Nem hittem volna... by Jane < 15.fejezet

15.

Gondolatok - II. 

Sziasztok Drágáim :))

Ez az előző rész (14. fejezet) folytatása. 

További jó olvasást :D 

XoXo Jane 

2.rész

2015. Január 27. (Kedd)

Ellógtam az utolsó két órámat, mert úgy véltem, hogy fölösleges időt pocsékolnom rá… anélkül is sikerülni  fog az érettségi, hogy bejárnék ezekre a fölösleges órákra, amúgy sem hiányoztam eddig túl sokat.

 Miután elég időt töltöttem a Starbucks-ban, visszaindultam a sulihoz, mert Vandával találkozót beszéltem meg. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit is csinálhatnánk mi ketten, de majd csak kitalálom a következő 1 órában.

…

Nem is tudom, hogy mit gondoltam. Gondolhattam volna, hogy elfogja felejteni a megbeszélt találkozót… olyan feledékeny, nem rosszabb, mint Aisa, de súrolja a mércéjét. Legalábbis eddig úgy vettem észre. Pedig mikor megbeszéltük nem is volt berúgva, most mi lehet a kifogása feledékenységére? Nem tudom, de nem is vagyok kíváncsi rá, az a lényeg, hogy akkor eljön velem, végül is nem kellett sokat győzködnöm.

Már negyed órája vártam rá mikor megérkezett, azt sem tudta, hogy merre van jobbra vagy balra, keresgélt a szemével pedig végig az utca túloldaláról figyeltem a szerencsétlenségét, jót mulattam bénaságán. Miután végre észrevett engem,  az nem volt elég neki, hogy negyedórát kellett rá várnom, míg idetalált, de még játszotta a kislányt is, aki nem merészkedik fel egy idegen háta mögé (különféle kifogásokat talált ki, hogy miért nem teheti meg) Bár számítottam erre a reakcióra is,de nem hittem, hogy ilyen nehéz feladatom lesz. Hogy rá bírjam, eljöjjön velem, rá kellett ijesztenem, ezért ott hagytam. Mentem egy nagy kört. Körbe vezettem a nagy háztömböt és miután visszakanyarodtam az utcába, megláttam Vandát, aki mérgelődött magában, ez mosolyra késztetett, tudtam, hogy innentől nem lesz nehéz feladatom.

Így is lett. Vanda egy-két mérgelődés után, felszállt a veszedelmes járgányomra - az ő szavaival élve - és elindultunk. Elindultunk.., de még én sem tudtam, hogy hová is tartunk, azt hittem, hogy mostanra kitalálok valamit,de nem így lett. Még most is ezen agyalok.

Körbe-körbe furikáztam magunkat a városban, Vanda ebből semmit sem vett észre, ez gondolom azért is van így, mert görcsösen, erősen ölelt át hátulról. Az ölelése valamiért nagyon jól esett, főleg az, hogy ilyen erősen fogott. Még az is árulkodó jel lehet számomra, hogy nincs képben, hol is vagyunk, mivelhogy csukva van a szeme, a visszapillantó tükörben nézve őt, miközben vártam a zöldlámpára, olyan érzésem volt, hogy bízik bennem, mintha tudná, hogy nincs veszélyben mellettem. Másrészről meg az is eszembe jutott, hogy annyira fél, hogy valami baj lesz, hogy még a szemét sem meri kinyitni, ettől röhögnöm kellett, de visszafojtottam nagy nehezen a kacajomat.

Rengeteg bár mellett mentünk el, mindegyik jó, de nem az igazi. Most komolyan bárba akarom vinni? – tettem fel magamnak a kérdést. Már hogyne, ő csak egy haver vagy valami ilyesmi… ergo nem kell lenyűgöznöm. Nem kell elegáns étterembe vinnem, bár a legtöbb lányt egy lebuj is kielégíti, nincsenek elvárásaik, csak a lényegre akarnak térni, amiről mindannyian tudjuk, hogy mi is az. Vandával nem ez a helyzet, vele másként kell bánnom, mint a többi lánnyal, valamiért ő más és valamiért én is másként bánok vele, mint a többi nőnemmel. Lehet, rosszul teszem, főleg, hogy az eredeti tervem az, hogy visszaadjam azt, ami miatta van velem, vagyis az, hogy magamra sem ismerek, minden gondolatomat felemészti. Azt akarom, hogy ő is így érezzen, és ugyan ilyen elveszetnek tűnjön, mint ahogy én érzem magamat. De ez a tervem egyre távolabb kerül tőlem, miközben egyre jobban megismerem őt. Nem hagyhatom, hogy az érzéseim befolyásoljanak, semmiféleképpen sem.

…

Végül, nagy nehezen eldöntöttem hová megyünk, hogy hová viszem el. Megálltam a kedvenc báromnál, ami a törzs helyem, gyakorlatilag itt töltöm időm nagy részét, hogyha például lógni akarok, külön bejáratú kulcsom is van, csak nekem. Ilyen, hogyha valakinek vannak barátai és összeköttetései.

Vanda szó szerint leugrott a járgányról és nagy levegőket vett, - ebből rájöttem, hogy inkább félt fent ülni a járgányomon hátam mögött ülve, minthogy megbízva bennem fogott olyan erősen, - én addig a kocsimmal ügyködtem. Kritizálta a bárt - a nevét, mint a ,,bár” jelzőt, szerinte a bár és a kocsma tök ugyan az, de ez korántsem így van, mivel nem volt kedvem most beszédet tartani a különbségekről ezért nagy nehezen, de ráhagytam, - neki mindig van valami megjegyzése mindennel kapcsolatban. Nem tudja néha befogni a száját?

Mikor beértünk, láttam rajta, hogy tetszik, amit lát, lehet lenyűgözte, amit látott, pedig a lenyűgözése nem szerepelt a terveim között, vagy még is? Badarság. Hülyeségeken töröm a fejemet. A bár ízlésével kapcsolatban pedig nem csodálkozom, hogy tetszik Vandának a látvány, Aisanák mindig is különleges ízlése volt mindennel kapcsolatban. De nem most szeretném Aisa ízlését firtatni a férfiak ügyében és külsőségekkel szemben, miközben Vanda is velem van, elvileg rá kellene fókuszálnom.  

Mikor bevezettem a nagy terembe, ahol sok férfi megfordult már különféle ügy miatt, hogy levezesse feszültségét. Kimondhatom, hogy a férfiak körében ez a legforgalmasabb bár Pesten, ha nem is maga a bár részébe látogatnak el, de ebbe a helyiségbe igen. Itt mindenki az lehet, aki lenni akar, nem kérdezi senki, hogy honnét jöttél, milyen helyzetbe kerültél, ami miatt ide keveredtél. De ha kell segítség nekik, például jó kis beszélgetés, abban Aisa nagy segítségükre van. Mindenkit szívese meghallgat, és mivel pszichológiát tanult még segítségükre is van úgyhogy közben pénzt sem kér el tőlük. Ezt és minden mást is nagyra becsülök benne, nem tudom, hogy velem mi lett volna, hogyha az apám nem őt veszi fel mellém segítségül, - lehet ez volt az apám egyik legjobb tette és jó cselekedete felém.

Vanda teljese odáig volt, el kellett magyaráznom neki, hogy én nem versenyzem, csak ütögettem a zsákokat feszültség és harag oldásaképpen. Pedig azt mondják, hogy nagyon jó is lehetnék, de engem ez egyáltalán nem vonzz.

Miután visszatértünk a játékszobába Aisa jelent meg, aki mérgelődött nekem egy sort, aztán bemutattam neki Vandát, láthatólag örült a vendégemnek, utána magunkra hagyott. Ez után jól telt az idő, jól éreztem magamat, megtudtam Vandáról, azt is, hogy fogalma sincs, hogy kell billiárdozni és azt is, hogy milyen jól el tud lazulni és, hogy a saját bénaságán olyan jókat tud mulatni, folyamatosan nevetgélt magában, ez állandóan mosolygásra késztetett.

Miután magára hagytam Vandát egy fontos telefonhívás miatt úgy 15-20 percre,  az a látvány fogadta visszatértemet, hogy két idegen pasassal beszélget és nevetgél, ezért valamiért mérges lettem, de elfojtottam mérgemet, mikor Aisa oda jött hozzám.       

- A barátnőd bámulatos egy teremtés. – csattant fel Aisa., miközben odatámasztotta magát mellém a falnak. – Az ott Kéves Árpád – mutatott Vanda mellett ülő 40-es évei végén lévő férfira. -  Egy menő üzletember, akinek a lelkét nagyon nyomja valami, mindig vidám férfi volt, mikor kettesben maradtunk még flörtölt is velem, de mostanában teljesen magába fordult, ha eljött rendelt egy sört és a sarokba ült le – sóhajtott egyet. – Tudom, hogy valami nagyon bántja, sőt sanyargatta őt belülről a dolog. De nem tudok rajta segíteni, míg nem hagyja – vett egy nagy levegőt, miután elhadarta ez a sok információt és folytatta. – Láttam mikor Vanda bámulta őt, miután te otthagytad valamiért, aztán gondolt egyet és leült mellé, csöndben figyelte, míg végül  Árpád szólalt meg először, ezek után csak úgy történtek az események, egy másik pasas is csatlakozott hozzájuk, ha jól emlékszem Péter, most meg mind a hárman mosolyognak egymásra, mintha mi sem lenne tökéletesebb, viccelődnek valamin, bár nem értek belőle semmit. - gondolkodott miközben őket nézte, aztán tovább folytatta. -  Ebben a lányban van valami természetes adottság, amivel leveszi az embereket a lábáról és megnyílnak neki, nem olyan, mint az enyém. - kacsintott egyet rám, erre szemöldök összehúzással válaszolok. – Neki a vérében van, a másokról való gondoskodás, és odafigyelés. – Aisa maga felé vont és két kezével a vállamat megfogta. – Nekem nehogy megbántsd ezt a lányt, különben velem gyűlik meg a bajod és annak csak rossz vége lehet, ne játszadozz vele, még most döntsd el, mit is akarsz tőle valójában és aszerint járj el. – utasított, aztán csak úgy ott hagyott engem. Mi a faszt képzel ez? Hogy hiheti azt, hogy ő majd megmondja mit is tehetek ezzel a lánnyal? Majd én eldöntöm, mit csinálok vele és mit nem. Nem a főnököm vagy mi.

Aisa faképnél hagyása óta eltelt újból 10 vagy 15 perc, mire Vanda meglátott,  egy ragyogó mosollyal üdvözölt, mondott valamit a két férfinak, akik láthatólag marasztásra akarták bíztatni, de még egy-két szóváltás után nagy nehezen ott tudta hagyni őket, de előtte megfogta a kezüket és erősen megszorította és elköszönt tőlük. Ők egy nagy mosollyal viszonozták kedvességét, végül felállt és odajött hozzám.

-  Jó gyorsan végeztél. – fogadt engem ezzel a kifejezéssel. Mi? Vagy fél órája váltunk el.

-  Több mint 30 perce nem láttuk egymást. – világosítottam fel. Vagyis én a 30 perc nagy részében őt bámultam.

-  Tényleg? – mosolygott nagy vidáman. – Nem is vettem észre, hogy így telik az idő. – hmm? Oké, akkor úgy vélem jól érezte magát ez idő alatt. – Akkor folytatjuk a játékot? Úgy emlékszem én álltam győzelemre. – kacsintott egyet rám. Kis hazudós, de ha ezt akarja, hát legyen.

-  Tényleg így. – kacsintottam vissza rá.

-  Igen így volt, örülök, hogy nem találsz ki semmiféle mentséget a bénaságodra. – Mosolygott megint rám.

-  Sajnos néha be kell vallani az embernek, hogy ha nem áll nyerésre. – mosolyogtam vissza, de ezt nem csak játékból mondtam, hanem így is gondoltam. Nem nyerhetek Vanda ellen, egyszerűen nem tudnám bántani igazán, és nem is akarom már. A természete, az állandó mosolygása, nevetgélése és humora,- mikor azon nevet, ami egyáltalán nem is vicces,- egyszerűen lefegyverezett engem. Eldöntöttem, hogy nem fogom visszaadni azt, ami nem is az ő hibája, nem tehet róla, hogy folyamatosan vele álmodok, és rá gondolok, - vagyis de az ő hibája, mert ezt teszi a legtöbb emberrel, de nem direkt.. ilyen a természete. – Nem büntethetem azért, ami nem az ő hibája, én hagyom, hogy beférkőzzön az agyamba, vajon szokott rólam ábrándozni, vagyis rólam gondolkodni? Álmodni? Úgy vélem ez örök rejtély marad, bár nem igazán értem, hogy ez miért is érdekel engem ennyire. Zombor össze kell szedned magadat. 

-  Jól vagy Zombor? – kérdezte aggódva.  

-  Igen, persze. – mondtam zavarodottan. Egy kicsit elbóbiskoltam az imént.

-  Akkor játszhatunk? – kérdezte játékos vigyorral.

-  Kezdhetjük a játszmát. – válaszoltam, de ezt komolyan is gondoltam. Kíváncsi vagyok mi lesz a játszma vége.

A nap végéhez közeledett már, de Vanda nagyon beleélte magát a bár hangulatába, miután kitárgyaltuk a szerelmi életemet, ami be kell, hogy valljam zavarba hozott engem, egy kicsit. De közben élveztem, hogy zavarba hozhattam én is őt és az is tetszett, hogy sikerült ledöbbentenem, de azért aggódtam, hogy ezzel elijesztettem őt. Nem is értem, még mindig, hogy miért érdekel ennyire a véleménye, hogy miért érdekel, mit gondol rólam.

De aztán rákellett döbbennem, hogy ez a kis incidens után minden jobban ment, jobban éreztük magunkat, együtt nevettünk, néha olyan dolgokon, ami egyáltalán nem is volt vicces. Vanda folyamatosan csak beszélt és beszélt, be nem állt a szája, szerintem még egy buldózer sem tudná elijeszteni a további fecsegéstől.

 Miután hazavittem vicces elköszönésünk után, én is hazamentem, a szokásos történt velem megint csak róla álmodtam és rágondoltam. Mielőtt elaludtam valamiért izgatottan vártam a másnapot, nem merem még magamnak sem bevallani, hogy ő miatta, de egy idő után meg kell tennem.

Nem hittem volna... by Jane < 14.fejezet

14. 

 Gondolatok - I.

Sziasztok Drágáim :) 

Na meghoztam a következő fejezetet/fejezeteket. Mivel nagyon hosszú lett kb 10 oldal 3 részre/ fejezetre osztottam a Gondolatok című fejezetet. 

Cím: Annyira kreatív vagyok a címek adásban :D Én saját magamat nevetem ki, hogy képes vagyok 10 oldalakat írni, de egy nyamvadt címet nem tudok kitalálni... 

Fejezet: mint már párszor említettem egy darabig Zombor szemszögéből ismerhetitek meg az eddigieket, ez annyiból áll, hogy ha valaki még sem értené, hogy azokat a részeket melyeket Vanda vezetett fel eddig, most ugyan azt elmeséli Zombor, csak úgy ahogy ő látta a dolgokat és olyan részek láthatóak, amik csak vele történtek meg. Hamarosan már lesznek olyan részek is, ami még meg sem történt, de akkor már mind ketten szerepelni fognak. Remélem érthető voltam :) 

XoXo Jane 

u.i: Jó olvasást. 

1.rész

2015. Január 25.  (Vasárnap)

16:05

Az ágyamban fekve, a plafont nézegetve folyamatosan Vandán jár az eszem. MÁR megint! Az egyik pillanatban még vicces és laza, a másikban meg pukkancskodik valamin. Azt hittem könnyű lesz megfejtenem, mi másért is barátkoznék vele? Annyira zavart, amit mondott rólam, hogy csak is azért akartam megismerni közelebbről, hogy megtudjam miért hisz olyannak, ami nem vagyok. De miért érdekel ennyire a véleménye? Miért van ilyen nagy hatással rám? Fogalmam sincs. Ezt az érzést, ami belül van még nem ismertem eddig, nem is tudnék rá megfelelő szót találni. Minél tovább gondolkodom ezen, csak is a kíváncsi szó jut az eszembe. Kíváncsi vagyok Vandára… ááá ez még sem jó. Fogalmam sincs, mit, miért csinálok. Mindent összezavar. Összezavarja az életemet. Annyira utálom, hogy soha sem tudja, mit akar, rögtön vádaskodik, át sem gondolja, amit mond, vagy tesz, aztán meg bocsánatkérésekbe szabadkozik. Jó lenne helyére raknia valakinek.

17:00

 Egy órámba telt (vagyis hetekbe), de most már tudom, rájöttem, hogy miért is lehet ez a nagy érdeklődésem iránta, amit nem igen tudtam eddig megmagyarázni neki sem és magamnak sem… a tudatalattim helyére akarja rakni ezt a vöröst. Így van… Biztos ez a magyarázat a tetteimre. De hogy is fogom ezt megtenni? Ezen még gondolkodnom kell, nem szabad elsiettetnem a dolgot. 

Bekúszok a páncélja alá és onnét töröm össze.

Megérdemli egyáltalán, hogy bántsam? Vagyok olyan gonosz, hogy tényleg bántsam őt?

…

2015. Január 26 (hétfő)

Egész nap látványosan kerültem Vandát. Komolyan, mint egy ovis, olyan voltam, de ha csak így tudom felkelteni az érdeklődését és visszacsábítani a sötét oldalra… akkor minden pénzt megér. Könnyebb lenne elfelejteni és békén hagyni, és többet nem gondolni rá, de nem megy, nem tudom kiverni a fejemből és nem tudom békén hagyni… és fogalmam sincs, hogy miért. Nem tudok még saját magamnak sem magyarázatot adni a tetteimre, szánalmas egy alaknak érzem mostanában magamat és ez az ő hibája.  Ezért kell visszavágnom! Muszáj, hogy visszakaphassam a régi énemet, aki nem foglalkozik ilyen kis libák megjegyzéseivel, bajaival és, akit nem érdekel mások véleménye, aki éli az életét úgy, ahogyan ő akarja. Igen vissza akarom kapni és vissza is szerzem, de ehhez bosszú kell, ami édes lesz, mint a méz. Mikor észrevettem a tükörben, hogy úgy vigyorogtam, mint egy szamár a fondorlatos tervemre gyorsan csapvízzel megmostam az arcomat, hogy ezzel egy kicsit felfrissítsem az elmémet. Még jó, hogy a férfi wc-ben vagyok, tökegyedül, mert különben nem tudnám mivel magyarázni hülye viselkedésemet. Soha nem viselkedtem így még ez idáig. Ez is Vanda hatásának tudhatom be.

…

Az osztályteremből kifele menet összefutottam Vandával, aki megállított, innentől tudtam, hogy nyert ügyem van, csak a megfelelő alkalomra kellett várnom. És eljött.

- Zombor? – fordított maga felé. Szemtől szembe álltunk egymással.

- Mit szeretnél? – kérdezte m tőle. Ennél unottabb arcot nem is tudtam volna vágni.

-  Mit szeretnék? Hát nem tudom, de ez a közöny, amit tőled kapok az utóbbi időben, nem esik a legfényesebben. – mondta ki végül. Áá szóval észrevette. Továbbra se szólaltam meg, csak vártam rá, hogy mondjon valamit.

-  Jól van, nem tudom mit tettem ellened az elmúlt három és fél évben, de szerintem nem érdemlem meg, hogy ilyen legyél velem. – szakadt ki belőle. Mi van?  

-  Miért? Milyen vagyok? Nem csináltam semmit! Próbáltam barátkozni, te meg elhajtottál. – mondtam enyhén haraggal fűtött hangnemben. 

- Elhajtottalak? Tényleg azt tettem? Ha megbántottalak nagyon sajnálom, de tényleg nem értem mi volt ez közöttünk. Vagyis, hogy beszélgetni kezdtünk. Érted, amit mondani akarok?

-  Nem igazán. – vallottam be. 
- Mit nem lehet ezen érteni? Ha nem vetted volna észre, mióta osztálytársak vagyunk soha sem trécseltünk, nem kérdezted, hogy-hogy vagyok és én sem kérdeztem, hogy-hogy vagy. Mi változott? – tette fel nekem a kérdést. Hát nem hiszem el… Én is pont ezt akarom kideríteni.

Éppen készültem volna mondani neki valamit, mikor megzavartak minket

- Óó, hát itt vagy? Mindenütt kerestelek már. – jelent meg a semmiből az a srác, akivel láttam Vandát bálban, akkor is nagyon el voltak egymással, de nem hittem volna, hogy más is van köztük, de most látva őket kezdek kételkedni a megítélésemben. A srác úgy bánik vele, mintha ezer éve ismerné, ezt kötve hiszem, mert láttam mikor olyan beszélgetés zajlott le köztük, amiben be is mutatkoztak egymásnak

-  Hello, Ádám vagyok. – mutatkozott be. Ez a túlzott lazasága, ami felém irányul egyenesen kiborító, itt adja elő magát annak a csajnak, akit én is tőrbe akarok csalni. – Nem találkoztunk mi már valahol? Áá tudom is, hogy hol… a bálban. Örvendek a szerencsének. – Jó pofizik nekem és azt várja, viszonozzam nagylelkűségét. Ahogy meg Vanda nézz rá… nem tudom… nagyon egy hullámhosszon vannak. Biztos nem fogok vele jó pofizni, mintha minden rendben lenne.

- Nem haragszol meg, ha elrabolom Vandát? Úgy volt találkozunk. – kacsintott Vandára, aki zavarba jött tőle.

 Nehéz feladatom lesz, mert ugyan olyan kaliberűek vagyunk, csak ő idősebb és egyetemista. Ezt sajnos be kell ismernem. A küzdelem indul, nehéz lesz, de tudom, nem én leszek a vesztes.

Vanda bosszús pillantásokat lövellt az én szerény személyem felé, most mérges rám, mert bunkó vagyok a hercegével, mégis mit várt tőlem?

- Vigyed csak. – mondtam neki közönnyel az arcomon.

Végül otthagytak engem, én meg haza mentem, feldúlt voltam és pihenésre szorultam.

…

A házban egyedül ülve sok rossz gondolatom támad, de most ezeknek a gondolataimnak a helyét Vanda tölti ki és sajnos a gondolataink elől nem tudunk menekülni.

Felálltam, a házban fel s lejártam. Nappaliból ki az előcsarnokba, aztán onnét a konyhába. Aztán vissza. Folyamatosan oda vissza, míg egy ötlet ütötte a fejemet: elmegyek hozzá, a házukhoz. Biztos vagyok benne, hogy megnyerem magamnak.

Mivel nem tudtam a számát fel kellett hívnom Bolit, hogy mondja el, hol is lakik. Ez rossz ötletnek bizonyult, nem csak azért mert a forrásom, Boli nem hagyott békén azzal, hogy miért akarom azt tudni, hogy hol lakik Vanda, hanem azért is, mert fogalmam sem volt, hogy mivel is drukkolhatnék elő. Mit mondjak neki? Sikerült azzal elterelnem a gondolatait, hogy megígértem neki egy újabb találkozót, így mikor megint rákérdeztem már készséggel és boldogan válaszolt a kérdésemre, így már csak az volt a feladatom, hogy elmotorozzak Vandáékhoz.

…

Mikor hazafelé tartottam Vandáéktól kijelenthettem magamnak, hogy jól ment a dolog… beleegyezett egy találkozóba, de attól még irtó ciki volt a magyarázkodásom. Az elköszönésünkre meg nem is találok szavakat, most nem azt mondom, hogy egy kézfogás nem jó, de valahogy ez nem megszokott nálam, hogy egy lánnyal lekezeljek. De végül is jól jött ki, mert elvicceltük az egészet. Ő minden fiúval kezet ráz? Vagy csak velem? Ja, nem azzal a sráccal ölelkeztek, jutott eszembe ez a tény, ami miatt rosszul kezdtem érezni magam és mérges is lettem.

Nem hittem volna... by Jane < 13.fejezet

13. 

Áll a bál

Sziasztok Drágaságaim :) Nem is tudom, hogy mit kellene írnom ehhez részhez, na csak annyit, hogy most Zombor szemszögéből élvezhetitek a bál izgalmas történéseit, amit egyszer már olvashattatok 3 nagy részre tagolva. Itt Zombor gondolatait és tetteit élvezhetitek ;) Jó szórakozást hozzá <3   

XoXo Jane 

U.I: Annyira be vagyok zsongva, Dorottya publikálta a blogján az én általam megírt folytatást a történetéhez. Annyira örültem neki :D Nem gondoltam volna, hogy tényleg ki is rakja :D Köszönöm neki a lehetőséget, hogy az egyik kedvenc történetem folytatásához én is hozzájárulhattam. 

U.I2: A kishúgommal tegnap voltam farsangi bálban, megnyertük a jelmez versenyt. Jól van nem is igazán volt vetélytársunk, de attól meg jól esett, hogy nyerhettem egy tábla Tibi csokit ;) Ti szeretitek magatokat kifesteni pl: zombinak vagy bármilyen mesefigurának? Én néha csak úgy kipingálom magamat. 

Annyira jó a srác. 

2015. Január 17. (Szombat este)

Ez a hét is csak úgy elrepült, nagy unalom volt az egész. Folyamatosan vagy Vandán, vagy a döntéseken kattogott az agyam. Döntéseken, melyeket végre meg kell hoznom. Vanda meg a döntéseim útjában áll, mert nem tudok Vanda miatt velük foglalkozni.

Vanda.

Vanda..

Vanda…

Ő az, aki teljesen az ellenkezőjét gondolja rólam, nem is tudja, hogy ki vagyok igazából. Felmerült bennem az a kérdés, hogy ha ő így vélekedik rólam, akkor mindenki más is? De kit érdekel… Engem soha nem érdekeltek mások véleményei. Most miért érdekel? Miért érdekel, hogy Vanda mit gondol rólam? Nem értem. Azért még ilyen sem fordult elő, hogy ilyeneken elmélkedjek ilyen hosszú ideig. Én az a típus vagyok, aki elfojtja az érzéseit. Aisa is állandóan azzal traktál, hogy engedjek az érzelmeimnek, hagyjam, hogy uralkodjanak rajtam egy kicsit… De minek? Semmi értelme, mi változna? Semmi. A személyiségem már kiforrt, nem tudok és nem is akarok ezen változtatni.

Épp néztem a tornácon a csillagokat és elmélkedtem, mikor nyitódott a bálterem ajtaja. A benti zene most hangosabban hallatszott kifelé, mint zárt ajtóval. Egy szmokingos alak tartott felém, akit a holdfény fényétől nem tudtam beazonosítani.

-  Zombor? - szólított meg az idegen.

-  Igen én vagyok. – válaszoltam.

-  Miét nem jössz be, itt kint hideg van és bent nagyon jó hangulat, te is nagyon élveznéd. – biztatott az idegen, akinek most már ki tudtam venni külsejét és nem is tűnt olyan idegen, ő Vanda apja, aki ezt a bált tartja. Nekem kellett erre a szarságra eljönnöm apám helyett. Szép, mondhatom, el sem jön arra a rendezvényre, amit ő támogat. Azt még megértettem, hogy a saját fia fontos eseményeit kihagyja, mert nem érdekli, de azt nem igazán, hogy pont erre nem jön el, amit ő támogat, és amin a gazdag haverjai is jelen vannak. Ennyire nem érdekli senki magán kívül? Vanda meg egy apámhoz hasonló jellemű alakhoz hasonlítgatott. Én száz százalékban nem hasonlítók rá, erre bárkinek megesküszöm.

-  Köszönöm, de jó itt nekem – mentegetőztem. – És amúgy is, nem nekem való hely ez.

-  Nem lennél egyedül, a lányom is itt van, majd ő szórakoztat… Ért hozzá. – mosolygott nagy vidáman, és továbbra is megpróbált meggyőzni, de igazából a lánya említése csak még inkább elhatározott arra engem, hogy kihagyjam a benti eseményeket.

-  Nem tudom, hogy tudja-e, de nem vagyunk valami barátságos viszonyban a kedves lányával. – próbáltam olyan udvarias lenni amennyire csak bírtam, de nem nagyon ment.

-  Hát értem.  – fojtott el egy mosolyt. – Gondolom megbántott. Hmm. Tudod, elárulok neked egy titkot a Molnár lányokról. – közelebb jött hozzám. – Nem bírják befogni a szájukat és mindent kimondanak, amire éppen gondolnak, még azt is, amit nem is úgy gondolnak valójában, csak a pillanat hevében nem úgy reagálnak, mint a többi ember. Ezért lehet, hogy mondott neked valamit, amit te zokon vettél, de egy kérdésem van. Honnét tudod, hogy komolyan gondolta-e? Addig nem tudhatod pontosan míg meg nem ismered, míg meg nem ismeritek egymást. Ne haragudjatok egymásra, olyan rövid az élet, hogy mindenféle apróságokon fennakadjunk. Nincs is okotok egymást felfalni. – mosolyodik el. – Beszéljétek meg a dolgot, aztán nyomás a tánctérre. – fejezte be a mondandóját.

-  Maga most teljesen összezavart. – jelentettem ki az igazságot.

-  Majd rájössz te is erre, mikor megismered a drága Vandámat. – megfordult és az ajtó felé vette az irányt ahonnét nem régen jött ki hozzám, féloldalasan még visszafordult az ajtóból. – Egyébként ott ropja a parketten, beszéljetek, aztán éljetek! - és el is tűnt az ajtó belső felén beszélgető tömegek közt.

…

 Nem hiszem el, hogy komolyan ezt csinálom. Most tényleg követem Vandát? Ez szánalmas. Erre nincsen ésszerű magyarázatom.

A zenétől melyet énekelt az apjával teljesen elámultam, nem magától a zenétől, mert az pocsék volt, hanem Vandától, a hangja egyszerűen csodás volt. Ilyen tiszta hangot még életemben nem hallottam. És az előadásmódjuktól is nevethetnékem támadt, valamiért késztetést éreztem arra, hogy felmenjek közéjük a színpadra. Az apja szavai még mindig visszhangoztak a fülemben mikor láttam, hogy Vanda távozik, valószínűleg a hatások miatt kezdtem el őt kövezni.

Lefordultunk jobbra. A wc felé vette az irányt, hogy ne vegyen észre a fal mögé bújtam. Most mi a terved Zombor?- kérdeztem magamtól, amire nem tudtam a választ.

Úgy 15 perc után halottam, hogy nyitódik az ajtó, elindultam felé, tervem nem volt, majd csak tudok valamit improvizálni. De úgy látszik, nem vagyok valami jó improvizáló, mivel egy hatalmas összekoccanás lett a vége.

Basszus ne..neki ütköztem. Bassza meg. – szitkozódtam magamban ballépésem miatt.

-  Bocsánat. Bocsásson meg. - kért tőlem elnézést, mikor a vak is látta, hogy én mentem belé.

-  Bocsánat. – én is bocsánatot kértem, mivel én voltam ennek az incidensnek az okozója.

Mikor felnézett bámulni kezdett engem, én is visszabámultam rá, lehet ennél kínosabb ez a szituáció? Tetejében még vécépapír is ráragadt a tűsarkújára, alig bírtam visszafojtani a mosolyomat, de nagy nehezen sikerült.

-  Ööö…. Vanda? – kezdtem bele a felvilágosításába. – Egy vécépapírtekercset húzol magad után. – mondtam ki végül, próbáltam komoly lenni mind ez idő alatt.

-  Miről beszélsz? – kérdezett vissza, teljesen le volt döbbenve, de nem tudom, hogy miért. Eljutott egyáltalán a tudatáig, amit mondtam?                                                                                                      -  Nézzél le! –utasítottam. Megdöbbenve bámulta a lábát, mikor felnézett rám, haragot és gyűlöletet véltem felfedezni a szemeiben, amit csak most szemlélte mmeg igazán. Gyönyörűek, egyszerűen mesébe illőek. De időm sem volt a szemével tovább törődni, mivel Vanda gyors mozdulatokkal lecibálta a kellemetlenkedő tárgyat és a bedobta az ajtón keresztül, visszafordult felém és elfogott egy érzés, valami készülőben van... kifog törni. Éreztem.                                                                              -  Te meg mit keresel itt? – szegezte nekem a kérdést és a mellkasomhoz nyomogatva ujjait.               -  Mit keresek itt? Ez meg milyen kérdés? Hát meghívtak. – jelentettem ki. Mit gondol ez itt? Elkényeztetett liba, legszívesebben kapna tőlem valamit, amit soha nem felejtene el. – És most meg keresni kezdtem a wc-t, amibe bementem volna már, ha nem állod el az utamat. – hazudtam, de nem tudtam mit tenni, el kellett tűnnöm mielőtt én is elveszítem a fejemet.                                                   -  Én állom el az utadat? Én? Te nem néztél az orrod elé és ütköztél belém, aztán meg gúnyolódsz is rajtam egy sort. Tudod, te egy seggfej vagy! – mondta ki jó hangosan, amit mostanság nem egyszer halottam tőle.                                                                                                                                         
  -  Te meg vagy őrülve, hogy itt ordítozol velem azok után, hogy felsegítettelek és bocsánatot kértem. Téged nem lehet megfejteni. Kész rejtély vagy a számomra. – erre faképnél hagytam, hogy magában dühöngjön tovább. Mit képzel ez az istenverte vöröske?

…

Az eget bámultam, gyönyörű volt. Elvarázsolt. Szerintem a világon ez a legszebb dolog, még nem találtam a fénylő csillagokkal teli égnél varázslatosabb dolgot és nem hinném, hogy valaha is fogok.

Mikor a csillagokat nézem anyám tekintette jelent meg folyton, ő vele néztem gyermekkoromban az éjszakai eget órákon át. Halála előtt, heteken át folyton csak az ablakon keresztül az eget figyelte és sokszor a legördülő könnyeit is láttam, de soha nem mentem oda hozzá, hogy megkérdezzem mi a baj, mivel apa megtiltotta, hogy zaklassam az úgymond hülyeségeimmel, én meg mindig hallgattam az apámra, sajnos. Aztán egyszer este, mikor egyedül voltunk a szobában pár percre, mivel anya ápolónője egy kis időre eltűnt, odahívott magához, megfogta a kezeimet, emlékszem nagyon gyengécskék voltak, lassan közelebb hajolt hozzám és azt suttogta a fülembe: ’Mindig vigyázok majd rád pici angyalkám, nézd…azt a tündöklő csillagot az égen – mutatott az égre, ezzel elengedve az egyik kezemet. -   én leszek az, mikor rád gondolok úgy izzók majd, mint a parázs a kandallóban.’ – Még jobban folytak a könnyek a szeméből, mikor ezeket a szavakat mondta ki, akkor még nem igazán értettem, hogy miért beszélt nekem ilyeneket, mert fogalmam sem volt, hogy mi fog történni vele, azt hittem, hogy megfázott vagy valami más betegsége volt. Tudtam, hogy komoly baja van, de fogalmam sem volt, hogy ennyire komoly a dolog. Teljes tudatlanságban hagytak engem. Ezzel akartak védeni vagy mi. Legalábbis ezt mondogatták nekem a felnőttek. Mindennap elmondta nekem ugyanezeket a szavakat, hogy tudatomba véssem, hogy ő mindig itt lesz velem, ha már testben nem is, de fentről figyelni és óvni fog engemet. Örökké.

Csak mondta, csak mondta, csak mondta, míg többet már nem hallottam tőle. Soha többet.

És néha érzem is, hogy itt van velem, érzem a jelenétét. Tudom, hogy ha ezt másoknak elmondom, csak hülyének néznének, ezért sem szoktam senkivel sem anyámról beszélni, inkább kerülöm a témát. De most is tudom, hogy velem van. Ez sokszor megnyugtat. Ilyenkor tudom, hogy nem vagyok egyedül.

- Nem fogsz megfázni? – rázott ki a magányos világomból ez a kedves hang. Mikor megfordultam arccal, hogy megnézzem ki a hang tulajdonosa, megrettentem és nem tudom, hogy ezt mi váltotta ki. Mit keres itt?
- Nem, jól vagyok. – válaszoltam mogorván, és gyorsan a kérdésére.
- Bocsánat, hogy úgy viselkedtem. Tudod, mikor te csak próbáltál segíteni én meg csak lehordtalak olyasmiért, amihez nem nagy közöm van. Tényleg sajnálom. – kért bocsánatot a WC előtt történtek miatt.
- Semmi gond, nem haragszom. – Válaszoltam végül, pedig elég szarul esett.
- Jól vagy? Nem vagy beteg? – kérdezte aggódó tekintettel. Most tényleg aggódik?
- Nem, dehogyis, minden rendben. – válaszoltam.
- Biztos? Mert nem nagy teher egy orvost kerítenem. Tudod egy rakás orvosi brigád csapatja van egy kicsit enyhén becsípve odabent, három méterre tőlünk. – poénkodott az igazán vicces helyzetről, amitől elnevettem magamat. Már rég nem nevettem ilyen jót.
- Hogy ha bármi bajom lesz, megígérem, hogy bemegyek egy orvost keríteni magamnak. – mondtam neki még mindig röhögve az előbbi megjegyzésén.
- Ezt jó hallani. –nevetett velem együtt.

Pár pillanat múlva mindketten erőt vettünk magunkon és abbahagytuk a nevetést, síri csönd telepedett le közénk, én elfordítottam a tekintetemet róla és előre néztem, a távolba tekintettem. Vanda leült mellém, ami zavaró volt számomra, mivel tudtam, hogy társalogni kíván velem, de nekem meg nincs igazán kedvem hozzá.
- Nem zavarok? - kérdezte. De, zavarsz.
- Nem. –  Érzem, hogy valami mást is akar tőlem.
- Akkor elmondod, hogy mi a probléma? Mert észrevettem, hogy az elmúlt két hétben nem igazán vagy önmagad. Tudom, hogy nem az én dolgom, mert igazból nem vagyunk valami jó beszélő viszonyban, de ha ki akarod önteni a szívedet, akkor itt vagyok. – tudtam, hogy valamit meg akar tudni.
- Nem igazán szeretnék veled beszélni. Múltkor sem jártam vele jól, mikor megtettem. – válaszoltam gunyorosan.
- Múltkor? Mikor? Mi már beszélgettünk?- értetlenkedett. Persze, csak játssza az értetlent.
- Mindegy, hagyjuk, oké? – próbáltam lezárnia témát, de tudom, hogy ez nem lesz könnyű, Vandát ismerve, kíváncsi természetű egy teremtmény.
- Deee, énnn, miiii? – mondta ki egyénként a szavakat, zavarodottan.
- Kérlek, hagyj magamra. – ez inkább utasítás volt tőlem, mint kérés.
- Jól van megyek, Szia. – mondta feladva, nem hittem volna, hogy ilyen könnyen fog menni. Hátat fordítót nekem, hogy visszamenjen oda ahonnét jött.
Mikor már az ajtónál volt én megállítottam és nem tudom, hogy miért tettem ezt.
- Várj! –állítottam meg. – Nincs igazad velem kapcsolatban. – jelentettem ki a vádjaira a véleményemet magamról.
- Veled kapcsolatban? – kérdezett vissza.
Visszajött hozzám és leült mellém.
-   Zombor. Az előbb mit kezdtél el? Mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz? Bár ez nem újdonság, de... Na hagyjuk is nem ez a lényeg. Folytasd, amit elkezdtél.
Nem emlékszik a hosszú beszélgetésünkre? Ez újdonság nekem, akkor lehet tényleg nem is úgy gondolja a dolgokat és igaza volt ezzel kapcsolatban az apjának?
Fogalmam sem volt, hogy most mit mondhatnék neki.
-    Tudod, eléggé fázom, és nem érek rá egész nap, úgyhogy ha el akarod valamikor mondani, hogy mi bánt velem kapcsolatban akkor megtalálsz! – mondta unott hangon, ez felmérgesített engem. Nehezen bírtam ki, hogy ne dühöngjek.
-    Amit az nap éjjel mondtál nekem, a szilveszteri bulin, az nem igaz. – böktem ki végül, nagy nehezen. Nem mertem ránézni, továbbra is az eget bámultam.
-    Öööö, és mégis mit mondtam? Mert az igazat megvallva arra sem emlékszem, hogy te ott voltál, sőt arra sem, hogy ki vitt haza. – Akkor tényleg nem emlékszik.. Most mit mondjak neki?
-    Nem emlékszel semmire? Vagyis arra sem, amikor kettesben maradtunk Erik szobájában? – kérdeztem tőle puhatolózva. Látva arckifejezését folytattam. - De nyugi csak beszélgettünk. Semmi nem történt. –mentegetőztem mielőtt rosszra gondolna.
Döbbenten nézett rám.
-    Mi van? Kettesben? Egy szobában? Beszélgettünk? Miért? Mi történt? Mit mondtam? Te mit mondtál? – szegezte nekem ezt a sok kérdést. Mi van, nem lehet velem egy szobában meglenni… mi a baja velem, azon kívül, amiket ittas állapotban mondott nekem?
-    Nem értem, hogy mi bajod van velem? Nem bántottalak soha.
-    Miről beszélsz? –kérdezte.
-    Most is úgy tetted fel a kérdéseket, mintha akkora bűn lett volna velem kettesben maradni. – morogtam rá.
-    Nem…- mentegetőzött. – Csak nem emlékszek semmire ebből és meg vagyok lepődve ettől az egésztől! Kérlek, meséld el, hogy mi történt. Kérlek. – könyörgött.
-    Tényleg nem emlékszel? Semmire? – olyan nehéz elhinnem, hogy a történtekből még egy halvány emlékképe sincsen, létezik ilyen egyáltalán? Még Erik is szokott homályos képekre emlékezni miután teljesen szétesik. De Vanda azt sem tudja, hogy ott voltam. Vagy tudja, és csak azt nem tudja, hogy mi történt az után, hogy az első pohár alkohol lefolyt a torkán. - Hát én nem foglak felvilágosítani! – válaszoltam végül az ijedt arcnak.  – De a lényeg a lényeg, hogy nekem vágtál minden féle faszságot, ami eléggé rosszul esett. Nem hittem volna, hogy ilyen is tudsz lenni.  Olyan ártatlannak tűntél ez idáig. De te is olyan vagy, mint a többi lány. Nem különb. Ja, és amit mondtál rólam, azok nem igazak. Nem vagyok olyan. Nem ismersz. És nem is fogsz. – Hátat fordítottam neki és elindultam befelé. Ezzel bűntudatot akartam benne ébreszteni, remélem be vált.
-    Várj. – állított meg. Mikor megérintett megmerevedtem, nagyon furán éreztem magam tőle. – Nem tudom, hogy mit mondhattam neked, ami ennyire megbántott, de tényleg amit most mondok, az szívemből jön. Sajnálom. Nem akartalak megbántani. – a szavaira megfordultam. A szemeibe néztem és ő is az enyéimbe, mint valamilyen kozmikus erő vonzottak a szemei, annyira káprázatosan gyönyörűek. Még soha nem láttam ennél szebbeket. Csodásak és olyan őszinteséget sugároztak.  – Tényleg teljes szívemből bánom azokat a dolgokat, amiket hozzád vágtam. Lehet, hogy nem emlékszek rá, de el tudom képzelni, mekkora egy köcsög lehettem, ha még a nagy Zombort is meg tudtam bántani. Nagyon sajnálom. – Szakított ki a bocsánat kérésével a varázslatból. Megfogta a kezemet, ez hirtelen jött. Furcsa volt, nagyon, de jó érzéssel töltött el. Ezzel a lánnyal olyan sok furcsa érzéseim vannak, amilyeneket még nem érezte, soha.
Hirtelen a hirtelen jött érzések alábbhagytak és zavarodott lettem, mikor a kezeit kiszakította az enyéimből és a szemeit elemelte az enyéimtől.
-    Hát, én, megbocsátok. Többet nem beszélünk erről. Erről az egészről. – próbáltam lezárni ezt az ügyet, hogy tovább léphessünk. Minden jobb lenne, ha a régi maradna.
-    Hát jó. – egyezett bele és ebben a minutumban faképnél is hagyott .

…

Már sok idő eltelt azóta, hogy elment… , én kint maradtam és tovább töprengtem. Fogalmam sincs már, hogy pontosan min is. Mielőtt kijött volna, halottam énekelni és be kell, hogy valljam, hogy a hangja nagyon szép, nagyon tiszta. Rég nem halottam senki szájából olyan sok szeretettet, mint az övéből. Ez a szeretet az apja iránt van. Nagyon szeretheti őt. Én már rég elfogadtam az apám és az én viszonyomat. Nem tudok már csalódni benne.

Bementem a bálterembe és arra lettem figyelmes, hogy Vanda valamilyen fiúval táncol. Nagyon vidámnak látszik, mosolyognak egymásra. Ez valamiért rosszul esett és méreg öntött el.

Elindultam feléjük, a következő pillanatban már Vanda és a srác mellett álltam. Mi ütött belém? Miért csinálom ezt?

Lekértem Vandát és táncolni kezdtem vele. Nem merte megszólalni, a tenyerem izzadni kezdett. Nagyon zavarba jöttem. Miért csinálom ezt? Mit művel velem ez a vöröske?

-    Zombor? – szólított meg.

-    Igen? – félve vártam, hogy mit akarhat megtudni.

-    Mi folyik itt? – kérdezte végül.

Hála istennek nem kellett válaszolnom, mert az egyik szervező bejelentésre készült. Én ezt az alkalmat megragadva, otthagytam Vandát, a báltermet és a helyszínt.

…

Hazaérve rögtön ágyba rogytam. Még apa hívását sem vettem fel, tudtam, hogy azt akarja megtudni, hogy milyen volt a rendezvény és hogy nem hoztam-e rá szégyent. Más miatt nem is keresett volna. Neki mindenki csak eszköz a céljai eléréséhez… De mik is azok a célok? 

Nem hittem volna... by Jane < 12.fejezet

12.

Szalagavató 

Sziasztok Drágáim :) Most egy kis idő visszaugrás következik vagy, hogy is fogalmazzak :D Ez a rész a szalagavatóról fog szólni Zombor szemszögéből. Úgy tervezem, hogy egy ideig ő fog a középpontban lenni és az eddig történteket ő általa ismerhetitek meg, aztán vegyesen folytatnám, de valószínűleg Vanda így is több figyelmet fog kapni tőlem :) Remélem tetszeni fog nektek az új fejezet :D 

XoXo Jane 

U.I: Jó olvasást :D    

2015. Január 9. (Péntek) , szalagavató napja

Épp az ingem felvételével küszködtem, mikor…

-  Ki ez a fess fiatalember? – jelent meg a rég nem látott személy az ajtómban.

-  Bácsikám. – fogadtam örömmel Etsberger Jonatánt, a nagybátyámat, aki, hát, megveregetéssel üdvözölt engem.

Egy kicsit eltolt magától és végig mért, aztán megszólalt.

-   Te aztán megférfiasodtál, de az is vagy-e? – kacsintott egyet rám.

-  A nők nem panaszkodnak. – kacsintottam vissza rá, miközben kijelentettem a tényeket. Elnevette magát a szokásos ’finom úriember vagyok’ stílusában.

-  A férfiasság nem az akrobata mutatványodtól függ. - oktatott ki. Erről majd máskor fogunk beszélni, mert ez nem egy perces téma. – milyen kedves… eljött, hogy megnézhesse, mit produkálok ma este és, hogy meglátogasson..pluszban még felvilágosító órát is akar nekem tartani. Nekem van a világ legrendesebb bácsikám.

 Erre inkább csak egy fél mosollyal válaszoltam, mert nem volt kedven vitázni a semmiről.

-  Na, nézzük, csak ezt a nyakkendőt. – fogta meg a nyakkendőmet és szétszedte a munkámat, amivel negyed órán át szarakodtam. Közben még inget is kellett cserélnem, mivel az előzőt már összegyűrtem szarakodásom közepette. – Ezek az Etsberger férfiak soha sem fogják megtanulni, hogy-hogy kell nyakkendőt kötni. – mérgelődött magában, ez még neki is kihívást jelentett. 

-  Te is Etsberger vagy. – jelentettem ki a kész tényeket.

-  Igen ez így van, de nekem van egy gyönyörű menyasszonyom, aki megcsinálja helyettem, míg ti ketten egyedül vagytok ebben a nagy házban, nőhiányában szenvedve. – vigyorgott rám.

-  Várjunk csak.. Te megkérted egy lány kezét? – hitetlenkedtem. Nem hiszem el. Én miért nem tudtam arról, hogy van valakije? Szilveszter másnapján beszélgettünk és egy szóval sem említette.  

-  Igen, megkértem Sarlotte kezét. – mosolygott nagy vidáman.

-  Ki az a Sarlotte?

-  A menyasszonyom. – jelentette ki, még mindig le nem törölhető vigyorral az arcán.

-  Jonatán ne szórakozz velem. Egy szóval sem említetted, hogy van barátnőd, most meg azzal jössz, hogy feleségül veszed?

-  Tudom, tudom. Nem akartam szólni, míg komolyra nem fordul a dolog. – mentegetőzött.

-  Szóval annyira komoly lett, hogy el is kell venni rögtön? Mióta is jártok?- tettem fel neki a nagy kérdést.

-  Fél éve járunk, de azelőtt is ismertem, minthogy elkezdtünk volna randizgatni. Mostanra rájöttem, hogy ő az igazi és egy percet sem akarok tovább elvesztegetni a drága időmből. Szilveszterkor kértem meg a kezét és nyáron el is fogom venni. Sajnálom, hogy nem mondtam el akkor, de annyira le voltál törve attól a lány miatt, hogy nem akartalak a boldogságommal zavarni. – mondta megbánóan.

-  És miből gondolod, hogy ő az, akire mindig is vágytál? – puhatolóztam továbbra is.

-  Zombor…. – kezdett bele a beszédébe, amibe belekotyogtam.

-  Ha most az igaz szerelemről kezdesz el nekem papolni, akkor inkább leugrok az erkélyről. – figyelmeztettem.

-  Okés, akkor csak annyit egyenlőre, hogy ha eljön az, akire egész életedben vágytál, akkor tudni fogod. Tudom, hogy ezt most tök hülyeségnek hangzik, én is így gondoltam a te korodban, sőt 1 éve is,  de higgy nekem. Érezni fogod. Tudni fogod. – a mindentudó mosolyával elindult az ajtó felé. – Siessél, mert el kell érnünk a szalagavatódat. – mondta kifelé menet.

Itt hagyva engem, csak azon kattogtak a gondolataim, amit megtudtam Jonatánról, hogy lehet az, hogy ilyen kevés idő alatt ennyire megváltoztak az érzései és a világról kialakított véleményei?

…

A tánc nagyon jól sikerült, mindenki gratulált. Tanárok, diákok és a nagybátyám is.

-  Ez a tánc nem volt semmi. Komolyan mondom, hogy ha nem lenne barátnőm és még mindig nagyon komolytalan lennék, nem lennének ilyen fiatalok ezek a kislányok, elvinném őket egy körre. – na, végre visszatért félig-meddig az igazi Jonatán. Az a Jonatán, aki egész úton idefelé a menyasszonyáról beszélt, teljesen más volt, mint akit egész életemben ismertem. Szerelmes félnótás, én soha nem leszek ilyen. Esküszöm.

A tömegben észrevettem Vandát, akit a családjával fényképeztek. Amit azon az estén mondott, mély nyomot hagyott bennem. Nem hittem volna, hogy ilyeneket feltételez rólam. Nem is vagyok olyan, mint ahogy ő lefestett.

-  Az a vörös csajszi, hú úgy tudja riszálni, hogy ihaj-csuhaj. Biztos minden srác meg akarja döngetni. Nem csodálnám, ha te is köztük lennél. – súgta a fülembe a nagybátyám, amivel kirángatott a gondolataim sötét világából.

-  Miről beszélsz? Vanda és én soha nem leszünk együtt. Előbb döngettem meg azt a ronda évfolyamtársamat, Gerdát, minthogy Vandához érjek. Ez ki van zárva. – háborodtam fel.

-  Nyughass. Hogy mondhatsz ilyet? Rád sem ismerek, úgy beszélsz, mint egy kis pisis, nem szoktál te ilyen lenni egy lánnyal sem. Úgy látszik, míg én a jó irányba, te a rossz irányba változol. Nekem ne mondd, hogy semennyire sem érdekel az a vörös hajú kis szörnyeteg, mint ahogy te fogalmaztál elsején, mert ha nem érdekelne, akkor fél vállról vetted volna a szavait. De nem így történt, úgy hogy gondolkozz, mielőtt beszélsz. – erre nem tudtam mit válaszolni, mert igaza volt.  

Jonatán elviharzott valamerre, mikor csöngött a mobilja.

A lépcsőn ülve a tömeget figyelve, csak az apám járt a fejemben. Nem jött el a szalagavatómra, mert nem ért rá egy üzleti tárgyalás miatt. Tudom, hogy nem csak emiatt nem volt jelen, ezt soha nem fogom tudni megbocsátani neki. Míg él biztos nem. Ez nagyon rosszul hangzik, de ez az igazság. Úgy érzem a bűneit, amit ellenem tett, csak a halála után tudnám csak megbocsátani. Egyenlőre semmiképpen sem. 

-  Zombor? – jelent meg a semmiből Vanda. – Jól vagy? Kérsz valamit? – hajolt le hozzám, hogy jobban szemügyre vehessen. - Nagyon sápadt vagy.

-  Nem, semmit, köszönöm. – morogtam a bajszom alatt.

-  Hát jó, én csak segíteni akartam. – mondta őszintén, legalább is annak hangzott. – Amúgy meg mindjárt kezdődik a buli, úgy hogy menj fel készülődni. - ezt már szemmel láthatólag közönyösen mondta. El is viharzott. Nem igazán tudom sokszor, hogy mikor jó vagy mikor rosszindulattal viszonyul hozzám.

…

Mikor szedelődzködni kezdtem, hogy felmenjek ruhát cserélni, a nagybátyám megjelent.

-  Bocs, hogy eltűntem, csak telefonon feltartottak.

-  Semmi gond.

-  Apád üzeni, hogy ... - kezdte

-  Nem érdekel, mit üzen. – szakítottam félbe.

-  Nagyon sajnálja. –mentegetőzte apámat.

-  Azt hiszed, hogy nem tudom, hogy sajnálja? De tudom... tudom, hogy sajnálja, hogy a világra jöttem, úgy hogy nekem ne védelmezd őt. Amúgy is tudom, hogy nem mondott semmi olyasmit, hogy sajnálja, mert az-az ő szótárjában nem szerepel. – fejeztem be, a véleményem elmondását.

-  Zombor…

-  Jonatán … NE! – utasítottam a keresztnevét használva, hogy ne folytassa. Megrögzötten próbál minket kibékíteni, mikor évente háromszor hazalátogat. Már unom, mert semmi haszna nincsen, és csak még jobban elront mindent vele.

-  Jól van, akkor elmegyek. – mondta lemondóan. – Ha szeretnéd tudni a Hotel Geshamben leszek. Ha kell valami, nyugodtan hívj, még három napig az országban tartózkodom, aztán visszarepülök New Yorkba. Esetleg találkozhatnánk valamelyik nap. Viszlát, Zombor. – ölelt meg.

-  Szia.- dünnyögöm. Nem igazán van mit mondanom neki per pillanat.

És elment, kilépett az ajtón és tudtam, egy jó ideig megint nem fogom látni.