Nem hittem volna... by Jane < 7.fejezet

7.

Utóhatás- III. 

2015. Január 26. (Hétfő) 

„

-          A rohadt életbe. – káromkodom el magamat, mert valaki nekem jött és minden cuccom a földre esett. A köcsög meg-meg sem áll, hanem tovább megy. Persze az én hibám is, mert megint elbóbiskoltam….. De akkor is, nem tudott volna csak annyit megtenni, hogy bocsánatot kér, aztán tőlem mehetett volna tovább. Felszedtem volna

magam a cuccaimat.

-    Tessék! – nyújtja át egy kéz az angol tankönyvemet. 
-    Köszi. - köszönöm meg a kedves segítőmnek és ekkor vettem észre ki  is volt a kedves segítőm. ’’

-    Ádám? Te mit keresel itt? 

-    Egy  ,,szia, örülök, hogy látlak” is megtette volna. – válaszolta ragyogó mosollyal.

-    Szia, örülök, hogy láthatlak… vagy valami ilyesmi. – vigyorogtam rá. 

-    De válaszolva kérdésedre, előadást tartok azoknak a diákoknak, akik szeretnének az orvosi pályára menni. 

-    Mármint, aki állatorvosnak tanul annak, nem? – teszem fel a kérdést.  

-   Igen annak, de bárki bejöhet és meghallgathatja még az is, aki közgazdásznak megy vagy bármi másnak. - felelt a kérdésemre – Lehet, annyira lenyűgözöm őket, hogy a végén terveket változtatnak. – kacsintott rám egyet. 

-   Ja… értem. – kacsintottam rá, utánozva őt. Kis egoista, mint a többi férfi társa. – Amúgy emlékeztél rá, hogy ebbe a suliba járok?

-   Az igazat megvallva… nem bocsi. - mondta megbánó tekintettel – Csak megláttalak és gondoltam köszönök. Egyébként nem akarsz jönni az előadásra? 

- Semmi gond. - miért is kellett volna erre emlékeznie?- Nem-nem tudok sajnos, mert angolom lesz, és nem lóghatok el. 

-  Értem, de találkozhatnánk az óra után. Beszélgethetnénk. 

- Hát… rendben. – egyeztem bele. - Örülök, hogy találkoztunk. Szia. – köszöntem el, mert már késében voltam. 

- Viszlát, hölgyem. – udvariasan biccentett egyet és ráadásként meg is ölelt. MEGÖLELT! Megölelt téged Vanda- tudatosodott bennem, hogy mit is csinál. Ez most hogy?..mi?...miért? – ezek a kérdések szállingóztak a fejemben. Nem értem mire fel ez a nagy ölelgetés. De be kell hogy valljam, azért jól esik. 

…

A tanárunk megint késik, mint általában.

-   Ki volt az a srác, aki ölelgetett téged a szünetben? Olyan szexi. –kérdezte Nelli, ezzel megzavarva nyugalmi szférámat. 

-    Ő egy egyetemista, az orvosiról és jött előadást tartani. – válaszolt helyettem Dzsina.

Dzsina és Nelli az évfolyamtársaim, akik az én nagy örömömre még az angolos társaim is. Nagy segítségek nekem, az biztos. Annyi eszük van ennek a két tyúknak összeadva, mint a szamaraknak. Semmi. Jól van, olykor-olykor Dzsina tud okos dolgokat is mondani, de az nagyon ritka alkalom. Szerintem lehetne ünnepnappá is nyilvánítani, azt a kivételes alkalmat. – erre a gondolatomra elmosolyogtam magamat. ~ Milyen gonosz vagy!  - szólal meg a lelkiismeretem. Igaza van. Az vagyok. 

-  Mit mosolyogsz? Talán…., ne mond, hogy ….. Atya gatya ő a pasid? – döbbenten nézett rám Dzsina. 

-  Mi a…. Ő a pasid? – kérdezte hitetlenkedve Nelli is. Nem mintha a pasim lenne, de akkor sincs semmi közük hozzá, hogy ha az vagy nem az. 

-  Nyugi, nem kell ledöbbenni, ő csak egy kedves ismerősöm. Jóban vagyunk. – hadartam el gyorsan a választ. Most miért kell kombinálni? Én nem beszélgethetek egy jóképű sráccal sem? 

-  Akkor bemutatsz neki?- kérdezte Nelli. - Mint jó barátodat, aki véletlenül szingli. – az a butuska vigyorával vigyorgott rám. Ezt most komolyan gondolta? Barátom? Na persze, ne nevettessen már. Ha az életem múlna rajta akkor sem. 

- Engem is. – kérlelt Dzsina is. 

- Bocsi, de van barátnője, akivel már egy éve jár. – jelentettem ki nagy boldogan. Ez valamiért engem is elszomorított, miközben belegondoltam, az igazságba. Kapcsolata van. Ez miért rossz érzés nekem?  

