Nem hittem volna... by Jane < 16.fejezet

16. 

Gondolatok - III. 

Sziasztok Drágák :)
Ez megint csak egy folytatás. 
Tudom, hogy elég tömör lett, ez a 3 részre bontott részek, ez azért van így, mert gyorsabbra akartam venni a tempót. Egy kicsit uncsi lett volna idő után, hogy még mindig nem haladtunk csak ugyan azt tudjuk meg más szemszögből :D Lehet ezt csak én látom így...
Ja és ki ne hagyjam: Jó olvasást, megint <3 

XoXo Jane 

3.rész

2015. Január 28 (Szerda)

Miután a suliban a reggel folyamán lopva vettettünk egymásra pillantásokat üzenetben megkérdeztem tőle, hogy találkozunk-e megint délután. Igent mondott rá egy kis győzködés után. Lehet, neki több kifogása van a személyem ellen, mint nekem az ő személye ellen, ez azért rosszul esik, de kitartó ember vagyok. Nem adom fel egykönnyen.  Úgy érzem, jó barátok leszünk…

Mielőtt elvittem a Lótusz bárba, a Duna partra mentünk, először is egy kicsi nyugalomra vágytam valami oknál fogva. Utána elindultunk Aisa bárjába, ahol már meg lett javítva a zenegép, amit tegnap nem tudott használni Vanda, Aisa megígérte, hogy megjavítatja és hamarosan már jobb lesz, mint új korában. Mivel tegnap még nem volt megbeszélve a találka mára, ezért odaszóltam Aisanak, hogy jó lenne, ha mára már működne, mert használatba vennénk. Vanda odáig volt a hírért, hogy birtokba veheti a lejátszót, mesélt egy számára gáz, de vicces dolgot, hogy miért is akarta ennyire használni a gépet. – Olvastam egyszer egy könyvben, hogy; – rám nézett, látszólag zavarban volt attól amit mondani készült. - Na szóval ,- szedte össze bátorságát. – egy vagy két éve olvastam egy romantikus könyvben, aminek az részében a főhősnő egy bárban táncol az asztalon, csak úgy magában, azóta én is ki akarom próbálni. – foglalta össze a lényeget zavartan, nevetnem kellett volna, de nem tettem meg, örültem, hogy megosztotta eme történetet, amit kínosnak érzett elmondani neki, de végül megtette. Miután kiszálltunk a kocsiból, ő rögtön megrohamozta a bárt, hallottam, hogy már be is kapcsolta a gépezetet, mikor beértem már ott táncikált egymagában, számomraismeretlen számra.  Nagyon élvezte a számot, táncolt, legalábbis zötykölődött a ritmusra, a haja ide-oda mozgott. A teste minden egyes porcikája egy azon ütemre mozgott. Be kell, valljam, van ritmusérzéke a kis vörösnek és ráadásul még hajlékony is volt.  Türtőztetnem kellett magamat, mert most az először fordult elő, hogy nem csak, mint egy emberi lényre néztem Vandára, hanem mint egy nőneműre. Nagyon szexi volt, istenem irtózatosan szexi volt, ha nem barátként hoztam volna el őt ide, hanem másként, már rögtön elkezdtem volna a csábítások kézikönyvének az első fejezetét. De ezt nem tehettem meg.

-  Jól rázza. – szakított ki szerencsémre ezekből a rossz gondolatokból Aisa hangja.

-  Ja. – próbáltam minél közönyösebben mondani, mintha nem érdekelne a dolog.

 Nagyon nehezen vettem le a szememet a látványról, egésznap el tudtam volna nézegetni. Mikor Aisa felé fordultam úgy méregetett a szemeivel, mint ahogy még soha.

-  Mi van? – kérdeztem némi éllel.

-  Semmi, Semmi. – mosolygott rám mintha nem is gondolt volna semmi olyasmire, amire szerintem gondolt. – Kértek valamit? – terelte a témát.

-  Egy limonádé jól esne. – adtam a választ.

-  És a barátnőd?- kérdezte, én meg egy nagy levegőt vettem, hogy csitítsam a mérgemet. Mikor kimondja a ,,barátnő” szót felmérgel, de hiába mondom hogy nem az, ő úgy sem érti meg, még inkább piszkálódik vele. Inkább ráhagyom.

-  Ő teát kér. – vágtam rá gyorsan. Honnét is tudom, hogy azt fogja kérni.

-  Milyet?

-  Fahéjas-almás. – válaszoltam. Aisa megint azzal a mindent tudok tekintettel méregetett. Ha megkérdezné már nem is tudnám megmondani, honnét is tudom, hogy honnét tudom, hogy azt fogja mondani. Azt informátorom nem említette, és Vandával sem beszéltünk még róla egyszer sem, hogy mit szeretünk és mit nem.

-   Oké, akkor fahéjas-almás tea rendel. - hangsúlyozta ki. – És egy limonádé, ami pedig mentás bodzás. – mondta föl a rendelésemet. Aisa már tudja mindenben az ízlésemet, nem hiába volt ott 5 évig mindennap mellettem, születésnapjaimon, névnapjaimon és az ünnepeken. Sokszor vele és a családjával ünnepeltem a karácsonyt, - míg apa ki tudja, hol volt. - ami 4 főt tett ki, de a vége felé már a pasija is csatlakozott hozzánk. 

A zene véget ért, egyszer csak megjelent Vanda és leült mellém a bárpulthoz.

-  Húú a kedvencem. – vette el nagy vidáman a teát Aisa kezéből. – Honnét tudtátok, hogy ez a …? - hagyta a kérdés végét szabadon, és egy mindent tudó tekintettel belekortyolt a teába. Héé ezt nem is kérdeztem meg senkitől, valamiért magamtól tudtam. Magam sem tudom honnét. Nem égett le a nyelve? Úgy itta a teát, mintha nyári hűsítő lenne.

Egy másik szám követte a másikat, mindegyiken dobolt a lábával, a kezével, a nyakát mozgatta, a fejét rázta. Aisa jót mulatott rajta. Lenyűgözte őt, mint már tegnap is megemlítette. Aztán bementünk a játékterembe, játszottunk nevettünk, beszélgettünk, a suliról a tanárokról mindenféle témát megközelítettünk, amiken jókat nevettünk, Vanda minden rossz helyzetből ki tudja azt hozni, hogy a végkifejlett jó legyen.

Egy-két órát tudtunk csak maradni, mert haza kellett mennie tanulni és azt anyukája sem őrült, hogy ilyen sokáig távol van hazulról, ezért megint haza furikáztam. Mielőtt bement a házba, visszaszóltam neki, ezúttal nem vártam meg a másnapot, egy újabb találkát kérve. Megmondtam neki, hogy máshová mennénk, elfogadta a meghívást, de azért sajnálta, hogy nem a Lótusz bárba megyünk megint. Jól esett, hogy ennyire megtetszett neki a hely, én is nagyon szeretem.

2015. Január 28. (Csütörtök)

Starbucks kávézóban vártunk a kávénkra, ő valami különlegességet kér,t aminek a nevét ki sem lehet mondani rendesen, én meg egy sima expressot, lehet tök unalmas vagyok, de szeretem hagyományos dolgokat, persze nem az ágyban, mert ott szeretem kipróbálni a minden fajta extrém dolgot,  ha gyomromról van szó, inkább maradok annál, amit régóta fogyasztok, semmi újdonság. Ezzel szemben Vanda az újdonságokra éhes, nem tud a fenekén maradni (vagy mondhatjuk úgy is, hogy a bugyijában, ha akarná, szívesen megszabadítanám tőle.) Tegnap óta néha nem csak barátként nézek rá, hanem nőként is, akit az ágyamba hurcibálnék, de tudom, hogy ezeket a gondolatokat minél hamarabb el kell felejtenem, mert Vanda nem olyan lány, és amúgy sem ajánlatos kikezdenem vele. Ha már itt tartunk Aisa amúgy is megfenyegetett, hogy  ha nem vigyázok rá, bajom esik általa, úgyhogy ezt jó lesz a fejembe vésni, hogy semmiféleképpen se, tegyek olyat, amit megbánhatnék a későbbiekben.

Vanda nagy boldogan iszogatta forró kávéját, azt mondta, hogy a kedvenc ízeit véli felfedezni benne: narancs, fahéj, alma, szegfűszeg, karamell, csoki  és valami, aminek a nevére már nem emlékszem. Úgy itta, mint tegnap a teát, van ennek a nőszemélynek még egyáltalán ízlelő bimbója, mert ilyen forró tea után le kellene, hogy forrázza őket.

-  Játszunk valamit. – szólalt meg egyszer csak, két korty kávé között.

-  Még is mire gondoltál? Piros pacsizni szeretnél vagy mi? – humorizáltam.

-   Nem, dehogy is. – mulatott szavaimon. – Mivel alig ismerjük még egymást, vagyis én úgy vélem, ezért arra gondoltam, hogy az lenne a játék lényege, hogy addig nem ihatsz a kávédból és persze én sem, míg nem mondasz valami személyeset vagy nem személyeset magadról. – fejezte be, és visszadőlt a székébe, látszólag nagyon elégedett volt az ötletével. 

-  Vagyis a játék lényege, hogy ha nem mondasz valamit magadról, nem ihatsz kávédból. – foglaltam össze röviden.

-  Helyén találtad a szöget. – dicsért meg engem.

-  Akkor kezdjük. – fogadtam el a kihívást. A tét az volt, hogy kihűlt kávét kell innom, ezt nem kockáztathattam. 

-  Te kezdesz. – adta át a kezdés lehetőségét, de valamiért úgy érzem végig az volt a célja, hogy minél többet tudjon meg tőlem, ha már magamtól nem is beszélek neki magamról.

-  Szeretem a járgányokat. – mondtam neki egy tényt.

-  Hééé ezt eddig is tudtam. – rimánkodott a válaszomon. - Mondj valami olyat, amit még nem tudok rólad és sok olyan van. - tudtam, hogy ez a célja.

-  Jól van, akkor… Legyen ez: utálom a telet. – a szemei kikerekedtek.

-  Hogy lehet utálni a telet? – hitetlenkedett. – Miért? Mi bajod vele?- kérdezte. DE én nem válaszoltam és beleittam a még forró kávémba, ezzel egyértelmű célzást adtam afelől, hogy nem fog tudni semmiféle információt kihúzni belőlem ezzel kapcsolatban. 

-  Én imádom a telet, most megint te jössz. – vigyorgott rám játékosan.

-  Mi a fasz! – csattantam fel. – Ez egyértelműen csalás volt.

-  Miért? Te hozod a szabályokat? – okoskodott. – Én is mondtam valamit magamról. Hajrá. - vigyorgott tovább.

-  Nem, de akkor is milyen az már, hogy … nem is tudom mi volt is ez pontosan.

-  Kicseleztelek. – adta a választ kurtán a kérdésemre csak úgy, nagyon jót mulatott rajtam. A kis vörös, ezt még visszakapja, meg bűntetem.

-  Jól van, ha így akarod játszani, ám legyen. – vetettem rá egy gyilkos pillantást. A filmekben ilyenkor jönnek elő az ördögi kacajok, de ez a valóéletben, csak nevetséges lenne. – Az osztályban már 3 lánnyal lefeküdtem. – lefagyott a mosoly az arcáról. Húú, de édes a bosszú. Nem talált szavakat, kinyitotta aztán becsukta az ajkait, nem tudott erre mit mondani. –Most te jössz. – vigyorogtam rá, mint egy hülye gyerek, aki jól végezte dolgát.

Megszeppenve méregetett engem.

-  Még nem csókolóztam senkivel. – dőlt hátra mosollyal az arcán, mint aki győzedelmeskedett felettem. Ez lesokkolt. Még sohasem csókolózott? Akkor odáig sem jutott még el?

-  Mi? – hitetlenkedve kérdeztem vissza.

-  Te sem adtál a kijelentésednek a miértjéről információt, akkor tőlem se várd, hogy megosztom a lelkem egy mélyének fontos darabkáját. – válaszolt összeszedetten.

-  Oké – adtam fel. – Akkor gondolom, én jövök.

Miközben várt rám ivott egyet.

-  Olvastam a Szürke 50-en árnyalatát. – jött elő egy jó kis, frappáns kijelentés.

-  Hogyan? – kérdése közben majd nem kiköpte kávéját, a szája jobb oldalán folyt egy kicsit a kávé, ami koránt sem volt szexi dolog, fulladozva szedte össze magát, Mi lett volna, hogyha épp akkor iszik, mikor bejelentettem neki, hogy mennyi csajjal voltam már az osztályban… akkor biztos megfulladt volna.

-  Mint már mondtad te is az előbb, nem kell indokolnom, csak tényeket közlünk egymással, semmi több. – látszólag nem tetszett neki frappáns válaszom, de kit érdekel? Ő is így játssza, akkor én is.

-  Jó, felőlem. – adta fel ő is a harcot ellenem. Gondolkodott, hogy mit is mondhatna ezután. – Régebben utáltalak. – jött végül a következő információ.

-  Ezt már eddig is tudtam, már nem egyszer vágtad a fejemhez. – összeszűkült szemmel figyeltem őt.

-  Igen tudom, de a miértjét tudod? – kérdezett vissza, ez jó kérdés volt.

-  Nem.. miért? – kérdeztem kicsit tartva a választól. Olyan öntelt vigyor jelent meg az arcán, mintha évszázad beszólását találta volna ki éppen.

-  Soha nem fogod megtudni. – jött a mindent elsöprő válasz, a vigyort a képéről még egy tornádó sem tudta volna letörölni. Hú, most élve megnyúznám, úgy megbüntetném valamivel. De mivel?

Közel hajoltam hozzá és a szemébe mondtam.

-  Tudod mit, nem is akarom tudni. Nem vagyok rá kíváncsi.

-  Hiszi a piszi. – játszotta a mindent tudó nagy kislányt. Egyszer megkapja a magáét, az hét szentség.