2015. július 21., kedd

Nem hittem volna... by Jane < 19.fejezet



19.
Vadóc 
 Sziasztok Drágáim :) 
Ebben a részben megismerhettek két új személyt is, akik közül az egyik igazából nem is annyira új. Mária az egyik kedvenc karakterem, remélem megtudjátok szeretni azt a személyiséget akit én megálmodtam hozzá. 
Lesz benne 16 karikás rész is, szerintem ez nem minősíthető még 18-nak, nem is hiszem, hogy valaha is annyira belemennék ebbe a témába.
Remélem tetszeni fog nektek az újabb fejezetem :D 
Jó olvasást ;) 
XoXo Jane 

Zombor 
2015.Február. 01. (Vasárnap  délután)

Tegnap óta nem léptem át a szobám küszöbét, az ágyban vagyok és  vagy a falamat bámulom vagy alszok. Mikor aludtam ennyit utoljára? Már erre sem emlékszem. Az érzések kusza világába csöppentem és tudom, hogy valahogy menekülnöm kell belőle. Nem akarok sem apára, sem Vandára és az anyjára gondolni. Nem akarok gondolkodni.
Mária folyamatosan nyaggat, hogy ne csak feküdjek és aludjak, hanem váljak továbbra is hasznos részévé a társadalomnak. Tudom, hogy ha megmerné kockáztatni a barátságunkat, akkor megmondaná nekem, hogy nem helyes amit teszek, vagyis amit nem teszek. Biztos vagyok benne, hogy azt támogatná, hogy meglátogassam az apámat. De erre még tényleg nem állok készen. Utálom a korházakat, ezért is vigyáztam magamra mindig nagyon, nehogy az legyen a vége, hogy ott kötök ki végül.
Mária, a bejárónőnk igazi szakmája ápolónői szakma, mikor ápolónőként dolgozva ismerkedett meg a későbbi férjével, aki már réges-régen elhunyt. Nagyon szerették egymást, mindig emlegeti nekem Tibort, az egyetlen szerelmét. Én szívesen meghallgatom a sztorikat, vagy ezerszer hallgattam végig ugyan azt a sztorit, csak mindig egy picit másképpen. Mária olyan nekem mint egy nagymama, tulajdonképpen megmondhatná nekem, hogy mit gondol rólam én akkor sem venném magamra. Szoros kapocs alakult ki közöttünk.

(Vasárnap este)

-         - Úrfi jöttek magához. – mondta miután eltávolította fülhallgatót a fülemből Mária.
-          -Ki az? – kérdeztem elég higgadtan a helyzethez képest.
-          -Hát – Köszörülte meg a dolgát. – az a lány. – csak ennyit mondott és már ennyiből tudtam, hogy kiről van szó. Mária ki nem állhatja Bolit, különösebb okok miatt, amikről nem tudok. Mikor nincs itt mindig valami szép névvel illeti, de csak akkor, hogy ha valahogy ő kerül szóba, ami csak nagy ritkán történik meg. Én nem hozom szóba, mert nem tartom fontosnak, Mária meg már csak az említésétől rosszul van. Nem tudom, hogy miért van ilyen hatással rá, ha eddig nem tudtam meg nem is fogom már szerintem. A másik meg, hogy ha Mária Bolit annak a lánynak szólítja, ez hatalmas dolog, ennél udvariasabb címzővel még soha sem illette. Csodák néha vannak.
-          -Szólj neki, hogy itt várom. – mondtam neki, hogy mit tegyen, de a cselekedetet nem kellett véghez vinnie, mert Boli magától is idetalált. Túlságosan is otthonosan érzi magát nálam.
-          -Zombor,jól nézel ki. – mosolygott rám a húú minden rendben van mosolyával. Mit várt?
Hárman voltunk a szobámban és kínos csönd telepedett le közénk, Mária tekintete ide-oda cikázott, hol rám, hol Bolira. A kíváncsi természete tudni akarta, hogy mi lesz most. Ezt magam sem tudom. Én csak figyeltem a két nőt, akik annyira ,,imádják” egymást. Mulatságosak tudnak lenni olykor, mikor azt tervezik, hogy mikor mivel tudják felpiszkálni egymás idegeit.
-           -Mária asszony – Fogott bele Boli. Ő mindig ezzel a megszólítással próbálta megsérteni Máriát, ami mindig sikerült is neki. – ha nem haragudna meg kettesben maradnánk most Zomborral, hogy ha nem bánja - vette fel, legalább is próbálta felvenni a legmodorosabb mosolyát amit csak Mária felé tudott nyújtani. Mi bajuk van ezeknek egymással?
-          -Rendben. – villantotta meg Mária a legműbb mosolyát. Szerintem még ember nem tudott ilyen mű mosollyal mosolyogni mint ő, annyira látszik, hogy akit ezzel a mosollyal illet azt nem igazán kedveli, és most még csak szépítettem a dolgot. – De ha nem bánod úrfi most visszatérnék a saját lakrészembe. – kért elnézést tőlem hátra felé sasszézva, de mielőtt kiment volna az ajtón odafordult Bolihoz és szóra nyitotta a száját. – Gondolom akkor holnap újra találkozunk. – mondta, sajnos az arcát nem láttam, de Boli arcából kinézve, nem volt valami megnyerő az elköszönése. Annyira bírom az öreglányt. Mindig megmulattat.
Boli becsapta Mária után az ajtót.