-  A francba. Miért is gondoltuk, hogy egyedülálló… – mondták egyszerre, mintha ikrek lennének. 

Mit akarnak ezek, minden pasit megkaphatnak akire csak ránéznek… be kell hogy valljam, amennyire buták annyira szépek is. És még itt mernek nekem nyavalyogni.

- És van bátya vagy öccse? – kérdezte Nelli. Amire nem kellett hála jó istennek válaszolnom, mert bejött a tanár.

Ezt megúsztam. 

…

Mikor vége lett az órának konkrétan szaladtam ki a  teremből, mert nem akartam még egy olyan beszélgetést, ami az óra előtt zajlott. 

Beérve az osztályterembe belebotlottam Zomborba, aki sehogy sem viselkedett velem. Ez nagyon zavart 

-  Bocs. – kért bocsánatot és indult ki az ajtón. . Mivel rajtunk kívül nem volt senki az ebédszünet miatt, mertem vele tárgyalni a köztünk lévő feszültségről.

- Zombor? - szólítottam meg, beszélgetés kedvezményezés céljából, miközben a vállán keresztül visszafordítottam magamhoz. 

- Mit szeretnél? – kérdezte tőlem mogorván. 

-  Mit szeretnék? Hát nem tudom, de ez a közöny, amit tőled kapok az utóbbi időben nem esik a legfényesebben. – mondtam ki, ami a szívemet nyomta.  

 Nem válaszol semmit, csak néz rám. Ezért folytatom. 
 

-  Jól van, nem tudom mit tettem ellened az elmúlt három és fél évben, de szerintem nem érdemlem meg, hogy ilyen legyél velem. – szakadt ki belőlem. 

-  Miért? Milyen vagyok? Nem csináltam semmit! Próbáltam barátkozni, te meg elhajtottál. –hangosabban válaszolt. 

- Elhajtottalak? Tényleg azt tettem? Ha megbántottalak nagyon sajnálom, de tényleg nem értem mi volt ez közöttünk. Vagyis, hogy beszélgetni kezdtünk. Érted, amit mondani akarok?

-  Nem igazán. – vallotta be. 

- Mit nem lehet ezen érteni? – mérgesítettem fel magamat. – Ha nem vetted volna észre, mióta osztálytársak vagyunk soha sem trécseltünk, nem kérdezted, hogy-hogy vagyok és én sem kérdeztem, hogy-hogy vagy. Mi változott? – tettem fel neki a kérdést másképpen. Most már nagyon kíváncsivá tett. 

- Óóóó……, hát itt vagy? Mindenütt kerestelek már. – jelent meg Ádám egyszer csak az ajtóban. Ezzel megszakította a csevegésünket. Megölelt, már megint. Fura ez a nagy ölelkezős ,,barátság” közöttünk. 

-  Hello, Ádám vagyok. – nyújtotta a kezét Zombor felé, aki nem viszonozta. Seggfej! Már eddig is tudtam. Ádám folytatta, mintha nem vette volna észre az előbbi incidenst. – Nem találkoztunk mi már valahol? Áááá tudom is, hogy hol… a bálban. Örvendek a szerencsének. – Zombor megint csak nem reagált ezért folytatta tovább az udvariaskodást. - Nem haragszol meg, ha elrabolom Vandát? Úgy volt találkozunk. – kacsintott rám egyet. Erre én most nem tudtam mit reagálni. 

- Vigyed csak. – válaszolta olyan rideg arckifejezéssel, amit még nem igen láttam rajta.

…

-  Foglalj helyet. – húzta ki nekem a széket, hogy leülhessek a bárpulthoz. Elhozott egy bárba, ami a sulinkhoz közel van. – Nem vagy éhes? Szeretnél valamit enni esetleg? – udvariaskodott tovább. Bevallom ez nagyon imponáló. 

- Itt lehet? – kérdeztem tőle meglepetten. Erre ő csak egy nevetéssel válaszolt. Kérte az étlapot és a pultos lány oda hozta nekünk. Én se perc alatt kiválasztottam az ebédemet: barackkal töltött csirkemell burgonyapürével. Nyami. 

-   Az a srác…? – nézett rám keresve a szavakat- A barátod? – bökte ki végül. 

-   Mi? Zombor? Dehogyis! Honnét veszed ezt a nagy butaságot? – honnét veheti ezt a nagy marhaságot? 

-   Hát csak úgy nézett rám, aki menten kinyír engem. Őszintén szólva, ijesztő volt. – vallotta be.

-     Tényleg? – amúgy én is észrevettem, hogy milyen furcsán viselkedett Ádámmal, pedig ő kedvesen viselkedett vele. Ezt annak tudtam be, hogy egy köcsög. 

-  Ja, nem lehet, hogy rád van kattanva? – kérdezte, mire én kiköptem a barackos italomat, amit imént hoztak ki nekem és éppen kortyolgattam. 

