szeme láttára kell megalázkodnom. Inkább alázkodnék meg a sok ismeretlen előtt a bálteremben, mint Zombor előtt.
Hirtelen elfogott a harag, amit ezen férfi iránt éreztem már évek óta, és amit nem tudtam csitítani soha sem. A rohadt életbe! Mi a faszért kell ennek a hímneműnek mindenhol ott lennie?- kavargott bennem ez a kérdés már megint. - Nem tudna egyszer az életben otthon maradni és mit tudom én olvasni és filmezni. Miért pont ide kellett neki jönnie? Pont ide! Nem tudott volna máshová menni, ahol másokat alázhat meg. Én meg még az előbb a szeméről fantáziáltam. A francba, miért kell velem ennek történnie? Miért?
Dühömbe lehajoltam és megfogtam a papírt, amit nagy nehezen lehalásztam a cipőmről. És bedobtam a wc-be az ajtón keresztül. Mivel mérges voltam Zombor volt a cél keresztben. És szívesen láttam ott. 

-  Te meg mit keresel itt? – szegeztem neki a kérdést és a mutató ujjamat a mellkasához nyomtam. 

-  Mit keresek itt? Ez meg milyen kérdés? Hát meghívtak. - jelentette ki, már ő is kezdett bepipulni. - És most meg keresni kezdtem a wc-t, amibe bementem volna már, ha nem állod el az utamat. – mondta láthatóan már dühösen. 

- Én állom el az utadat? Én? Te nem néztél az orrod elé és 
ütköztél belém, aztán meg gúnyolódsz is rajtam egy sort. Tudod, te egy seggfej vagy! – mondtam neki mérges. 

-  Te meg meg vagy őrülve, hogy itt ordítozol velem azok után, hogy felsegítettelek és bocsánatot kértem. Téged nem lehet megfejteni. Kész rejtély vagy a számomra. – erre faképnél hagyott. El sem ment a wc-re, mint ahogy mondta, hogy oda tartott.

Bakker hogy viselkedtem. Szégyellem magamat a történtek miatt. Végül is csak szólt nekem, hogy tudjak arról, hogy rám ragadt a papír. Én meg rossz néven vettem, mert, hogy az ő szájából halottam az egészet. Lehet, hogy csak jó indulatból mondta el, hogy ne szégyenüljek meg mások előtt. De akkor is az a gonosz kis visszafojtott kacaj, ami mosollyá alakult egyszerűen felbőszített. Úgy éreztem, hogy bántani akart. Úgy érzem, hogy minden tettével, csak bántani akar. Miért nem tudok megbékélni vele? Csak a suliban kell látnom pár órát és már csak öt hónapig, és azaz utolsó két hónap már csak néha-néha találkozásokból állna. Kérlek, Istenem adj türelmet nekem. Kérlek.  Élvezi, hogy cseszegethet engem valamivel. Úgy utálom.
Nagy nehezen ismét összeszedtem magam és lekecmeregtem a terembe, ahol látszólag már vártak rám.

…

-  Soha! – válaszoltam apának mérgesen, mert arra akart rávenni engem, hogy énekeljek vele egy duettet. Hogy feltételezheti azt, hogy nekem lenne merszem énekelni ennyi idegen előtt, holott tudja, hogy mennyire lámpalázas vagyok. 

-  Kérlek drágám… Ne csináld már ezt ennyi ember előtt. Ne kéresd magad. – ,,Ennyi ember előtt?” Mindenki a mi veszekedésünket figyelte. Nem lehet igaz! Miért kell engem olyanba belerángatni, amit nem szeretnék megtenni? Főleg úgy, hogy tudja, hogy legutóbb amikor felléptem a családi ünnepen olyan dolog történt, amire nem számítottam, Megjött. Mindenki látta, és ez a múltkori esethez képest semmi volt, mert a családom vette észre és nem sok vadidegen. 8.-os koromban a ballagási főpróbán teljesen átáztam és fehér nadrágban voltam. Én hülye! Az egész suli szeme láttára megszégyenültem. Halálégő volt. Annak ellenére, hogy tudtam most ez a veszély nem fenyeget, holt biztos voltam abban, hogy valami történni fog, mint általában. Valahogy arra vagyok átkozva, hogy mindig égő és cikis helyzetekbe kerüljek. 

-   Apa kérlek, ne csináld ezt velem. Kérlek. – könyörögtem neki. Nézett rám azzal a megadom magam nézéssel és azt mondta: 

-   Jól van, akkor nem kell a kedvemért semmit sem megtenni, látom, hogy nem szeretsz eléggé ahhoz, hogy velem együtt égj le. – na, tessék most meg érzelmi zsarolásba kezd, mint mindig, ha valamit nem akarok megtenni. Az összes szereplésembe ő miatta mentem bele. Nem én találtam ki. Soha, nem vennék részt olyas valamibe, amibe nem akarok. Önszántamból biztos nem! 

-  Ez most nem fog működni apa. Úgyhogy menj is föl arra a színpadra nélkülem, mert semmivel sem tudsz rávenni engem, hogy megalázkodjak. – mielőtt mondhatott volna valamit valaki megfogta a vállamat és megfordított. - Ádám? Mit szeretnél? – kérdeztem, az új barátomtól. 

- Kkmmm. – köhintett egyet és a lényegre tért. – Az anyám megpróbált arra rávenni, hogy lépjek fel vele együtt valami énekkel és én nemet mondtam, mert egy, nem tudok énekelni, a hangom olyan hamis, amit még nem látott a világ és kettő, nem szeretek szerepelni, nem arról van szó, hogy elsírnám magam vagy hánynék egyet, ha szerepelnem kell, hanem simán görcsöl a hasam és nem szeretem azt az érzést.  – vett egy nagy levegőt. - Lényeg a lényeg, hogy meghallottam, min vitáztok az apáddal. Az ajánlatom az, hogy fellépünk veletek együtt és akkor már négyen leszünk, akik leégnek. Nem leszel egyedül! – mosolyodott el. Az ajánlata annyira aranyos volt. Olyan édes, hogy megtenné ezt értem. Értem! Vanda itt most nem az a lényeg, hogy ez az állatian dögös pasi a hős lovagod akar lenni. – szólalt meg egy hang a fejemben.