-          -Annyira utálom ezt a ringyót, miért nem tudod kirúgni? – mondta nagyon hevesen mérgében.
-          -Ő nem ringyó. – zártam le ezzel a témát. Nem akartam ezen vitatkozni most Bolival, amúgy sem értenénk ebben egyet. Minek fecsérelnék rá időt. Amúgy is azért van itt, hogy az elterelje a gondolataimat, ebben mindig is jó volt. – Boli csak egy gyors ferde mosollyal válaszolt és már is csábító üzemmódba kapcsolt.
-        -  Hogy vagy édesem? – mondta szépen lassan kimondva a szavakat, közben ugyan ilyen lassússággal kezdte kigombolni az ingje gombjait. – Úgy halottam rossz kisfiú voltál, én rólam meg azt mondják, hogy nagyon rossz kislány – folytatta a kis játékát. Mindig is mulattatónak találtam Boli csábítási technikáját. Ez most sem volt másként. Az ágyam széléhez jött, az ing már nem volt rajta, most a melltartójával bajlódott, de viszonylag azzal is gyorsan végzett. A hatalmas mellei úgy hullottak ki a mereven tartó melltartóból, hogy a látványtól merevedésem lett, rögtön beindultam, a nadrágomhoz erősen odafeszült a szerszámom. Boli jó tudta, hogy ezek után nincsen menekülése tőlem, de nem is hiszem, hogy akart volna, ha még is lett volna esélye rá.
Villám gyorsan magam alá gyűrtem a két kezét a feje fölé szorítottam, utasítottam neki, hogy tartsa ott, addig én leküzdöttem róla a farmerját és minden más ruha költeményt. A száját kezdte el harapdálni, a kezeit leengedve maga mellé, ezzel megszegve utasításomat, összenyomta melleit így még hatalmasabbnak tűntek mit amilyenek, ha eddig nem ágaskodott volna fel a farkam, akkor ez megtette volna a hatását. E tevékenysége közepette én igyekeztem a saját felsőmtől és nadrágomtól megszabadulni. Boli türelmetlenségében nem bírva magával  hozzásegített a nadrágom megszabadításától, aztán a gatyámnak is neki kezdett volna, de megálljt parancsoltam a kezeinek, erre lebiggyesztett ajakkal reagált. Ez egyáltalán nem szexi, de ettől még nem hervadt le a farkam. Gyors megszabadultam minden olyan tárgytól vagy ruhamenütől ami akadályt jelentett volna számunkra, aztán fölé tornyosultam és mielőtt megbüntettem volna rosszalkodása miatt, Boli be vitte nekünk a kegyelem döfést. – Büntess meg amiért rossz voltam. – mondta nekem már teljesen felizgult hangon. Ez volt a végszónk.
2015. Február 2. (Hétfő, kora este)

-          -Úrfi jöttek hozzád -  kopogott be Mária a szobám ajtaján, mivel tudta, hogy még mindig ugyan az a vendégem tegnap este óta, nem is zavart minket, ez idáig. Ki a fene zavarhat minket ilyenkor?
-          -Ki az? – kérdeztem mérgesen a szoba felőli ajtó résznél állva talpig meztelenül.
-          -Azt mondja a neve Molnár Vanda, az osztálytársad és a házidat hozta el neked. - Mi a fene? – hitetlenkedtem magamban. Mit keres ő itt?   
-          -Mindjárt lemegyek, mondd meg neki. – válaszoltam, miközben a szoba másik oldala felé igyekeztem, hogy valami ruhaszerűséget találjak magamnak. Halkabban kellett intézkednem, nehogy a végén felverjem a mély álmából Bolit.
 Elkészültem, rendbe hoztam magamat amennyire csak tudtam és elindultam lefelé a földszint irányába, ahol tudtommal Vanda várt rám.