-   Nem hinném. Gyakorlatilag mostanában kezdtünk el beszélgetni. –mentegetőztem. - Csak egy osztálytárs, akivel jóban vagyok. - mentegetőztem tovább, de miért? Semmi értelme, mert semmi sem volt soha közöttünk, még normálisan sem tudunk beszélgetni. 

-  Okés, nem kell mentegetőznöd. - mosolyodott el. – Mert hát kivagyok én, hogy kérdőre vonjalak. Még nem egészen két hete ismerjük egymást. – túrt bele a sötétbarna hajába. Erre nem igen tudtam, hogy mit válaszoljak. Inkább témát váltottam.

- És igazság szerint miről akartál velem beszélni? –kérdeztem. 

…

Mikor mentem hazafelé azon töprengtem, hogy Ádám most mit akarhat tőlem. Elvégre van barátnője. Mi volt az, hogy ,,Közelebbről meg akarlak ismerni”- kijelentése. Az egész szituáció, egyszerűen, nem találok rá megfelelő szót. És amit én tettem arra meg végkép nem. A megkukulásom után felálltam és egy ,,Sietnem kell haza, mert anyáék már várnak otthon.” - kijelentéssel ott hagytam. Mindezt úgy, hogy hadartam és nem mertem a szemébe nézni. Ő meg kiabálta utánam, hogy ,,Mi a gond? Mit mondtam?”. Se szó, se beszéd, ott hagytam. Konkrétan elmenekültem a közeléből. Milyen szánalmas lehettem egy külső szemlélő számára. Nem is akarok erre többet gondolni. Jobb lenne, ha nem is találkoznánk többet. Neki is, meg nekem is. Miért rettegtem meg attól, amit mondott. Sajnos nem tudom. De abban a pillanatban el akartam tűnni, mikor elkezdte az a fránya kijelentését. Ezzel mindent elrontott. Pedig addig el tudtam magunkat képzelni egymás mellett, sőt még össze is illenénk, nagyon hasonlítunk is sok mindenben. De még is valami meg gáttól abban, hogy még közelebbről ismerjük egymást, de még is mi? 

Mikor a haza értem, egy nem várt személy fogadott engem. 

- Zombor? Te mit keresel itt? Honnét tudod, hogy itt lakom? – tettem fel neki kérdéseket nagy meglepettségemben. 

-   Nem tudtuk megbeszélni, amibe belekezdtünk, mert megzavartak minket. 

-   Óóó és hol is tartottunk akkor? – értetlenkedtem, mert nem igazán emlékeztem, hogy miről beszéltünk pontosan.

-  Azt akartad tudni, hogy mi ez, ami köztünk lett az elmúlt két hétben. – világosított fel. - A válaszom az, hogy nem tudom. De azt tudom, hogy közelebbről meg akarlak ismerni. – jelentette ki azokat a szavakat, amiktől nem egészen két órája menten menekülni kezdtem. De most valahogy másként hatott. Letablózott. Ledöbbenten álltam. Nem tudtam, hogy mit is válaszolhatnék. Inkább hallgattam.

-  Holnap suli után elviszlek valahová. Mikor is végzel? – kérdezte. 

-  Kettőkor- válaszoltam. – én most egyeztem bele egy randiba? Ez randi lesz egyáltalán vagy csak baráti randevú? 

- Akkor szia. – mosolyodott el. - Akkor holnap. – és odasétált a szuper menő autójához, amiről fogalmam sem volt, hogy milyen márka, de nagyon jól nézett ki. 

-  Szia. – integettem neki. 

Bementem a házba, levettem a csizmámat, a kabátomat, sálamat és bementem a konyhába teát csinálni magamnak. Miközben vártam, hogy felforrjon a víz azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi is történt ma. Találkoztam Ádámmal , aki nagyon kedves és jóképű srác, aki közelebbről meg akar ismerni, de van csaja és akkor ott van Zombor, akivel kibékültem ma. Egyáltalán össze voltam veszve vele? Fogalmam sincs. Aztán meg Zombor felkeresett az otthonomnál, hogy elmondja meg akar ismerni. De mikor ezt Ádám mondta megijedtem és mikor Zombor, akkor nem. Igazából fogalmam sincs, hogy abban a pillanatban még mit éreztem meglepettségemen kívül. 

Mi lett azzal a lánnyal, aki elhatározta, hogy gimnáziumi évek alatt nem engedi meg, hogy egy fiú csak úgy lekösse a gondolatait? Nem tudom, de annak a lánynak az élete könnyebb volt egy fokkal. 

A forraló kattogása jelezte, hogy kész a víz. Beleöntöttem a 90 fokos vizet a bögrémbe és beletettem a tea filtert, a mézzel együtt. Bementem a nappaliba, bekapcsoltam a tévét és a Cool Tv-re nyomtam a távirányító gombját, ahol éppen egy krimi ment. Szuper. Legalább lesz, mi elterelje a gondolataimat a két jómadárról.

Nem hittem volna... by Jane < 6.fejezet

 6. 

Utóhatás- II.

2015. Január 23. (Péntek) 

 

 

Végre tudtam beszélgetni Evelinnel. Már 3 hete nem hallottam felőle. Igazából egyikünk sem ért rá. Mindketten elfoglaltak vagyunk, én a nyelvvizsga meg az érettségi miatt, ő meg.. fogalmam sincs miért. Erről is beszélnünk kell. Nem tudok róla semmit gyakorlatilag. Remélem, nem felejtek el rá kérdezni, mert hajlamos vagyok rá, főleg, hogy ha elterelik a gondolataimat más irányba, és ez Evelinnek mindig sikerült. Olyan simán el tudta terelni a dolgokat magáról, rám. 

A szalagavató nélküle, ami nem pontosan 2 hete volt... nem volt az igazi, de így is nagyon jól éreztem magamat. Ez csoda volt. A szalagavató utáni bulin nagyon elengedtük magunkat a haverokkal: őrülten táncoltunk és énekeltük a számokat, amiket az együttes játszott. Kár, hogy kimaradt ebből Evelin, nagyon jó volt. Megismételném.

Elmeséltem neki, amik a jótékonysági bálon történtek. Furcsán reagált nem szólt semmit, ezért folytattam. 

- Zombor egész héten furcsa volt velem, pontosabban a szilveszteri buli óta, de mindezidáig nem is tudtam az okát. De most, hogy tudom így sem jobb, mert teljesen frusztrált vagyok az miatt, hogy miket mondhattam neki, azon kívül, hogy rühellem. – Boginak már rögtön a bál másnapján megírtam üziben, hogy mi történt a bálon, úgy, hogy nem kellett nagyon sokat magyaráznom e felöl. – Biztos mondtam valami mást is, ami miatt megváltozott a viszony közöttünk. Sokat beszélgettünk, hétfőn még ebédelni is elvitt, igaz, hogy magamnak fizettem a kaját, de mai világban a fiúk alig hívják meg a nőket bármire is. Nem?- töprengtem a kérdésemen, amire én sem tudtam nagyon a választ és Evelin sem. - Az ebéd közben volt pár vicces és furcsa beszélgetésünk is. – itt Zombor hangosan gondolkodására gondoltam. – Aztán mikor elköszöntünk egymástól az nagyon kínosra sikeredett a kezemet nyújtottam neki és kezet ráztam vele. Kicsit gáz volt, de ez tőlem már megszokott, nem?  – Evelin eddigi tekintette megváltozott és mosolyra húzódott komoly arca és ezt egy hangos nevetés követte. 

– Ha nem tudsz komolyan venni, akár abba is hagyhatjuk a beszélgetést. – jelentettem ki bosszúsan. Nem azt vártam, hogy kinevessen, hanem, hogy mondjon valamit. De azért örülök, hogy jobb kedvre derítettem. 

- Jól van, jól van.  Várj… – még röhögött egy sort, aztán vett egy nagy levegőt és kifújta, most már tudott értelmesen is beszélni. - Most már kész vagyok. 

- Köszönöm. Na, a következő napokban köszöntünk egymásnak és még csevegésbe is kezdtünk, de azok kínos szituációkká váltak, mert nem igazán tudtuk, hogy miről beszélgessünk egymással. Erre én meg, mivel tudod, hogy milyen őszinte tudok lenni… kijelentettem, hogy:,, Ez nekünk nem megy. Főként neked nem. Ne erőltesd, ha nem akarod. Oké? „ – ez tegnap volt. Ma meg végig került, hozzám se szólt. Még a töri házit sem kérte el. Nagyon gáz volt. Rosszabb volt, mint régebben. Komolyan mondom! Ennél még az is jobb volt. Úgy éreztem magamat, mint ha nem is léteztem volna….! – szomorított el a tény. 

Evelin megint azzal a komoly tekintetével figyelt engem. Vártam, hogy mondjon valamit, de nem erőltettem. Gondoltam azon gondolkodik, hogy most mivel vigasztaljon vagy, hogy mivel tudna nekem segíteni olyan messziről. Végül belekezdett. 

-          Szerintem ne foglalkozz vele. Helyesen tetted, hogy „szakítottál” vele - tette a szakítom szót idézőjelbe a kezeivel. – Nem hiszem, hogy jó sülhet ki abból, hogy ha továbbra is barátkoztok. Gondolj csak bele, Zombor minden lányt kihasznál, akivel csak kikezd. Nem akarom, hogy te is úgy végezd, mint ők. 

-          Épp most egy pár pillanata mondtad ki, hogy barátkozunk, most meg azzal jössz nekem, hogy úgy járok, mint a többi lány? Miért hiszed azt, hogy én bárminél is több leszek neki, mint egy barát? Nem is vagyunk egymás esetei. – dörmögtem el a véleményemet. Felmérgesített. 

-          Vanda nem tudhatod, hogy mi sülhet ki ebből az egészből. Én csak azt mondom vigyázz vele. Emlékszel mikor arról beszélgettünk, hogy milyen srácok illenek hozzánk? Amiket te mondtál Zomborra egyik sem illik.  

-          Állj!- állítottam meg. – Evelin te már mindent félre értesz. Zombor csak barátkozni akar velem, hányszor mondjam el?  És nem hiszem, hogy ebből bármi is kisülhet, mert nincs sok közös tulajdonságunk. Még barátokként se lennénk jók, nemhogy egy párként. 

-          Tényleg azt mondta neked, hogy csak barátkozni akar? Ezt olyan nehezen tudom elhinni. Szerintem nem veszed észre hátsószándékait. Biztos téged is meg akar döngetni, aztán otthagyni és jót nevetni a hátad mögött. 

-          Olyan tudálékos vagy. Ha lennének hátsószándékai, amit biztos észrevettem volna, akkor már hétfőn elküldtem volna melegebb éghajlatra. – fakadt ki belőlem. - Amúgy meg úgy gondolom, hogy annyira ő is ismer, hogy tudja, engem nem lehet egy könnyen levenni a lábamról. – csattantam fel mérgemben.

-           Ahogy gondolod én csak segíteni akartam. 

-          Köszönöm a semmit. – dünnyögtem. - Egy kérdésem van még tőled.. olyan nehéz elhinni, hogy Zombor érdeklődik irántam úgy, mint egy barát iránt? Olyan ronda vagyok, hogy csak megdugásra vagyok jó? 

-            Vanda én nem így értettem! – csattant fel ő is.

-          Pedig én így vettem le.

-          Vanda énnnn…. 

Bontottam a vonalat. Most egyszerre voltam dühös, megalázott, szomorú. Hogy gondolhat ilyet Evelin? Senkinek sem kellek?Tudom, hogy nem vagyok egy Shakira vagy mit tudjam én Amanda Seyfrie, de szerintem nekem is vannak jó tulajdonságaim is, külsőleg és belsőleg is egyaránt. 

…

Álomba sírtam magamat, aludtam vagy két órát és úgy tíz perce keltem fel, meggyötört volt az arcom és ezért megmostam, hogy valahogy kinézzek, így már kevésbé keltette a ronda látszatát.

Az ágyamon ültem mikor bekopogtak. 

-          Gyere be! - kiáltottam az ajtó mögött állónak, aki éppen kopogott. Az ajtón belépő felé néztem és megláttam Kérát az unokatestvéremet. – Kéra!!! - kiáltottam fel és ebben a minutumban pattantam ki az ágyamból, amiben éppen tanultam az irodalmat.

-          Vanda! – és ő is jött felém. Megöleltük és megpusziltuk egymást. 

-          Mit keresel te itt? – kérdeztem tőle miközben az ágyam felé vezettem, hogy leülhessünk. 

-          A névnapodat jöttem megünnepelni. – jelentette ki mosolyogva rám. 

-          A névnapomat? De hát az csak a jövő hónapban lesz. – értetlenkedtem.

-          Igen tudom. Nem vagyok hülye, de nem valószínű, hogy akkor rá érek, ezért most jöttem hozzátok, hogy felköszöntselek. 

-          Nagyon aranyos vagy. – ugrottam a nyakába, hogy kifejezzem örömömet. Általában utálom a meglepetéseket, de most valahogy nagyon jól esett. Épp jókor van itt, mert nem vagyok valami jó passzban. 

-          Tudom. – vigyorodott el. – És tíz percen belül…- nézett a fali órámra - … megjön Csenge is. Nem akartam megvárni a buszmegállóban, mert égszakadás van és nekem nincs esernyőm. Csengének meg van esőkabátja. 

-          Ez csodálatos. – megint csak örömködtem. - Ez a hétvége jónak ígérkezik. 

-          Én is úgy vélem. – vigyorodott el. 

-          Akkor egy véleményen vagyunk. – kacsintottam rá egyet. -  Naaa, menjünk le és várjuk ott. – javasoltam. 

-          Rendben.

…

Miután megjött Csenge is gyorsan összedobtunk együtt valami vacsorát. 

-          Pároltzöldség tükörtojással és halfalatkákkal. – mondtam el a menüt az ebédlő asztalnál ülőknek. 

-          Hmm…lányok ez valami istenien néz ki! – jelentette ki apa. 

-          Köszönjük Endre Bácsi. – mondták visszhangozva Kéra és Csenge. 

-          Szívesen. Akkor imádkozhatunk is? Már nagyon éhes vagyok. – kérdezi apa.

-          Persze. – válaszoltam. 

-          Ugye azért nem raktatok bele mérget? – kérdezte tőlünk pajkos mosollyal az arcán, Csongor.