     Igazad van nem ez a lényeg, hanem az hogy lámpalázam van. És mindig ciki és égő helyzetbe kerülök, ha valamit előadok. De most nem lennék egyedül. Még hárman velem együtt énekelnének. Apa, Ádám és az anyukája.

-   Ja és azt tudnod kell… - közelebb hajolt hozzám és suttogta. – Az anyám hanga a békakuruttyolásnál is rosszabb, de ha ezt elmondod neki, én letagadom. – erre nem tudtam mást csinálni, csak nevetni. Ez a srác egyszerűen elbűvöl engem. Miért van csaja?- ez a tény egy kicsit elszomorított.  

-  Ezt a titkot a síromig őrizni fogom. – válaszoltam. Ő is elmosolyodott. 

-  Akkor hát mi lesz? – kérdezte Ádám. 

-  Fellépünk! – válaszoltam félelemmel teli, de határozott hangon.

…

Miután Ádám rá vett, hogy fellépjek vele, visszafordultam apához, aki kérdőtekintettel nézett felém. Meg is kérdezte, hogy mi volt ez a közjáték és mit mondott és tett, amivel rávett, hogy énekeljek. 

Játszotta egy tíz percig a sértődöttet, mert, hogy nem neki adtam be a derekamat, hanem egy fiúnak, aki mellesleg jóképű is. Ezek után azzal traktált, hogy én szerintem nem elég jóképű és még sok mindent mondott, de Ádám tekintete, ahogy engem nézett a terem másik végéből nagyon lekötött. Mint ha megigézett volna, de ebből a misztikus dologból félbeszakított az a tény, hogy öt perc múlva mi jövünk. A gyerek zenekar után. 
Öt perc választott el a világvégétől. Istenem ments meg. Segíts meg. – fohászkodtam, hogy legalább ne süljek le. 

- Már megint nem figyelsz rám! - mérgelődött apa. 

- De figyelek! Szerinted, én nem vagyok jó lányod!- mondtam ki, amit levettem a morogásából. 

-  Én nem ezt mondtam. - védekezett. 

-  Dehogynem. – és játszottam a sértődöttet. Mint ő ez idáig, tíz percig. Most rajtam volt a sor és az összes próbálkozására sem reagáltam. Mikor felkonferáltak minket odaléptem Ádám mellé és egy félő mosolyt vetettem felé. Erre ő megfogta a kezem, erősen megfogta, és azt mondta, hogy: 

-  Ne félj! Itt vagyok melletted. – és rám vigyorgott. Én meg vissza rá. Apa odament a zenekarhoz, aki az egész est folyamán ellátott zenével minket. Többek között játszottak klasszikus, pop és elegáns zenéket. A pop zenék feldolgozások voltak, amik nem tagadom nagyon jól sikerültek.

Apa visszalépett hozzám és rákacsintott Ádám anyjára, ő meg lerángatta a fiát a színpadról. A zene elkezdődött. Ádám engem nézett. Ő sem értette, hogy mi történik éppen. De én már igen. Apa titkos kis terve. Egyedül akart velem kettesben énekelni.  Kis alattomos sunyi. Ezt még megkeserüli. Az holtbiztos. Már nem volt kiút. Ha lemegyek a színpadról az is elég gázos lett volna, de ha maradok… Vállaltam.

 A zenének a dallama nagyon ismerős volt. Na ne. Néztem kérdőn apára ő meg csak kajánul vigyorgott rám. Ezt a szöveget még mi írtuk kettesben és kiskoromban meg annyiszor énekeltem el vele. 

Zeneszöveg dallama 

-  Ezt a számot még én és a kislányom írtuk tíz, vagy tizenkettő évvel ezelőtt. Nem vagyok egy nagy költő és bármennyire is borzalmas a szöveg, én büszke vagyok rá, mert ezt az én tündérkémmel írtam. – hajrá apa nyugodtan égess le még jobban. Nem számít. Ez a fellépés vinni fogja az eddigi összes megaláztatásomat. 

Inkább énekeltem volna egy Lagy Gaga számot, mint ezt a gagyi 6 éves koromban írtam apával szöveget. Persze apa az évek során rengetegszer átírta, hogy kevésbé legyen ennyire gáz. Ő azt mondta, hogy túl édes. Az én korosztályom hívja ezt GÁZNAK!  Nagy meglepetésemre apa egy teljesen más szöveget kezdett el énekelni. 

Kicsike kislányom, szerető nagylányom.

Hát felnőttél, én ezt….. úgy bánom.

Mikor kicsi voltál én voltam a példaképed.

Most már nem így van, de tudom, hogy még mindig imádsz engem.

Ha veszekszünk, az csak azért van, mert imádlak cukkolni és hát tudom, hogy nem szereted, de azért még így is szeretsz.

 
Ez a szöveg sehogy sem áll össze, apa be volt rúgva mikor ezt a… nem is tudom, hogy mit mondhatnék rá… írta? Hát elég bátor, hogy bevállalta ezt a nevetséges szöveget, mit ne mondjak. Én meg elég hülye vagyok, hogy belementem ebbe az egészbe. 

Én vagyok az az apja a-a legszebb lánynak a-a-a-a-a világon. Én-Én büszke vagyok rád. Kicsike csillagom. Imádlak téged. Szerető apukád.

Most rajtam volt a sor és nem tudtam megszólalni. Mindenki engem nézett és vártak, hogy produkáljak valamit. A zene ment én meg csak rémülten néztem a közönségre és elkezdtem émelyedni, rosszul voltam. Éreztem, hogy vörösödöm, el akartam ájulni és ebben a pillanatban apa lépett mellém és megfogta a kezemet, megszorította és a fülembe súgta:
- Bogaram én melletted leszek mindig és nem azért szoktalak rá venni ezekre a dolgokra, mert bántani akarlak vele téged. Azt akarom, hogy erősödjél, te lehet, hogy nem vetted észre, de annyit erősödtél kiskorod óta. Nagyon büszke vagyok rád. Te vagy az én kis csillagom. Akár egy csillagot is lehoznák neked, ha lenne rá lehetőségem és megfelelő technológia. Ha tényleg nem akarod, akkor én improvizálok valamit és te addig csak ülj le valahová. – Jókor mondja. A megfelelő pillanatban! De amit mondott az nagyon jól esett és erőt adott. És hát nem volt mit tennem: 

Az én-én apukám a legjobb fej apa, mindent megenged és csak ad és ad.

Minden embernek segít őőő.

Mert ő egy őrangyal. Vigyázz rááánk.

Nem hagy el-el soha. Ő az ééén példaképem.

Már a nyakadon mászkál, és nem enged el soha. Nagyon szeretlek apa.

Mindig szeretni foglak.

Nyugodj meg, a nyakadon maradok mindörökre.

Ettől nem kelllll tartanoood.

Tudom, hogy imádsz engem, mert én is imádlak.

Reflém: Szeretjük eeegymást! Mindig itt leszünk egymásnak. Mert mi vagyunk az apa és lánya, akik  iiiiimmmáááddjááákkkk

Egymást! 

Mindenki ujjongott, apa szemében könnyek gyűltek és már az enyémben is. Megöleltük egymást és patakozni kezdtek a könnyeink.

…

Miután mindenki gratulált a ,,csodás” számunknak és előadásunknak. Többek között Ádám is, aki azt hitte, hogy vicces lesz, amit mond nekem: 

- Még jó, hogy nem lépünk fel anyával, ezt nehéz lenne überelni".– vigyorgott rám.- Én ezt sértésnek véltem ezért a vállába ütöttem és faképnél hagytam a gúnyos megjegyzésével együtt. Elindultam a mosdó felé, hogy rendbe szedjem magamat a nagy sírásvívás után. Még hallottam Ádám hangját, mikor azt kérdezte, hogy : ,, Most mit tettem?”, hát mit tettél te ökör, gonosz voltál! – motyogtam magamban. 

A mosdóban lemostam a szétkent sminkemet, felfrissítettem magamat, és újra ki is festettem. Most valahogy a jobban sikerült, mint amikor délután megcsináltam. Talán feszültebb voltam és azért nem sikerült annyira jól, mint most. Ezek után már úgy sem tud olyan történni, ami a cikis dolgaim listáját ki tudná bővíteni. Atyagatya, ez olyan, nem is találok rá szavakat. Borzalmas volt. Igen az volt. Apának nincs énekhangja, de azért olyan kellemes, megnyugtató volt. Kiskoromban mindig ő énekelte az altatót, néha még anya is részt vett benne. Anya inkább meséket olvasott nekem, minthogy énekelt volna. Azt mondta, hogy nem szeret énekelni, pedig volt, hogy hallottam titokban a hangját, és hát gyönyörű hangja van. Nem is értem miért nem szokott énekelni. Azt mondja nincsenek jó emlékei az énekléssel kapcsolatban. És a miértjét meg nem akarja elmesélni. Fájdalmas emlék netán? A nővérével kapcsolatos a dolog? Nem nagyon szokott mesélni a múltjáról, csak ha apa is ott van. Az első szerelem témáját is nagyban kerüli. Miért? Apa azt mondta, hogy még most is fáj neki, mert nem volt kedves az elválás, vagy mi. Sokszor úgy érzem, hogy valami közénk áll. És nem tudom, hogy mi. Az a sok titok, amit nem árul el nekem. Azért eléggé rosszul esik, hogy a saját lányában sem bízik meg annyira, hogy meg nyíljon neki. Apa meg azt mondja állandóan, hogy hagyjam őt az állandó faggatással, pedig én csak meg szeretném ismerni a múltját. Emlékszek mikor a bátyáim vigyáztak rám és esténként azokat a szörnyű történeteket mesélték el nekem. Pl: A baltás gyilkos és barbie . Ezt el is bábozták nekem a kedvenc barbiemmal. Ezek az esti mesék után mindig rémálmom volt. De soha sem mertem elmondani anyáéknak, hogy miért vannak rémálmaim, mert Csongor és Csaba megesketett, hogy elevenen megnyúznak és megcsikiznek ha eljár a szám. Így hát… hallgattam. Jó titoktartó vagyok. Most már azok a történetek csak felvidítanak, ha nem érzem jól magamat. A régi szép idők! Szerettem a gyerekkoromat. Sőt imádtam.  

…

Mikor a bálterembe értem mindenki táncolt, egy régi magyar számon, ami fel volt dolgozva. A szám címére nem emlékszem, de abban biztos vagyok, hogy Máté Péter száma az. 
Odasétáltam az üres asztalunkhoz és leültem a székemre. Játszadozni kezdtem a szív alakú kövekkel. Néztem, ahogy az apám azzal az ugrándozásával bolondot csinál magából. Nagyon jól érezte magát. Jól van, azért az a sok pia, amit leküldött a torkán is hozzájárult ehhez az őrülethez. A többi ember is ellazult és tombolni kezdett a táncparketten. Nem hittem volna, hogy ezek az emberek így tudnak mulatni. Nem néztem volna ki belőlük. Mikor megjöttünk mindenki azzal az erőltette mosolyával járkált fel s alá. Én ezeket az embereket flúgosnak és nagyképűnek láttam az elmúlt három órában, de most mintha egy másik helyre kerültem volna. Tomboltak. Az a pasas, aki nem egészen két órája még a pénzről és az üzletekről csacsogott az asztalunknál most ott ropja teljesen felszabadulva apám mellett. Úgy emlékszem Róbertnek hívják. A vezetéknevére nem emlékszem. Jó képű ő is, mint a legtöbb férfi ebben a terembe, de természetesen vannak azért eléggé duci emberek is. Azok jobban tombolnak, mint a többiek. Ha jól látom. vannak akik léggitároznak. És ha jól látom ennek is az apám a ludasa. Mindenkit rá tud venni olyan dolgokra, amit különben soha nem csinálnánk  – Hogy képes erre?? – kérdeztem halkan magamtól. 

-  Ez egy adottság. – és leült mellém egy hamvas szőke nő. – Bocsánat, hogy megzavartalak, csak halottam, hogy mit motyogtál az imént magadban. – vigyorodott el. Én meg zavarba jöttem tőle. – Erika vagyok, apád asziszitense. – mutatkozott be. 

-  Vanda vagyok. – én is neki. – Még nem ismerjük egymást. 

-  Hát igen nem nagyon járkálsz be meglátogatni apádat.- mintha korholt volna.

-  Utálom a kórházakat. – vallottam be.

-  Tudok róla. Valójában sok mindent tudok rólad. Apád állandóan csak rólad tud beszélni. Te vagy a szeme fénye. Imád téged. 

-  Tudom, és bosszantani annál inkább! 

-  Hát nem irigyellek ezért, engem is szeret és másokat is piszkálni és bosszantani, de közben egy elbűvölő, odaadó és rendkívül kedves ember, aki bármit megtesz a családjáért és más emberekért. 

- Igen az, nagyon szeretem. - válaszoltam neki mosollyal az arcomon. 

- Hát azt meghiszem. Apukád, nagyon ért ahhoz, hogy hogyan dobja fel a hangulatot. – mondta és közben az fejével a tánc parkettra mutatott. 

- Igen ahhoz nagyon. Nem is értem, hogy ezeknél az embereknél, hogy érte el, hogy így mulassanak. 

- Ez tehetség és adottság egyben. De nagyon szereti is csinálni. 
 

-  Az biztos. - helyeseltem. 

-  Nem akarsz odamenni te is mulatni? – kérdezte tőlem.

-  Én most inkább megfigyelem őket. – válaszoltam. 

-  Akkor, ha nem bánod én nem is zavarlak tovább. Majd még úgy is találkozunk. 

-  Viszlát. – és ezzel el is ment. 

A sok gyors zene után most egy másik lassú szám ment, de ez nem magyar volt. A szám a rég felbomlott ABBA együttesnek a Thank you for the music száma volt, melyet ez az együttes feldolgozott. Érdekes, hogy az emberek mit ki nem tudnak találni. Teljesen eltért a hangzás az eredetitől, néhol kihagytak pár sort és egy kicsit átírták, de még így is kilehetett venni, hogy ez ABBA szám. Már az utolsó sorokat rótták, mikor az apám idejött hozzám.

- Hogy lehet az, hogy a legszebb lány a bálteremben itt üldögél ilyen magányosan? – kérdezte nagyon nagy vidámsággal. Én meg komoly arccal néztem rá és válaszoltam: 

- Úgy, hogy ezt a hölgyet az apja magára hagyta és nem törődik vele. 

- Hát akkor ezen változtatnunk kell. – és magával húzott a táncparkettre. – Így ez már megfelel a hölgy számára?

…

Sok lassú és gyors szám után, amit végig táncoltam apával, elnézést kértem és kijöttem a teraszra levegőzni. Téli hideg ellenére bent olyan volt mintha egy szaunában csücsülnék. Sétáltam a teraszon, míg észre nem vettem Zombort. Ült ott egyedül a lépcsőn és nézte az eget. Nem akartam, de valami késztetett arra, hogy megszólaljak. 

- Nem fogsz megfázni? – láthatólag megijedt és mikor meglátott elkerekedett a szeme. Az a pár másodperc, míg bámult engem ledöbbent arccal, egy örökké valóságnak tűnt. 

- Nem jól vagyok. – ennyi három szó: ,,Nem” - ,,Jól” - ,,Vagyok”. Most komoly? Nem tudnál valamit mondani, mielőtt megfagy a levegő, de most szó szerint, mert elkezdtem vacogni a téli hidegben. Ezért rajtam volt a sor, nekem kellet valamit mondani, mert ez így nem mehet tovább. Elővettem azt a dolgot, ami a szívemet nyomta. 

- Bocsánat, hogy úgy viselkedtem. Tudod, mikor te csak próbáltál segíteni én meg csak lehordtalak olyasmiért, amihez nem nagy közöm volt. Tényleg sajnálom.

- Semmi gond, nem haragszom. – Mondta nekem habozva. Láthatólag jó sokat gondolkodott azon, hogy ezt a négy szót kimondja a száján. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben vele. Ezért megint csak nem bírtam a kíváncsi természetemmel. 

-Jól vagy? Nem vagy beteg? - kérdeztem egy kicsit aggódva.  

- Nem, dehogyis, minden rendben. - morogta a bajsza alatt. 

- Biztos? Mert nem nagy teher egy orvost kerítenem. Tudod egy rakás orvosi brigád csapatja egy kicsit enyhén becsípve a bulit, három méterre tőlünk. – mutattam befelé a hüvelyk ujjammal, miközben nagyban vigyorogtam felé, mert az lehetetlen, hogy nem értette a poént abban, amit mondtam. Szerintem most elég vicces voltam. Nem mintha a wc papíros jelenet nem lett volna elég vicces, de azt akaratomon kívül csináltam. És ez,t amit mondtam meg akaratommal. Sejtettem, hogy érti a célzást, mert elröhögte magát. Ez olyan tiszta kacaj volt. Még nem is hallottam nevetni. 

- Hogy ha bármi bajom lesz, megígérem, hogy bemegyek egy orvost keríteni magamnak. – mondta röhögve.
- Ezt jó hallani. – röhögtem vele együtt. Miután kiröhögtük magunkat közelebb léptem és leültem mellé.

- Nem zavarok? - kérdeztem. 

- Nem. – biztos vagyok benne, hogy igazából, igen. 

- Akkor elmondod, hogy mi a probléma? Mert észrevettem, hogy az elmúlt két hétben nem igazán vagy önmagad. Tudom, hogy nem az én dolgom, mert igazból nem vagyunk valami beszélő viszonyba, de ha ki akarod önteni a szívedet, akkor itt vagyok. – Mert szeretném megismerni a titkaidat. Szólalt meg a gonosz felemnek a hangja. 

- Nem igazán szeretnék veled beszélni. Múltkor sem jártam vele jól, mikor megtettem. 

- Múltkor? Mikor? Mi már beszélgettünk?- értetlenkedtem, mert fogalmam sem volt, hogy mi már lelkiztünk valaha. 

- Mindegy hagyjuk, oké? 

- Deee, énnn, miiii? 

- Kérlek, hagyj magamra. – utasított, nyers hangon. Ettől a hangtól felállt a szőr a hátamon. 

- Jól van megyek, Szia. – mondtam lemondóan. Nem igaz. Miről hadovát itt össze, az előbb? Mi már beszélgettünk? Hol és mikor? Legfőképpen miről? Mikor be akartam lépni az ajtón hangja megállított. 

- Várj! – fordultam vissza Zombor felé. – Nincs igazad velem kapcsolatban. 

- Veled kapcsolatban? - kérdeztem vissza. 

Nem hittem volna.... by Jane < 2.fejezet

2.

Bál - I.

2015. Január 17. (Szombat)

Apa már három éve rendez jótékonysági bált a szívbeteg gyerekek számára. A tavalyi rendezvényt kihagytam, de a mostanit nem tudom elkerülni. Pedig semmi kedvem bájologni azzal a sok önelégült gazdag emberrel. A sok program, amire köteles vagyok elmenni, benne van a családi munkaelőírásba és nem tudok kibújni  alóla. Apa oda adta a hitelkártyáját és azt mondta azt vehetek meg rajta. amit akarok, csak annyit tett hozzá, hogy legyek lenyűgöző. Ennek érdekében a holnapi napra be kell iktatnom egy manikűrt-pedikűrt, fodrászatot és sminkelést is. Úgy érzem nagyon hosszú lesz a nap. 

... 

Két órája járom a boltokat és még mindig nincs meg a megfelelő ruha. Leültem az egyik padra, ami eléggé hideg volt, de kilehetett bírni. Nagy ücsörgésem közben rájöttem, hogy hová kell elmennem; a régiség boltba. Amikor beléptem a boltba, rögtön megcsapott a régi bútorok és tárgyak illata, amit annyira imádok. Anyával állandóan ebbe a régiség boltba jártunk/járunk a mai napig is, csak eddig más vezette. Felvásárolta egy idegen, akivel nyáron sikerült összeismerkednem. Persze ez a bolt eltér a régitől, mert ez egyszerűen lenyűgöző. Nem lehet rá szavakat találni. A régebbi tulajdonos csak úgy egymás hegyére-hátára rakosgatta a bútordarabokat és tárgyakat, de Gels aki a mostani tulajdonos, berendezte őket, ízlésnek megfelelően mindennek megfelelő helyet találva. Mint egy lakkberendező. Nagyon ügyes. 

Mikor megpillantom Gelsét, aki éppen a bútorokat tologatta. Öt perce álldogálok itt és még nem vett észre, beszélni hiába beszélnék hozzá, mert siket és nem akarok odaosonni, hogy megijesszem ezért inkább várok és nézegetem a csillárokat.

Megfordultam mikor hátulról megveregette a hátamat, a mosolya elárulta, hogy örül annak, hogy itt vagyok. Nyár elején ismerkedtem meg vele, amikor eltévedt Pesten, nem értettem semmit abból. amit mutogatott nekem akkor és ezért telefonon írta le nekem, hogy hova szeretne eljutni, ő meg a számról olvasott. Nagyon zavarban voltam, de végül két órát beszélgettünk miközben elkísértem, mert rájöttem, hogy hiába mondom el neki, akkor sem fog eltalálni oda ahová szeretne. 

 Miután a régi tulajdonos eladta az üzletet nem nagyon járkáltunk el anyával ebbe az üzlethelyiségbe, de egy nyári nap ezen a környéken jártam és valami késztetett, hogy betérjek ide. Vonzott a hely. És amikor beléptem rögtön azt a siket nőt pillantottam meg, aki zavarba hozott engem a közvetlenségével és vicces siket humorával. Nagyon megkedveltem és az óta állandóan eljövök ide társalogni vele.

 A jelnyelv megtanulásában ő is segít nekem, és már elég jól tudok vele kommunikálni. Nem azt mondom, hogy egy profi vagyok, de azért sok mindent megértek és én is meg tudom magamat értetni már. Persze sok hibával, de idővel jobb leszek. Remélem.   

Ha bárkinek is szeretnék születésnapra, vagy bármilyen alkalomra ajándékot adni idejövök, mert itt minden megtalálható, amire csak gondol az ember. 

Elvitt hátra a kincses szobába, ahol tartotta a gyönyörű ruhákat, amiket megismerkedésünk harmadik hónapjában mutatott meg. Ez volt az ő kis titka és csak különleges vendégeknek mutatta meg. Azóta, ha valami különlegeset szeretnék, hozzá fordulok, mint éppen most is. 

Felpróbáltam hat ruhát, amik szebbnél szebbek voltak. Nem tudtam eldönteni, de Gelse mondta nekem, hogy mindjárt jön és mutat nekem valamit. Tíz perc után visszaérkezett és elővette a ruhát, egy ilyen ruhatartó cuccból, amiben apa is tartja utazáskor az öltönyét. A ruha, amit odaadott a kezembe káprázatos és egyszerűen fantasztikus volt. Mindegyiket túlszárnyalta. Olyan piros, mint a rózsa, a hátánál ki van vágva v alakban, a v alak végén kezdődik a szoknya része, ami tüllből van és az egy kicsit világosabb és térdemig ér a vége. Ez egyszerre elegáns és szexi. Imádom. Nem mellesleg nagyon jól áll rajtam, ezzel Gels is egyet értett.

- Kislány nagyon szexi leszel holnap ebben a cuccban. Aztán tartsd titokban, hogy honnét származik, mert nem szeretnék hívatlan vendégeket. – mutogatta el nekem. 

- Ezt mondanod sem kellett volna. Én sem szeretném, hogy mindenki tőled akarjon egyedi ruhákat. Te csak az enyém vagy Gels. - erre elmosolyodott és kisétált a teremből, hogy átöltözhessek.

  Mire kiértem a pénztárnál várt. Leraktam a pultra, ő meg beírta az összeget. Nagyon drága, de megéri az árát. Gels ajándékba adott egy hajdíszt, ami levelekből áll és úgy kell felvenni mint ha hajpánt lenne, csak tűzni kell. Megvettem a szépségemet és elköszöntem tőle. Még soha nem volt ilyen gyönyörű ruhám, és ilyet még senkin sem láttam.

…

- Kicsim egyszerűen káprázatos vagy. - mondta apa, mikor lejöttem a lépcsőn.  

– Tényleg az vagy. – mondták a bátyáim. Rájuk mosolyogtam és megköszöntem nekik a bókokat.

Most tényleg jól estek, pedig nehezen viselem, ha dicsérnek, fényeznek vagy ha egyáltalán én vagyok a középpontban. Nem szeretem. Ez volt a bajom a szülinapokkal is, mert túl nagy figyelem került rám, amit én egy kicsit sem szeretek. Jól van, ez is hazugság, mert olykor-olykor jól esik, mint például most. Így is nem tudom, hogy-hogy éltem túl ezt a 18 és fél évemet. Apa és a családom barátai állandóan dicsértek engem (Nem is tudom, hogy miért.) Az egóm lehet, hogy egy icipicit növekedett az elmúlt évekhez képest, de ezért nem hagytam, hogy ez rossz útra tereljen, mint más kedves ,,barátaimat”.

 

- Mehetünk kicsim? - kérdezett apa, ezzel is kirángatva a gondolataim hosszú tornácáról. 

- Igen mehetünk. – mondtam és belekaroltam a karjaiba. 

Szeretek mások karjába belekarolni. Apa is szereti, ha belé karolok, nem úgy, mint a többi fiú ismerősöm. Vagy a bátyáim. Kilépve egy nagy fekete mini limuzint pillantottam meg, aminek az ajtaját egy sofőr nyitotta ki előttünk.

- Mi ez apa? –kérdezem. 

- Nem egyértelmű egy hosszú fekete kocsi. – vigyorodik el. Most ezt értenem kellene, hogy mi a poén ebben, vagy mi? Pedig nem értem, mint általában. 

- Látom, hogy egy limo, de mit keres itt. 

- Biztos eltévedt. Szálljunk be és mondjuk meg neki, hogy rossz helyen jár. – megint csak poénkodik, én meg megint csak nem értettem.  

- Ha-ha, nagyon vicces. – mondtam neki egy gúnyos mosolyt vetve rá. Beszálltunk, a limos meg ránk csukta az ajtót. – Hogy-hogy ezzel megyünk?- mutattam körbe.

- Nem árt egy kis változatosság. - válaszolta. 

- Apa? – kérdően néztem rá.  

- Jól van. jól van, ha ennyire akarod tudni, mindig is akartam limoban utazni és ezt most végre meg is tehetem. 

- Ez volt a nagy titok? Miért nem akartad ezt elmondani? - néztem rá értetlenül. 

- Hát csak húzni akartalak. – vigyorgott rám. 

- Ha-ha, hát sikerült. – morogtam.  Ezek után csöndben ültünk egy ideig.

Hát eléggé jól nézett ki a belseje, mit ne mondjak. Apa meg boldogan nézelődött és láthatólag élvezte a helyzetet, be kell, hogy valljam, én is. Elvégre egy magyar lány életében hányszor utazhat limoban egy extra partiba, ahol csupa gazdag ember van, és azt lesik, hogy épp mikor vétesz hibát? Vagy soha, vagy életedben egyszer kétszer, de ez csak a közembereknél van így. A gazdag kölkök gyerekei kb. minden héten ilyen helyekre járnak. Én személy szerint utálnám, ha minden héten ennyit kellene készülnöm egy 3- 4 óra miatt. Elég ennyi, aztán ott vannak a bulik is, amikbe járok. Régen rengeteget készültem rájuk. Ma már indulás előtt gyors felhúzom a ruhámat és teszek magamra hidratáló krémet egy kis szempillaspirált, rúzst, és kész is a remek mű. Pirosító nem kell, mert hát magamtól is eléggé elpirulok. 

- Megérkeztünk. - mondta a sofőr és kiszállt hogy kisegítsen minket. Apa magától szállt ki a limo sofőr meg csak nekem segített és átadott apának. 

- Ha szabad megjegyeznem nagyon szép a …. .

- Lányom. – adta a választ apa.

- Nagyon szép hölgyem.

- Köszönöm. – nagyon kedves volt tőle, hogy ezt mondta nekem.

Nagyon jól esett a dicséret egy idegen szájából. Amikor ismerősök mondják, az olyan mintha csak azért mondanák, hogy imponáljanak, vagy csak épp nem jutott semmi az eszükbe és rávágják, hogy: ’Egyébként a lányotok hogy megnőtt és milyen szép úri hölgy vált belőle’,  vagy egy közelebbi ismerőstől: ’Nagyon jól nézel ki Vanda, egyébként a cipőidet honnan vetted?’. Jól van azért ez egy kicsit más példa volt, mint az előző, de azért ide tartozott. 

Beléptünk egy csodálatos helyre. Minden tele-stele volt virágokkal és gyertyákkal, olyan volt, mint egy mese belli hely, gyönyörű.  És ezt az egészet adományokból hozták létre. Csodálatos, hogy ilyen fontos célért (szívbetegek segítésére) mennyien segítenek. Ilyenkor jó érzés embernek lenni.

Úgy 3 éve lehetett, hogy apa mikor tervezte az első bált elmesélte, hogy itt minden ajándék, a dekoráció, az épület, ételek és minden más egyéb. Még mindig elképedek, hogy ennyien segítenek apámnak. Jó tudom, hogy sok ember, csak a magamutogatás miatt van jelen, de kit érdekel, ha ezzel pénzt adnak és azt a pénzt jóra fordíthatjuk? Engem nem.   

A vörös szőnyegen végig haladva léptünk be a báli terembe. Egy kerek alakú kúpos épületrész volt Középen volt a táncparkett és annak még közepén a színpad melyen a zenekar játszott. Bámulatos volt már csak az elképzelés is. Kerek asztalok a kerek terem oldalain voltak, melyeket vörös rózsák díszítették, azt is észre vettem, hogy szimbolikus jelként szív alakú kavicsok díszítették az asztalt. 

- Ez a nagy kerek egész egy szimbolika. – mondta apa.

- Hát kapizsgálom. - mondtam izgatott arcot vágva.

- Először is a vörös szín, mint a szív színe. Mindenhol az van. –  bólogattam tovább és mosolyogtam, hogy jelezzem, tetszik, amit látok. - És aztán itt ez a nagy kerek terem. Keresgéltük, hogy hol lenne jó hely a bál megtartására, merthogy a régi hely, ahol évtizedek óta tartják, felújítás alatt áll. És hát egyszer csak felkeresett telefonon ennek a helynek a tulajdonosa, aki nagyon akart jótékonykodni. Valahogy megtudta a nevemet és felhívott. Rögtön le lett beszélve. Aztán itt vannak ezek az asztaldíszek, amit gyerekek festettek meg. Ezeket Budapest óvodáitól kaptuk ajándékba. Egyszer megyek be a kórházba és az irodámba mit veszek észre vagy ötdoboznyi szív alakú piros kavicsot. - vett egy nagy levegőt és szépen lassan kifújta, körülnézett csodálattal és felém fordult.

 - Hát-nem lenyűgöző, hogy ennyien eljöttek segíteni?

- Igen apa ez tényleg csodálatos. – helyeseltem.

 Épp megjegyeztem volna még apának, hogy büszke vagyok rá hogy mind ebben részt vesz , mikor megakadályoztak ebben.

- Endre és a gyönyörű Lánya!-  jött felénk egy apától kicsivel idősebb nő. Felálltam a helyemről és nyújtottam a kezemet. 

- Vanda. – mutatkoztam be. 

- Örvendek Vanda. Én Katona Erika vagyok és ez meg itt a fiam, Ádám. – nyújtottam felé is a kezem és köszöntünk egymásnak illedelmesen. – Apád bámulatos egy fickó, édesanyádnak nagy szerencséje van vele, ugye tudod?

- És nekem is. - vágtam rá. 

- Már hogy ne. Neked is. – mosolygott vissza.

- Elég legyen ebből hölgyeim a végén még elpirulok. – vigyorodott apa. Imádtam ezt a mosolyát, olyan kis huncut volt, kis rosszalkodó. Mint ha még mindig tini lenne. 

- Vanda kedvesem szeretnék apukáddal pár szót váltani. 

- Értem a célzást, vagyis tűzzek el valamerre, hogy ne legyek útban.- viccelődtem vele. Szerencsére értette a humoromat, úgy hogy nem vette semmilyen sértésnek vagy bárminek is. 

- Hát, ha így akarsz fogalmazni…- mosolyodott el- … Igen, Vanda megkérhetlek, hogy szórakoztasd addig is a kisfiamat?

-          Hát persze! - mondtam neki vidáman, de nem voltam az. 

Egy idegennel kellett sok kínos percet eltöltenem. Miről beszélhetnék én vele. Politikáról? Szívbeteg gyerekekről? Ételekről? Mi a francról tudnék egy olyan emberrel beszélni, akinek csak a keresztnevét tudom és az anyja nevét. Az is lehet, hogy ez a leánykori neve az anyjának. És akkor Ádám vezetékneve? Fogalmam sincs. Most kérdezem meg tőle? Legalább megkezdem a beszélgetést, aztán elmondhatnám neki, hogy régebben a vezetékneveket mi alapján kapták az emberek, hogy sokaknak a munkássága határozta meg, mint például a Lakatos vezetéknevűek, lakatosként dolgoztak. Ez tök béna. Ezt biztos ő is tudja, mint mindenki, akinek ezt már mondta. De valamit csak mondanom kell, mert abban holt biztos vagyok, hogy ő nem fog megszólalni. Férfiból van és a mostaniakra nem nagyon jellemző a kezdeményezés.

 Ott álltunk egymással szemben a feszült csendben, és egyikünk sem szólalt meg. Kínos.

-  Te tudtad, hogy régebben mikor a vezetékneveket használni kezdték Magyarországon, akkor helységnevekről, belső, külső tulajdonságokról, származásuk vagy szakmájuk alapján kapták a neveiket? – bukott ki végül belőlem, ez a nagyon hülyeség. Bakker ennél hülyébb már nem is lehetek. Egy pár másodperc után- ami egy örökké valóságnak tűnt. – láthatólag Ádám megakart szólalni, de én közbe vágtam és megpróbáltam menteni a menthetőt. -          Sajnálom! Ez olyan hülyeség, csak próbáltam valamit mondani mielőtt teljesen megfagy a levegő közöttünk,- vallottam be amin végig gondolkodtam. 

-  Ne sajnáld. – kezdte. – Én sajnálom, hogy udvariatlan voltam, elvégre egy férfinak kellene kezdeményeznie, nem? – kérdezte vissza kis fiús bájjal mosolyogva, ettől én is akaratomtól függetlenül elmosolyodtam. – És amúgy okos volt amit mondtál, nekem fogalmam sem volt, hogy mivel drukkolhatnék elő. Zseniális húzás, ha most apám itt lenne ő biztos eltudna veled erről csevegni egy naphosszat, de én csak annyit tudok erre mondani, hogy igen ez tényleg fura vagy valami ilyesmi. – ettől a 3 utolsó szótól elnevettem magam. 

-  Most valami vicceset mondtam? – kérdezte. 

-  Nem dehogy,csak én is állandóan ezt mondom. 

-  Mit?- értetlenkedik. 

-  Hogy valami ilyesmi…

-  Én is. – vigyorodott el. – Állandóan ezt mondom. Ha valamiről nem igazán tudom, hogy mi akkor rögtön ezt mondom. Tök gáz, de nem tudok mit tenni. 

-  Én is így vagyok ezzel nyugodj meg. – mosolyogtam vissza rá. 

-  Legalább ezzel nem vagyok egyedül. – vigyorgott rám és most vettem észre, hogy mennyire jóképű. Atya gatya, de sármos. A fogai tökéletesek. Borostás az arca- bakker, nem hiszem el, erre nagyon gerjedek. – a szemei szürkék. A haja fekete, mint a korom. És ebben a szmokingban is látszik, hogy jól kidolgozott a teste. Mintha egy olasz magazinból lépett volna ki.  Már is elkezdtem róla fantáziálni. Odaképzeltem magamat az oldalára, miközben együtt sétálgatunk és kacarászunk, meg minden mást csinálunk, mint amit a párok szoktak.  Nem hiszem el, azt hittem, hogy leszoktam már erről. Mindig is attól féltem, hogy ez elf ogja rontani a normális kapcsolataimat. Az a sok szerelmes könyv, amiről végre sikerült leszoknom (nagy nehezen), úgy érzem be tett nekem, mert nagyobbak az elvárásaim a férfiakkal szemben. Ezzel anya is figyelmeztettet, hogy a valóságot és a képzelet világát válasszam szét, mert csak elrontja majd a kapcsolataimat, mivel az életben nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy azt elvárnánk. Borzasztó vagyok, már azt is elképzeltem, hogy az esküvőnkön milyen lesz a díszlet. Néha már röhögök magamon, hogy mekkora a fantáziám. Nem is tudom, mi lenne, ha mások hallanák a gondolataimat. Még senkinek sem mertem elmondani, hogy miken szoktam fantáziálni. Én így is hülyén érzem magamat, mi lenne, ha más is tudná?  

- Vanda itt vagy?- kérdezte.

-  Bocsánat. Gyakran elkalandozok. Sajnálom. -mentegetőztem. 

-  Ne kérj bocsánatot. Én is gyakran elkalandoztam régebben, de most már azért jobb a helyzet. Szerintem. – mosolygott rám. Én meg ettől elolvadok. 

Vanda fejezd be az ábrándjaidat. Nem ismered még a veled szemben álló személyt úgy, hogy nem lehet semmi elképzelésed a jövőtökkel kapcsolatba. Véstem az eszembe. Ő még egyenlőre csak egy idegen, akivel véletlenszerűen, de két közös tulajdonságotok is van. Ha jobban megismerem, akkor is csak egy barátnak lehet majd mondani. Semmi másnak! 

-  Jó hallani, hogy nem csak én vagyok ilyen…. – kerestem rá a szavakat. - .. Különc? – kérdeztem.

-  Vagy valami ilyesmi. – fejezte be a mondatomat és akaratunktól kívül röhögni kezdtünk. 

Ezek után még vagy fél óráig vele beszélgettem. Megtudtam, hogy 22 éves és az állatorvosi egyetemre jár, de nem szereti a macskákat, amivel sok gondja akad. Még egy közös tulajdonság. Van egy nővére, aki két évvel idősebb nála és külföldön él a vőlegényével. Nagyon szeret focizni és régebben, még a gimiben focizott, de a sok tanulás lekötötte/leköti az életét. Nyáron a Balatonban vitorlázik az apjával, aki valami menő ügyvéd. A vitorlázás a közös szenvedélyük. Azt is megtudtam, hogy van egy barátnője, akivel egy éve vannak együtt. Kigondolta volna… Egy ilyen intelligens, jóképű, jó humorú, kedves adonisznak már miért is ne lenne barátnője. Annyi információt osztott meg velem magáról, hogy csak na. Ezeket emésztenem kellett, hogy el ne felejtsem.

  Miután én is elmondtam a szenvedélyeimet és más egyéb dolgokat rólam, apa lekért, hogy bemutathasson pár embernek. Ezek után egy hosszú és unalmas csevej vette kezdetét csomó idegennel, akik közül egy-kettőt ismertem, azokat is csak látásból. Mivel nem bírtam már tovább elnézést kértem és kimentem a mosdóba egy kicsit pihenni.

…

A WC-én bújtam el a további beszélgetések elől apa munkatársai és más idegenekkel szemben. Egy tíz perce biztos, hogy már itt vagyok. Nem kétség. Aki szeret a figyelem középpontjában lenni annak ez nem nagy probléma, de én, aki világ életében kerülte, hogy csak hozzá beszéljenek és tegyenek fel kérdéseket annak igenis az volt. Nem szerettem a középpontban lenni és ez most sem volt másképp. Csodáltam, hogy egy órát bírtam. És még van vagy öt óra a szenvedésemből. Öt óra! Basszus. Még öt perc pihenés után megindultam kifelé, hogy szembe nézzek a halálommal. Mikor kiléptem az ajtón a nagy lendületemben beleütköztem valakibe és lehuppantam a földre. Szerencsétlen. 

- Bocsánat. Bocsásson meg. – kértem elnézést tőle. Ő is bocsánatot kért és segített fölállni. Mikor végre sikerült összeszednem magam a jóképű idegen szemébe néztem, akit ismertem. Zombor! A rohad élet!Óó a francba. Nem lehet igaz. Miért pont ő belé kellett botlanom? Pont belé? Miért?