-         -  Vanda? Te mit keresel itt? – kérdeztem tőle kíváncsian, a hangomra egy kicsit összerezzent, remélem nem ilyeztettem meg túlságosan. Nagyon vártam, hogy mi a magyarázata a házamban való megjelenésére? Mit akarhat?
-          - Szia Vanda. Szia Zombor. Hogy vagy. Kösz jól. Én is, köszönöm kérdésed. 
-Szia Vanda. Mit keresel itt? – nem vettem tudomást az előbbi markáns kis mondatait, ahol bemutatta, hogy hogyan kellett volna zajlania a jelenetnek.
-          -Úgy emlékszem szombaton te is hívatlanul jöttél el hozzánk... – érvelt, ami igaz is volt.  - Na de mindegy is, Mariann tanárnő kért meg engem, hogy hozzak el neked pár dolgot. – válaszolt a kérdésemre. Nyújtotta át a cuccokat amit Mariann küldött nekem. De miért pont vele küldette el a dolgokat? Nem értem.
-         -Nyugodj meg, nem fog még egyszer előfordulni. – ígértem meg és elvettem a dobozt meg a füzeteket a kezéből. -  Köszönöm, de nem kellett volna ezért fáradnod. Mariann tanárnő kért meg erre? És mondott neked valamit velem kapcsolatban? – kíváncsiskodtam tovább. Tudni akartam, hogy mit tudott meg rólam. Mit mondhatott el neki Mariann? Úgy tudom, hogy a psziológusoknak is vannak titoktartási kötelezettségeik.
-Tudom, hogy nem kellett volna, de na mindegy. Nem semmit, semmit nem mondott. – válaszolt megint csak a kérdésemre.
-Ühhüm.  Akarsz még valamit? – tettem fel neki a kérdést, mivel nagyon úgy nézett ki, mint aki nem csak egy dolog miatt jött el hozzám. 
-Hát ha már  itt vagyok… - kezdett bele, de megállítottam. Nem lett volna jó ötlet itt maradnia. Egyrészt mivel megfogadtam, hogy nem foglalkozok többet vele és elhatározásomnak eleget kívántam tenni, másrészt egy kielégült vadmacska feküdt tőlünk 10 méterre, akivel ha találkozott volna nem biztos, hogy jó lett volna a végkimenetele. Én nem Bolit féltettem, hanem Vandát. Boli elég heves természetű tud lenni, főleg, hogy ha a játékszerét kell megvédenie a többi kiscicától, ez rosszul hangzik, de igaz. Soha nem szoktam mesélni neki, hogy ha például mással vagyok, nem lenne bölcs dolog tőlem. És nem is akartam elveszíteni egy ilyen jó önkéntest, akit bármikor bármire rátudok venni. Ráadásul örömmel teljesíti az összes feltételemet, nincsenek különösebb elvárásai. Ez a legjobb az egészben.
-El kell menned. – jelentettem ki, de nem volt mit tenni.
-Óóó, hát kösz. Nem vártam tőled mást. Nem is értem, hogy egy ilyen köcsög miatt miért utaztam ilyen sokat. Menj a francba, Zombor. –  háborodott fel és elindult a kijárat felé. A szavai felbőszítettek engem is és közölni akartam vele, hogy mit gondolok róla.
-Menjek a francba? Ez most komoly Vanda? – mulatatott arckifejezése és nem tudtam nem vigyorogni rajta. - Én csak azt teszem amire nem régen megkértél, amire megkértek engem. És amit mindig a fejemhez vágsz, ahányszor valami nem helyén valót teszek elvárod, hogy kedves legyek veled. Meg amit az apáddal beszéltél péntek este, még mindig azt hiszed, hogy jóban lehetünk? Mióta ismerlek csak rosszul érzem magamat, mindent elrontasz körülöttem. És tudom, hogy miket mondtál a hátam mögött rólam, úgy, hogy ne akard, hogy sajnáljalak. – miközben kimondtam ami nagyon zavart már mióta, de főleg az elmúlt két napja a harag elöntötte a fejemet. Feltudtam volna robbanni e percben