-          Csak a te részedbe raktunk, hogy többé ne tudd kritizálni a főztünket. – válaszolt Csenge bosszúsan, miközben leült az asztalhoz, mert nem bírta, ha a konyhai tudását firtatták. Szerinte piszkosul jól tud főzni. Ezt én sem tagadom, hogy így van. Csinálhatna majd a közeljövőben egy szakácskönyvet, a saját receptjeiből. Sokat kísérletezik és általában jól sülnek el.   

-          Jajjj Csenge le ne harapd már a fejemet, csak ugrattalak titeket. – mentegetőzött Csongor.

-          Nekem ez nem volt vicces. 

-          Nem tehetek róla, hogy nem érted a vicceket. – Csenge választ gyanánt csak hümmögött egyet.

Miután lezárult a kis vita, imádkozni kezdtünk, mint minden étkezés előtt. 

-          Ámen- mondtuk egyszerre. 

Pár perc múlva a csönd, ami evésközben volt, megszakadt. 

-          Anna ma mikor ér haza? – kérdezte Kéra apától. Anya, szokás szerint nem volt itthon Sokszor idegesít, de most valahogy nem. 

-          Dolgozik. 48 órás ügyeletben van. – válaszoltam én apa helyett is. 

-          Mindig ügyeletben van. – jelentette ki Csenge miközben a dús barna haját kifújta az arcából.

-          Igen tudom. – jelentettem ki, miközben apa az étel evésére koncentrált. Mindig furcsáltam/ furcsálom, hogy apa többet van itt pedig ő a fősebész a korházban és anya meg ápolónő. Ez egy olyan kérdés, amire soha sem kapok rendes választ. 

Miután megettük az ebédet apa összeszedte a tányérokat, mert most az egyszer vállalkozott arra, hogy ő mosogasson el. Mi addig az asztalnál folytattuk a csevegést. Most éppen egy olyan témára terelődött a szó amiről, idegenekkel nem igen szokásom beszélni. Hányás és a hasmenés. Szerintem családban nem nagy gond, ha erről tárgyalunk. Minden családban előfordul, hogy erről beszélnek néha, ebben biztos vagyok. A téma humoros oldalát közelítettük meg, vagyis vicces sztorikat meséltünk. 

Most Csenge kezdett bele:

-          Mikor 5.-es voltam jártam tanulószobára, egy nap egy évfolyamtársam mellett ültem, aki fiú volt.  Egyszer csak a fejét elfordította, oldalba sugárba hányt. Mikor végzett csak visszafordította a fejét és tanult tovább…! – én meg megkérdeztem, hogy nem e kellene hívnunk a takarítónőt? – Ő meg csak annyit válaszolt, hogy: ,,Hát nem szükséges.” Persze én kimentem és hívtam segítséget. – mindenki nevetni kezdett ezen az abszurd történeten. Nagyon megnevetettet, persze másoknak ez nem lenne annyira vicces, mint nekünk, mert nem ismerik úgy Csengét, mint mi, úgy el tudja mesélni a dolgokat, hogy egy nem vicces történeten is nevetni szoktunk. Az előadás módja nagyon egyedi.Ezek a sztorik inkább csak a családnak viccesek, kívülállóknak már kevésbé. 

-          El sem hiszem, hogy van ilyen. – jelentette ki Csaba nevetve.

Ezek után előjött még pár érdekes sztori.

…

Éjfél felé járhatott már mikor az ágyban síri csendben feküdtünk, a holdfénye világított ránk. 

-          Vanda? 

-          Hmmm? 

-          Járok egy fiúval. – bökte ki csak úgy Kéra. 

-          Azt a kutya fáját! Mi van? –döbbentem le. 

-          Jól halottad. – kuncogott. - Tudod tavaly nyáron voltam abban a református táborban – biccentettem, mert emlékszem rá (engem is el akartak csábítani oda) - , amibe anyáék írattak be és ott találkoztam vele. Akkor csak pár szót váltottam vele illendőségből. És 1 hónapja megint találkoztunk. Telefonszámot cseréltünk és állandóan beszélgetünk egymással. Tudod nagyon vicces és kedves. Ráadásul jól is néz ki és hasonlítunk is egymásra. És……-  vett egy nagy levegőt. – Azt hiszem belészerettem. Tudom, hogy gyors meg minden, de az érzéseimet nem tudom irányítani. – Fúú ezt az egészet még emésztenem kell. Soha sem gondoltam volna, hogy Kérának hamarabb lesz barátja, mint nekem. Ezt nem tudom elhinni. Hogy a francba? Nem azért gondoltam, hogy Kérának később lesz barátja, mint nekem, mert hogy nem szép,mert Kéra nagyon szép, igazi modell alkattal rendelkezik és aranyos lány, vicces és megbízható. Ha fiú lennék, és nem lennénk rokonok, már rég lecsaptam volna rá. De Kéra nem az a fiúzós csaj. Nem is akart barátot magának mindezidáig, legalább is nem említette

-          Ezt még senki sem tudja és nem is szeretném, hogy megtudja bárki is egy ideig. Oké? – kérlelte.

-          Oké. Bennem megbízhatsz. – válaszoltam. 

-          És most elmondanád min tépelődtél az imént? 

-          Semmi különösön, csak valahogy nehéz téged elképzelni miközben fiúzol. 

-          Tudom. Nekem is fura ez az egész. Meg új. De igazság szerint nagyon élvezem. Nagyon jó érzés tud lenni, ha van valaki, akit szerethetsz, de egy kicsit félek is. 

-          Megértem, hogy félsz. Én is félnék. Az élet és a szerelem nehéz. Én a te helyedben csak ismerkednék tovább, nem sietném el a dolgokat. Főleg, ha komolyan is gondolod ezt az egészet vele. 

-          Én sem akarom elsietni. Jövő héten randizunk, és már alig várom. Utána meg kimegy Rómába valami találkozóra, úgyhogy nem látom egy darabig. Legalább lesz időm gondolkodni. 

-          Így van. – helyeseltem. 

-          De most elég belőlem. Mi van veled? Neked van már hódolod? – csapott bele a lecsóba. Szóltam volna, ha így lenne. 

-          Nem még nincs. Én egy rúdkiskacsa vagyok. Nem csoda, hogy nincs barátom. Rossz rám nézni. - fakadt ki belőlem a saját véleményem magamról. Kéra erre megcsapott. Áááuuu.

-          Te akkora hülye vagy Vanda – kiabálta az arcomba, én meg próbáltam egy kicsit csitítani, mert Csenge aludt a földön. – Olyan szép vagy, csak nézz magadra. Jól van az is igaz, hogy nem vagy egy Jessica Alba, Blake levy vagy egy Jennifer Aniston – erre a kijelentésére felhúztam mind két szemöldököm. - De tényleg szép vagy. –röhögni kezdtem Kérán, mert olyan aranyosan adta elő a dolgot. – Ez nem vicces, vedd komolyabban Unokahúgom. – abba hagytam a röhögést és a szemébe néztem. – Vanda hát nem látod magad? 

-          Nem tudom, hogy mit kellene látnom. 

-          Ne add az értetlent. Oké? Most soroljam fel a szépséged titkát? – kérdezte.

-          Felőlem. – vigyorogtam rá.   

-          Ha ezt akarod:

1.      Tengerkék szemed van! Én még nem láttam senkin sem ilyen káprázatosan gyönyörű kék szemet.

2.      A hajad vörös. Szerintem a vörös haj gyönyörű. A vörös nőknek köz tudott, hogy akkora az erotikus kisugárzásuk, hogy csak na. - kigübbedtek a szemeim a szavaira. – és a férfiakat ez egyszerűen megőrjíti.

3.      Az arcod rendezett és gyönyörű a bőröd.

4.       Az alakod formás és izmos. – igen túlságosan is formás vagyok, a fenekem hatalmas, akkora mint Jelo-nak vagy Beyonce-nak.  

-  Vanda….Te egyszerűen egy igazi nő vagy! – jelentette ki ezt a nagy badarságot. Néztem az egyik legjobb barátnőmet, aki egyben az unokatestvérem is és nem tudtam hírtelen mit is mondhatnék, de megpróbáltam valamit összehozni. 

-          Köszönöm ezt a sok ….- gondolkodtam. …- bókot?, de én nem így gondolom. Az alakom pfuu, mintha meg sem látszana az a sok mozgás. Ami a szemeimet illeti azok szerintem is csodásak. – vigyorodtam el és ő is velem együtt. – A hajam, hát néha utálom máskor szeretem, de megváltoztatni soha sem fogom. De van egy nagy bökkenő! Nincs mellem! Egyáltalán nincs. A legkisebb kosárba sem jó. Tudod milyen egy nő mell nélkül? – tettem fel neki a kérdést.

-          Nem, nem tudom.

-          Jól van, mert én sem. De biztos, hogy ez nem valami nőies. Úgy hogy ne mondogasd nekem, hogy gyönyörű vagyok, mert koránt sem vagyok az. 

-          Gondolj, amit akarsz, de nem utánam fordultak meg egész nyáron a férfiak. 

-          Megint hülyeségeket beszélsz. Ezt a témát hagyjuk inkább. Okés?

-          Ha ennyire akarod. – Kéra felidegesített megint ezzel a badarsággal, elvégre is nem nekem van pasim, hanem neki. Áááá…. 

-          Én fáradt vagyok egy kicsit. Nem alszunk? – kérdeztem Kérát. 

-          Aludhatunk…- egyezett bele. 

-          Akkor Jó éjt. – köszöntem el tőle. 

-          Álmodj szépeket. – köszönt el ő is.

…

2015. Január 25 (Vasárnap)

Az egész hétvégén élvezhettem az unokatestvéreim társaságát. Most, hogy elmentek megint furán érzem magam, mint mindig, amikor valami jó után nem tudom, hogy mi következik, mit csináljak… Nagyon jó volt. Kivéve, hogy nem tanultam megint és ettől nagyon ideges vagyok. Nem tudok még semmit. Mit fogok csinálni az érettségin? Meg fogok bukni szerintem. Ez holtbiztos. Nagyon félek. Hála jóistennek nem csak én vagyok, aki idegeskedik az érettségi miatt. Itt van nekem Kéra, aki nagyjából semmit sem tud, amit tavaly  vettek, mert nem igazán tanult. Lehet. Hogy gonosz vagyok, de megkönnyebbültem, hogy nem én vagyok a ,,leghülyébb”.

       - Vanda?

 Nem mintha azok lennénk. Elvégre is tavaly is csak egy hármasom volt és a többi ötös meg négyes. Rengeteget küzdöttem érte. Sok-sok tanulás. Kéra meg kettes volt matekból, fizikából és németből. Szegény matekból még nálam is rosszabb. Nem is értem, hogy tudott überelni. Hogy fogunk mi leérettségizni? 

-          Vanda? 

Az élet nem tejfel. Sokat kell küzdeni, hogy elérjük, amit szeretnénk. Remélem sikerülni fog. 

-          Vanda!- kiabált rám anya és megrázta a vállamat, erre más felfigyeltem.  

-          Mi van? 

-          Mi-mi van? Nem vetted észre, hogy félórája szólítgatlak? Komolyan mondom, kikészítesz azzal, hogy folyton elkalandozol. 

-          Bocs? 

-          És még szemtelenkedsz is. Így mutatod ki a szeretetedet kisasszony? – komolyan mondom, anya néha bolondnak tűnik, és nem tudom, hogy mi a baja. Válaszolni akartam, de megakadályoztak benne. 

-          Lányok ne veszekedjetek. - kiabált apa a bejárati ajtóból. -  Oké? Semmi értelme. A lányokat felraktam a buszra. Puszilnak titeket. – jött be apa a konyhába, odament a szekrényhez és kivette a müzlit, a hűtőből a tejet. 

-          Nem gondolod, hogy este már nem kellene ezt fogyasztanod? – kérdezte meg anya apát. Már megint kezdi. ..

-          Nem hiszem, hogy egy tálka müzli megártana. A tej nagyon egészséges és a müzli is tele van gabonával, ami sok vitamint rejt. Úgy, hogy igen ilyenkor is fogom fogyasztani drágám. – odament apa anyához és puszit nyomott az arcára. Anya ideges arcvonásai kitisztultak. Arca kipirult és ellágyult. Csókot nyomtak egymás szájára, ami személyem szerint undi volt. 

-          Lehetne, hogy nem előttem nyalakodtok. - tettem fel feléjük a kérdést. Erre csak egy vigyort kaptam apától. 

-          Apád és én a jövőhétvégén kettesben elmegyünk pihenni egy szállodába. Legalább lesz időd tanulni, mert nem fogunk semmivel sem zavarni. – erre a szóra, hogy ,, kettesben” nem a legszebb és legjobb gondolatok jutottak az eszemben. Fújjjj….! Ez undorító. – Ne grimaszolj kisasszony, mert nem kapsz holnap reggelit. 

-          Jól van, jól van, de nem szeretnék kis tesót ha lehet. – egy vigyorral huppantam le a székről és gyors iramban távoztam a konyhából mentem fel a lépcsőn a szobámba.  

-          Vanda…!- már csak a nevem kiáltását halottam meg a szüleimtől.

…

2015. Január 26. (Hétfő) 

Utálom a sulit. Állapítom meg magamban a hülye matek óra után. Most meg egy hülye angolom lesz. Angol órákon mindig rájövök, hogy nem tudok semmit. Hiába van meg a szóbeli nyelvvizsgám, ami nem mellesleg csak harmadikra sikerült, mikor szóban nem is igazán tudok megszólalni. Komolyan. Nagyon gáz, hogy mennyi hibám van a szavak kiejtésében. Ezért mindig kicikiznek. Jó van, persze mikor hangosan felolvasom a szövegeket az órákon nem vészes, mert előre elolvasom, de mikor élesben megy a dolog az már nem sül el jól. 

-            A rohadt életbe. – káromkodom el magamat, mert valaki nekem jött és minden cuccom a földre esett. A köcsög meg-meg sem áll, hanem tovább megy. Persze az én hibám is, mert megint elbóbiskoltam… De akkor is, nem tudott volna csak annyit megtenni, hogy bocsánatot kér, aztán tőlem mehetett volna tovább. Felszedtem volna magam a cuccaimat. 

-            Tessék! – nyújtja át egy kéz az angol tankönyvemet. 

-            Köszi. - köszönöm meg a kedves segítőmnek és ekkor vettem észre ki  is volt a kedves segítőm.