-Te miről beszélsz?- értetlenkedett, a szokásos Vanda. - Azt már múlthéten megvitattuk. Ki kért meg arra, hogy tartsd magad távol tőlem? Hallottad, amit apukámnak mondtam? Szerinted nem volt teljesen igazam? Nem értem mit akarsz tőlem. Már csak 3 hónapig vagyunk a suliban. Miért pont most akarsz velem barátkozni? És ha akarod tudni én sem vagyok teljes mértékben biztos abban, hogy ez nekünk, mármint a barátság, menne közöttünk. De ezt is mondtam már neked, nem hallhattál semmi újat. – közölte velem a tényeket. – És amúgy is…mindent megkérdőjelezel amiben hiszek és csak az időmet rabolod. –  mondta nekem dühvel teli hangnemben. A dühe engem csak mosolyra késztetett. Úgy látszik elkezdett mulattatni a Vandával történő veszekedéseim, szócsatáim. 
-Tudod mit? Igazad van. Ez nekünk nem megy. Nem is értem miért strapáltam magamat eddig. Szia, Vanda. – köszöntem el tőle, de most már végleg. A kezemmel mutattam a kijárat felé, hogy ezzel is nyomatékosítsam, hogy most már nem kívánt személy a házamban és egyéb helyeken, ahol én tartózkodom. Már csak remélhetem, hogy érti a célzást.
-Szia Zombi. Örülök, hogy megismerhettelek. – az arcán rengeteg fajta érzelem suhant át egyszerre, megfordult és távozott az ajtómon és lehetséges, hogy az életemből is.
Dühösen rontottam be a szobám ajtaját, és levetődtem a kanapémra. Nagy dührohamom közepette el is feledkeztem az ágyamban fekvő Boliról, akit sajnos felriasztottam álmából.
-Mi a franc ütött beléd? – kérdezte feldúlt, nagyon fáradt hangon.
-Semmi. – válaszoltam, mivel köze nem volt hozzá, hogy mi a problémám.
-De mégis mi bajod van? Nem szoktál így viselkedni.
-Tényleg semmi közöd nincs hozzá. – közöltem vele nagyon szárazon, elég bunkó voltam, de még is mit várt?
-Egy köcsög vagy. Kielégítem az igényeidet és még egy szaros kérdésemre sem tudsz válaszolni. Basszad meg. – háborodása közepette feltápászkodott és szedelőzködni kezdte a cuccait.
-Még is mit művelsz? – kérdeztem tőle meglepetten. nem gondoltam volna, hogy ennyire felveszi a dolgot.
-Még is mit? Szerinted? Összepakolok, nem vagyok valamiféle tárgy akit kényed szerint használhatsz, aztán eldobhatsz. – hírtelen már fent is voltak rajta a ruhadarabjai. -  Ha máskor is szeretnél velem szexelni, akkor tanulj meg másként viselkedni velem. Amíg nem tudsz velem rendesen bánni, addig ne is várd, hogy bármit is művelhetsz velem. – dühösen kiabált velem. Megfogta a megmaradt cuccát és kiment az ajtómon.
Nem mentem le míg nem voltam biztos benne, hogy már nincsen itt Boli. Összeszedtem a tányérokat amiket éjszaka halmoztunk fel és leindultam a lépcsőn. A konyhában Mária mosogatott éppen, aki mikor meglátott bosszús tekintettel méregetett engem.
-Ó? Képes lefáradni ő kegyelme? Mily meglepő. – fogad Mária nagy örömben. - A fruska már félórája távozott. Nem volt valami jó kedvű és én sem mikor összefutottam vele. Máskor kérlek figyelmeztess, hogy ha ilyen bosszús hangulatban van. Még nekem kellett nyugtatgatnom, hogy ne törjön szét még a végén valamit. – Máriából olyan düh áramlott, ami nevetésre késztetett.
-Ez nem vicces Úrfi. – próbált leállítani.
-De az. – nevettem most már harsongva. Ő sem bírta tovább, nevetni kezdett velem együtt.
-Ha láttad volna mikor közöltem vele, hogy te minden lánnyal így viselkedsz. – csak még jobban nevetett. Az volt ezzel a szándéka, hogy fel húzza még jobban Bolit, ami sikerült is neki, abban biztos vagyok. Az a vicc az egészben, hogy haza egyedül még Bolit hoztam, mivel nekem így kényelmesebb. Senkit nem engednék csak úgy be, Bolinak annyi a kiváltsága, hogy jó kislány.  Semmi más. Amúgy meg hamar le fog csillapodni és vissza fogja könyörögni magát, ahogyan eddig is tette.
-Bárcsak láttam volna. – nevettem vele együtt tovább. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése