Nem hittem volna... by Jane < 17.fejezet

17.

 Sodródás

Sziasztok Drágák!

Nagyon sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de mentségemre legyen az a tény, hogy érettségizem, sajnos. Nagyon utálatos egy dolog. Amúgy hogy ha azt mondják nektek, hogy "jaj de könnyű volt", "nem volt érdemes rá tanulni", ne higgyetek nekik, mert én hittem és most itt állok egy 4es töri írásbelivel, tudom, hogy örülnöm kellene neki, de töri volt az egyetlen olyan tantárgy amivel szívesen foglalkoztam, de a testvéreim mondogatták nekem, hogy hagyjam, tök egyszerű, csak az időm megy vele és tényleg alig foglalkoztam vele és ez lett belőle. Most biztos hülyének néztek. 

Na csak annyit akartam ezzel közölni, hogy tanuljatok, mert ez a ti életetek, nem járhattok rosszul, hogy ha tanultok egy picivel többet, legalábbis annyit ami a kívánt eredményhez szükséges. :D Oktatásnak vége :D Tényleg bocsi :D 

Jó olvasást <3 

XoXo Jane 

2015. Január 30 (Péntek)

Ma, sok lopott pillantást vetettünk egymásra Vandával, túl sokat. Rájöttem, hogy túl nagy hatást kezdett rám gyakorolni, úgy hogy úgy döntöttem, hogy meg kell húznom egy határt, de úgy láttam ő is így vélekedik, mondta, hogy ma inkább otthon lenne, mert tanulnia is kell, meg miden.  Megkönnyítette a dolgomat ezzel. Nagy kő esett le a szívemről, hogy nem kell elé állnom, hogy megmondjam neki: ,,lassítanunk kell.” . Különben is, hogy hallatszott volna ez a két szó, ha én mondtam volna ki. Egy férfi szájából? És hogyan magyaráztam volna meg hirtelen hátrálásomat? Én magam sem tudom, hogy mi ez az érzés ami napok vagy hetek óta a birtokába kerített, ahonnét nem tudok szabadulni. Nem, nem lettem volna rá képes, hogy bármit is mondjak Vandának, és mint tudom, Vanda imádja meghallgatni a magyarázkodásait az embereknek. Szereti az okokat tudni, hogy mit miért csinált az ember. Én meg nem tudtam volna mit mondani neki válaszul. 

...

A házban hatalmas sötétség volt a hóvihar miatt, csak a kandalló tüze égett a kályhában, melyet begyújtva találtam mikor haza értem az iskolából. Mária, a bejárónőnk mindig kifogástalan munkát végez és nem mellesleg jó társaság is tud lenni, hogy ha az kell az embernek. Mit kertelek olyan nekem mint egy nagymama, nagyon bírom a fejét, bár ezt még soha sem mondtam még neki, nem tudom, hogy miért. 

Melegedtem a kandalló tüzénél, miközben a semmiből jőve eszembe jutott egy emlék.

-  Jaj Zomborkám ne nézd a tüzet folyamatosan, mert a végén még az este nem maradsz szárazon. – ment el anyu mellettem konyha irányába. Anya mindig is úgy csűrni-csavarni tudja a szavakat, hogy az egészből végül nem értek semmit.

-  Nem fogok anyu! – vágtam vissza, a mondat első felére reagálva, mivel a második részének a megértése már kérdéses volt. Ő megfordult és csípőre tette kezeit.

-  Igazán? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel.

-  Igen, igazán – Válaszoltam. – és ne szólíts állandóan Zombornak. – duzzogva tettem hozzá.

-  Mi bajod van a neveddel? –kérdezte miközben felém tartott.

Leült a kanapéra és felém fordulva felvonta a bal szemöldökét. 

-  Olyan furcsa egy név. – válaszoltam az arcomat összepréselve.

-  Szerintem gyönyörű – Mosolygott nagy vidáman. – tudod a neved a Zsombor régi magyar személyneve, mikor egyszer meghallottam ezt a nevet, csodálatosnak tartottam és eldöntöttem, hogy ha egyszer fiam lesz, ez lesz a neve. És látod? Te meg is kaptad. – csiklandozta meg anya játékosan a hasamat. Én meg kapálóztam, mivel nagyon csiklandós vagyok.

-  De attól még fura. – duzzogtam tovább.

-  Akkor mondogasd magadban sokszor, addig, míg meg nem szokod. Lásd menni fog. – biztató mosollyal az arcán kuporodott le a kanapé elé, engem is magával rántva. Így ültünk egymás mellett, cirógatta a hajamat, a hátamat, az arcomat, amíg én el nem aludtam Anyu lágy kókusz és vanillia illata között.

Emlékek úgy surrantak át az agyamon, mint ha csak tegnap lett volna. Ez egy jelentéktelen kis emlék, nem nagy jelentősége van, de a kevés emlék ami anyáról van, ez az egyik és nem szeretnék soha megválni tőle.

 Anya illatára még a mai nap is emlékszem. Imádtam. Apa is nagyon szerette Anya illatát. Erről jut eszembe, úgy volt, hogy ma jön haza apa, de még nem érkezett meg, már egy 2 órája itthon kellene lennie. Biztos valamelyik ügyfelével vagy valamelyik nőcskéjével van el. Nem zavarna a dolog, hogy ah egyszer betartaná amit mond nekem. A kislányos duzzogásomtól néha én is kivagyok, de mentségemre legyen, hogy nők neveltek fel, csak nők, gyakorlatilag. Anya, mamám egy ideig, aztán Aisa és most mondhatni Mária az aki sürög forog körülöttem és oktat ki folyamatosan. úgy hogy néha a furcsa lányos viselkedésemnek ők az okai, túl sok időt töltöttem velük, de legalább jól értek a lányok nyelvén, persze egyet kivéve, de őt is megfogom fejteni hamarosan. 

...

A nagy csöndben megszólalt a telefon, a telefonom a konyhában volt és nagyon sötét volt arra felé. 

Erőt vettem magamon, mert olyan lustán fetrengtem a kanapén, nehéz volt belőle kikászálódni, de elindultam a telefonom irányába. - Ó basszus. - kiáltottam magam elé, mivel belerúgtam valamibe, összeszedtem magamat és a még mindig megállás nélkül csörgő telefonomhoz siettem, végre megtaláltam a Black Berry- met, és felvettem. A vonal túlsó oldalán egy idős hangot halottam. Bemutatkozott, tudakolta, hogy ki vagyok, ezért és is bemutatkoztam, aztán végül belekezdett: ’Az apjáról lenne szó’ , innentől elvesztettem a  fonalat. A hívás végén megköszöntem, hogy értesített és elköszöntem, végül visszavonultam a nappaliba a kályhához és leültem, hogy tovább nézhessem a tüzet.

…

10 perccel később belém hasított a felismerés. Apám haldoklik. Haldoklik, haldoklik, jelenleg haldoklik ismételgettem a szavakat, melyet egy mentős mondott nekem. Egy könny sem gördült le az arcomon, nem tudtam mit is kellene éreznem. Az apám eddigi életem első részeiben részt vett, mondhatjuk úgy, hogy lehetséges, hogy akkor még szeretett, de a szeretete irántam 8 éves korom után eltűnt és azóta sem tért vissza: ezt igazolja a sok elmulasztott születésnapom, fellépésem, karácsonyom és sok más esemény, nem is beszélve a folytonos kiosztogatásaira. Nem volt jó apa, csak míg anyám is élt, mint ha csak addig szeretett volna, míg ő élt, mint ha kötelessége lett volna engem szeretnie. Az igazság szerint míg telnek az évek annál nehezebb visszaemlékeznem az anyám halála előtti időkre. Azt tudom, hogy az apám szeretett, de azt már nem tudom, hogy hogyan. Nem tudom, hogy csináltunk e együtt valamit is valaha is. Nem emlékszek semmire, olyan, mint ha anyám nélkül mi ketten nem is léteztünk volna, mint Apa és Fia. Nem volt kapcsolatunk, úgy hiszem csak anyám miatt szeretett volna. De anyám halálával a szeretete is eltűnt az én irányomban. Ezek miatt nem tudok most pityeregni az esetleges elvesztésétől, mivel már akkor elveszítettem mikor anyám meghalt, de lehet, hogy már jóval azelőtt. 

Rossz embernek tűnhetnék más ember számára, ha meglátná, hogy éppen mit csinálok egy ilyen hír után. Épp a PS4 egyik lövöldözős játékán játszok, szétlövöm az emberek agyát, mérgemben. Teljesen kikapcsolja az agyamat egy idő után, ahogyan szeretem. Egyszer csak elkezdett a telefonom szólni, aztán a házi is és egyre többször, folyamatban. Megint mérges lettem, tudom, hogy most már elterjedt a hír. Erősebben kezdtem el nyomkodni a konzolt, mintha az ő hibája lenne ez az egész. 

Az emberek már 1 órája hívogatnak, sok rögzített üzenetet kaptam,amikben az hangzott el, hogy mennyire sajnálják és velünk vannak vagy éppen arról szólt, hogy most akkor mi lesz velem vagy a céggel. Szánalmasak tudnak lenni az emberek. Csak ha baj van, akkor tudnak egy kis összetartást mutatni, de ha minden jónak tűnik, akkor nem érdeklik őket semmi. Úgy látszik valakinek meg kell halnia, vagy legalább is halál közeli állapotban kell lennie ahhoz, hogy érdekelni tudja a külvilágot a hogyléte. És itt jön képbe a családom is, vagyis apám családja, akiknél a pénz és a hatalom a legfontosabb és persze akkor érdekli őket a hogylétem mikor éppen apám haldoklik, aki Magyarország egyik legnagyobb cégének a megalapítója és vezérigazgatója, rengetegen függnek tőle, a családom is. Persze, apám apukájának a testvérének a fia Gáspárnak az volt az első kérdése, hogy mi lesz a céggel, ha apám meghal, mert hogy én még csak 18 vagyok, meg a többi baromságok, ja és ebben az egész beszélgetésben a meg nem lepő fordulat mikor felajánlotta segítségét, na itt szakítottam meg a vonalat 10 percnyi dumálása után, azért nem raktam le rögtön, hogy ezzel is megerősítsem a gyűlöletemet a családom iránt. Kellett ez, hogy a jövőben ne ábrándozzak egy jobb világról, amiben szerető családom van, benne szerető apával, nagypapával, nagybácsikkal, unokatestvérekkel. Mert ez nem fog megtörténni. Bele kellene már törődnöm. Ez is egy lányos tulajdonságom, kösz anyu. 

Miután már a kedvenc játékom egyike nem tudta lefoglalni a gondolataimat, kikapcsoltam  és más tervet eszeltem ki a felejtés érdekében, megfogtam a cuccaimat és elindultam a kocsim felé, beszálltam, a hangerőt a maximumra állítottam és elindultam keresve egy jobb helyett.

…

Aisa nem volt hajlandó egy pohár víznél és teánál vagy esetleg egy Aszpirinnál többet adni nekem, el akartam menni, hogy jobb kiszolgálókat keressek, de nem engedték meg nekem, elállták az utamat. A vőlegénye aki tízszer nagyobb nálam és jóval magasabb az ajtóba állt be Aisa kérésére, én meg nem tudtam mit tenni leültem oda ahová Aisa megterített nekem és elfogadtam az Aszpirint a vízzel együtt, persze továbbra sem hagytam magamat és mérgelődtem nekik. Aisa-ról már a megjegyzéseim lepörögnek, de a pasijáról nem, nehezen bírta ki, hogy ne töröljön képen. És miután nem jött be semmilyen próbálkozásom fel adtam és csöndben ültem a helyemen, míg nem hívott az anyatermészet. Engedélyt kértem, hogy elmehessek az illemhelyiségbe, ott elvégeztem a dolgomat és rendbe szedtem magamat. Kifelé menet meghallottam halk beszélgetésüket, épp rólam szólt a téma. Péter nem értette, hogy miért nem apám mellett vagyok a korházban, Aisa mondta, hogy a kapcsolatom az apámmal elég komplikált, ennyivel be is fejezte a mondandóját, de Péter akkor is úgy gondolta, hogy bármennyire is rossz a kapcsolatunk ilyen időkben mellette kellene lennem. Normális embereknél ez így lenne, de mi nem vagyunk azok, az Eistbergerek nem ilyenek. Mi félre lettünk kódolva. Nem akartam vissza menni közéjük, de nem volt más választásom, mikor elindultam vissza hozzájuk megpillantottam a játékszobában három képet, melyen én és Vanda vagyunk, épp pózoltunk, a héten készült, Aisa rá vett minket, hogy álljunk neki be egy kép elejéig, az egyik képen én a jobb kezemben tartom a billiárd botot a másikkal átölelem Vanda derekát, Vanda két golyóval bohóckodott, a szemei elé tette őket, mikor készült a kép akkor hangot is adott hozzá, mint ha szúnyog lett volna. A másikon épp én nézek rá, egy pillanat kép, mikor nem néztem a kamerába, Vanda nagyon vidámnak tűnt a képeken, én meg nagyon furán néztem rá, nem is emlékeszem arra, hogy min is gondolkodtam abban a pillanatban. A harmadik kép már lesi fotó volt, Vandának próbálok segíteni ütni, úgy, hogy közben átkarolom és az arcunk súrolódik, nem tagadom, hogy emlékszem erre a pillanatra, valami okból nagyon jó érzés volt érintkezni vele. De nem tudom miért. Vanda itt is mosolyog mint az összes többi képen. És Aisa nagy dobása, hogy a képeket kivilágíttatta, nem tudom mi okból csinálta ezt az egészet, de sanda a gyanúm, hogy nem reklámozás céljából.  

Képeket bámultam, csak néztem, de nem magunkat, vagy magamat, hanem csak is kizárólag Vandát, a mosolyát, a ragyogó kék szemeit és vidámságát, egyszerűen magába szívott engem. Eddig sem tudtam kiverni a fejemből, ezek után pláne nem.

Péter komoly mély hangja ébresztett fel a merengésemből, azon volt fenn akadva, hogy már 20 perce eltűntem, erre a pillanatra kaptam magamat és vissza indultam hozzájuk, szembe találtam magamat Péterrel, aki üresen hagyta az ajtót, elmentem mellette, de ő rögtön elkapott.

-  Mire készülsz? – kérdezte keményen.

-  Meglátogatom apámat, igazad van, ez a kötelességem. – találtam ki ezt a hazugságot, eszem ágában sem volt apámhoz menni, nem volt hozzá akkora erőm, egyébként is 3 hete nem láttam, az az egy nap meg végkép nem számít. Amúgy is, jól tudom, hogy túl fogja élni, mint minden mást is, őt nem lehet legyőzni.

Elengedett a szorításából, én rögtön fogva a slusszkulcsokat kimenekültem a bárból, Hallottam Aisa hangját, aki éppen a jövendő férjét ostorozza azért, hogy elengedett, ő védekezett, mondván az apjához tart, Aisa meg mondta neki szidásul, hogy úgy sem fogom meglátogatni az apámat. Aisa túl jól ismert már. Péter kisietet reménykedve, hogy megállíthat, de én akkora már kitolattam a parkolóból és besoroltam az út jobb oldalára.

…

Körbe-körbe mentem a városban,nem érdekelt a hatalmas hóvihar ami tombolt kint, normális emberek otthon maradnának ilyen időben, de mivel én nem tartozom közéjük érthető a dolog. Miközben vártam a zöldre eszembe jutottak újból a képek, melyeken épp Vandával vagyok, Vanda olyan jó tud lenni, persze nem mindig. Csak az ő arca lebegett a szemem előtt.

...

Egyszer csak Vandáék háza előtt találtam magamat, a másik pillanatban már az ajtóban. A kezem automatikusan csöngetett, 2 perc múlva már nyitódott is ki. 

-  Zombor? – Jelent meg az ajtóban Vanda apja. – gyere be mielőtt még megfagysz. Beléptem az ajtón, az otthon melegséget árasztott mindenhol, nem csak a kandallótól volt ilyen meleg.

-  Mit szeretnél fiam? – kérdezte aggodalommal teli hangon Vanda apja.

-  Nem tudom. – válaszoltam bizonytalanul.

-  Értem. – mosolyodott el megértő mosollyal az arcán. – Fáradj beljebb - mutatta az utat, a konyhába vezetett be. – szeretnél esetleg valamit inni? Szerintem egy pohár meleg tea jót tenne neked.

-  Köszönöm, elfogadom. – fogadtam el az ajánlatot, mivel a hideg miatt átfagytam, pedig 5percnél többet nem is töltöttem kint.

-  Apád túl fogja élni, már jobban van, bár még mindig az intenzíven van, de csak, hogy ha bármiféle komplikáció lépne föl, amit kétlek, akkor minél hamarabb kerüljön biztos kezekbe. – mondta el az infókat az apámról. Most megkönnyebbülést kellene éreznem, de nem tudok. Én is megkaphatnám a legjobb fiúért járó díjat. 

 Most közelebbről megnézve magamnak Vanda apját, eddig csak messziről vagy sötétben láttam, egy nagyon barátságos, jóképű, kedves embert véltem felfedezni benne, aki ráadásul nagyon hasonlít a lányára, vagyis Vanda hasonlít rá.

-  Köszönöm uram. – próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nem sikerült.

-  Szólíts nyugodtan Endrének, nem Endre bácsinak –figyelmeztetett, az arcán a szemöldökét összehúzta. – elvégre nem vagyok olyan öreg még, hogy lebácsizzanak. – mosolyodott el. Most már tudom, honnét örökölte Vanda azt a képességét, hogy a legrosszabb helyzetekből is jót tud kihozni, megnevetetni másokat vagy legalább is jobb kedvre derítenie, mint most Vanda apja, Endre, engem.  

-  Értettem uram, vagyis Endre. – mosolyogtam rá.

Ebben a pillanatban egy nagy kattanást halottam mire Vanda apja megfordult és a konyhapulthoz lépett, mikor vissza fordult felém már két bögrét tartott a kezében, amit le tett elém. Bele kortyoltam.

-  Nagyon finom. –dicsértem meg a teát.

-  Hát köszönöm, a lányom kedvence. – mondta. Vanda kedvenc teáját iszogatom az otthonában, miközben ő is itthon van. Itt, ő. Itt van. A közelemben. –  Eltudod azt hinni, hogy ezen a fajta teán kívül nincs más? A lányom szokott a legtöbbször bevásárolni, ezért csak ezt a fajta teát iszom, amit mellesleg nem szeretek, de iszom. Ezt az abszurditást - nevette el magát. Szerintem is vicces volt, vele együtt nevettem egy-két percig, aztán mély csönd telepedett le közénk és megint baromira rosszul kezdtem el magamat érezni. 

-  Őőő..

-  Akarsz beszélni vele? – kérdezte. Honnan tudta, hogy épp rá gondoltam?

-  Hát igen. - egyeztem bele.

-  Gyere. – állított fel a kezével és elindult a lépcső irányába.

Megjegyzés: 

Próbálok sietni a történettel, tényleg. 

Remélem azért tetszik nektek a folytatás :D

Nem hittem volna... by Jane < 16.fejezet

16. 

Gondolatok - III. 

Sziasztok Drágák :)
Ez megint csak egy folytatás. 
Tudom, hogy elég tömör lett, ez a 3 részre bontott részek, ez azért van így, mert gyorsabbra akartam venni a tempót. Egy kicsit uncsi lett volna idő után, hogy még mindig nem haladtunk csak ugyan azt tudjuk meg más szemszögből :D Lehet ezt csak én látom így...
Ja és ki ne hagyjam: Jó olvasást, megint <3 

XoXo Jane 

3.rész

2015. Január 28 (Szerda)

Miután a suliban a reggel folyamán lopva vettettünk egymásra pillantásokat üzenetben megkérdeztem tőle, hogy találkozunk-e megint délután. Igent mondott rá egy kis győzködés után. Lehet, neki több kifogása van a személyem ellen, mint nekem az ő személye ellen, ez azért rosszul esik, de kitartó ember vagyok. Nem adom fel egykönnyen.  Úgy érzem, jó barátok leszünk…

Mielőtt elvittem a Lótusz bárba, a Duna partra mentünk, először is egy kicsi nyugalomra vágytam valami oknál fogva. Utána elindultunk Aisa bárjába, ahol már meg lett javítva a zenegép, amit tegnap nem tudott használni Vanda, Aisa megígérte, hogy megjavítatja és hamarosan már jobb lesz, mint új korában. Mivel tegnap még nem volt megbeszélve a találka mára, ezért odaszóltam Aisanak, hogy jó lenne, ha mára már működne, mert használatba vennénk. Vanda odáig volt a hírért, hogy birtokba veheti a lejátszót, mesélt egy számára gáz, de vicces dolgot, hogy miért is akarta ennyire használni a gépet. – Olvastam egyszer egy könyvben, hogy; – rám nézett, látszólag zavarban volt attól amit mondani készült. - Na szóval ,- szedte össze bátorságát. – egy vagy két éve olvastam egy romantikus könyvben, aminek az részében a főhősnő egy bárban táncol az asztalon, csak úgy magában, azóta én is ki akarom próbálni. – foglalta össze a lényeget zavartan, nevetnem kellett volna, de nem tettem meg, örültem, hogy megosztotta eme történetet, amit kínosnak érzett elmondani neki, de végül megtette. Miután kiszálltunk a kocsiból, ő rögtön megrohamozta a bárt, hallottam, hogy már be is kapcsolta a gépezetet, mikor beértem már ott táncikált egymagában, számomraismeretlen számra.  Nagyon élvezte a számot, táncolt, legalábbis zötykölődött a ritmusra, a haja ide-oda mozgott. A teste minden egyes porcikája egy azon ütemre mozgott. Be kell, valljam, van ritmusérzéke a kis vörösnek és ráadásul még hajlékony is volt.  Türtőztetnem kellett magamat, mert most az először fordult elő, hogy nem csak, mint egy emberi lényre néztem Vandára, hanem mint egy nőneműre. Nagyon szexi volt, istenem irtózatosan szexi volt, ha nem barátként hoztam volna el őt ide, hanem másként, már rögtön elkezdtem volna a csábítások kézikönyvének az első fejezetét. De ezt nem tehettem meg.

-  Jól rázza. – szakított ki szerencsémre ezekből a rossz gondolatokból Aisa hangja.

-  Ja. – próbáltam minél közönyösebben mondani, mintha nem érdekelne a dolog.

 Nagyon nehezen vettem le a szememet a látványról, egésznap el tudtam volna nézegetni. Mikor Aisa felé fordultam úgy méregetett a szemeivel, mint ahogy még soha.

-  Mi van? – kérdeztem némi éllel.

-  Semmi, Semmi. – mosolygott rám mintha nem is gondolt volna semmi olyasmire, amire szerintem gondolt. – Kértek valamit? – terelte a témát.

-  Egy limonádé jól esne. – adtam a választ.

-  És a barátnőd?- kérdezte, én meg egy nagy levegőt vettem, hogy csitítsam a mérgemet. Mikor kimondja a ,,barátnő” szót felmérgel, de hiába mondom hogy nem az, ő úgy sem érti meg, még inkább piszkálódik vele. Inkább ráhagyom.

-  Ő teát kér. – vágtam rá gyorsan. Honnét is tudom, hogy azt fogja kérni.

-  Milyet?

-  Fahéjas-almás. – válaszoltam. Aisa megint azzal a mindent tudok tekintettel méregetett. Ha megkérdezné már nem is tudnám megmondani, honnét is tudom, hogy honnét tudom, hogy azt fogja mondani. Azt informátorom nem említette, és Vandával sem beszéltünk még róla egyszer sem, hogy mit szeretünk és mit nem.

-   Oké, akkor fahéjas-almás tea rendel. - hangsúlyozta ki. – És egy limonádé, ami pedig mentás bodzás. – mondta föl a rendelésemet. Aisa már tudja mindenben az ízlésemet, nem hiába volt ott 5 évig mindennap mellettem, születésnapjaimon, névnapjaimon és az ünnepeken. Sokszor vele és a családjával ünnepeltem a karácsonyt, - míg apa ki tudja, hol volt. - ami 4 főt tett ki, de a vége felé már a pasija is csatlakozott hozzánk. 

A zene véget ért, egyszer csak megjelent Vanda és leült mellém a bárpulthoz.

-  Húú a kedvencem. – vette el nagy vidáman a teát Aisa kezéből. – Honnét tudtátok, hogy ez a …? - hagyta a kérdés végét szabadon, és egy mindent tudó tekintettel belekortyolt a teába. Héé ezt nem is kérdeztem meg senkitől, valamiért magamtól tudtam. Magam sem tudom honnét. Nem égett le a nyelve? Úgy itta a teát, mintha nyári hűsítő lenne.

Egy másik szám követte a másikat, mindegyiken dobolt a lábával, a kezével, a nyakát mozgatta, a fejét rázta. Aisa jót mulatott rajta. Lenyűgözte őt, mint már tegnap is megemlítette. Aztán bementünk a játékterembe, játszottunk nevettünk, beszélgettünk, a suliról a tanárokról mindenféle témát megközelítettünk, amiken jókat nevettünk, Vanda minden rossz helyzetből ki tudja azt hozni, hogy a végkifejlett jó legyen.

Egy-két órát tudtunk csak maradni, mert haza kellett mennie tanulni és azt anyukája sem őrült, hogy ilyen sokáig távol van hazulról, ezért megint haza furikáztam. Mielőtt bement a házba, visszaszóltam neki, ezúttal nem vártam meg a másnapot, egy újabb találkát kérve. Megmondtam neki, hogy máshová mennénk, elfogadta a meghívást, de azért sajnálta, hogy nem a Lótusz bárba megyünk megint. Jól esett, hogy ennyire megtetszett neki a hely, én is nagyon szeretem.

2015. Január 28. (Csütörtök)

Starbucks kávézóban vártunk a kávénkra, ő valami különlegességet kér,t aminek a nevét ki sem lehet mondani rendesen, én meg egy sima expressot, lehet tök unalmas vagyok, de szeretem hagyományos dolgokat, persze nem az ágyban, mert ott szeretem kipróbálni a minden fajta extrém dolgot,  ha gyomromról van szó, inkább maradok annál, amit régóta fogyasztok, semmi újdonság. Ezzel szemben Vanda az újdonságokra éhes, nem tud a fenekén maradni (vagy mondhatjuk úgy is, hogy a bugyijában, ha akarná, szívesen megszabadítanám tőle.) Tegnap óta néha nem csak barátként nézek rá, hanem nőként is, akit az ágyamba hurcibálnék, de tudom, hogy ezeket a gondolatokat minél hamarabb el kell felejtenem, mert Vanda nem olyan lány, és amúgy sem ajánlatos kikezdenem vele. Ha már itt tartunk Aisa amúgy is megfenyegetett, hogy  ha nem vigyázok rá, bajom esik általa, úgyhogy ezt jó lesz a fejembe vésni, hogy semmiféleképpen se, tegyek olyat, amit megbánhatnék a későbbiekben.

Vanda nagy boldogan iszogatta forró kávéját, azt mondta, hogy a kedvenc ízeit véli felfedezni benne: narancs, fahéj, alma, szegfűszeg, karamell, csoki  és valami, aminek a nevére már nem emlékszem. Úgy itta, mint tegnap a teát, van ennek a nőszemélynek még egyáltalán ízlelő bimbója, mert ilyen forró tea után le kellene, hogy forrázza őket.

-  Játszunk valamit. – szólalt meg egyszer csak, két korty kávé között.

-  Még is mire gondoltál? Piros pacsizni szeretnél vagy mi? – humorizáltam.

-   Nem, dehogy is. – mulatott szavaimon. – Mivel alig ismerjük még egymást, vagyis én úgy vélem, ezért arra gondoltam, hogy az lenne a játék lényege, hogy addig nem ihatsz a kávédból és persze én sem, míg nem mondasz valami személyeset vagy nem személyeset magadról. – fejezte be, és visszadőlt a székébe, látszólag nagyon elégedett volt az ötletével. 

-  Vagyis a játék lényege, hogy ha nem mondasz valamit magadról, nem ihatsz kávédból. – foglaltam össze röviden.

-  Helyén találtad a szöget. – dicsért meg engem.

-  Akkor kezdjük. – fogadtam el a kihívást. A tét az volt, hogy kihűlt kávét kell innom, ezt nem kockáztathattam. 

-  Te kezdesz. – adta át a kezdés lehetőségét, de valamiért úgy érzem végig az volt a célja, hogy minél többet tudjon meg tőlem, ha már magamtól nem is beszélek neki magamról.

-  Szeretem a járgányokat. – mondtam neki egy tényt.

-  Hééé ezt eddig is tudtam. – rimánkodott a válaszomon. - Mondj valami olyat, amit még nem tudok rólad és sok olyan van. - tudtam, hogy ez a célja.

-  Jól van, akkor… Legyen ez: utálom a telet. – a szemei kikerekedtek.

-  Hogy lehet utálni a telet? – hitetlenkedett. – Miért? Mi bajod vele?- kérdezte. DE én nem válaszoltam és beleittam a még forró kávémba, ezzel egyértelmű célzást adtam afelől, hogy nem fog tudni semmiféle információt kihúzni belőlem ezzel kapcsolatban. 

-  Én imádom a telet, most megint te jössz. – vigyorgott rám játékosan.

-  Mi a fasz! – csattantam fel. – Ez egyértelműen csalás volt.

-  Miért? Te hozod a szabályokat? – okoskodott. – Én is mondtam valamit magamról. Hajrá. - vigyorgott tovább.

-  Nem, de akkor is milyen az már, hogy … nem is tudom mi volt is ez pontosan.

-  Kicseleztelek. – adta a választ kurtán a kérdésemre csak úgy, nagyon jót mulatott rajtam. A kis vörös, ezt még visszakapja, meg bűntetem.

-  Jól van, ha így akarod játszani, ám legyen. – vetettem rá egy gyilkos pillantást. A filmekben ilyenkor jönnek elő az ördögi kacajok, de ez a valóéletben, csak nevetséges lenne. – Az osztályban már 3 lánnyal lefeküdtem. – lefagyott a mosoly az arcáról. Húú, de édes a bosszú. Nem talált szavakat, kinyitotta aztán becsukta az ajkait, nem tudott erre mit mondani. –Most te jössz. – vigyorogtam rá, mint egy hülye gyerek, aki jól végezte dolgát.

Megszeppenve méregetett engem.

-  Még nem csókolóztam senkivel. – dőlt hátra mosollyal az arcán, mint aki győzedelmeskedett felettem. Ez lesokkolt. Még sohasem csókolózott? Akkor odáig sem jutott még el?

-  Mi? – hitetlenkedve kérdeztem vissza.

-  Te sem adtál a kijelentésednek a miértjéről információt, akkor tőlem se várd, hogy megosztom a lelkem egy mélyének fontos darabkáját. – válaszolt összeszedetten.

-  Oké – adtam fel. – Akkor gondolom, én jövök.

Miközben várt rám ivott egyet.

-  Olvastam a Szürke 50-en árnyalatát. – jött elő egy jó kis, frappáns kijelentés.

-  Hogyan? – kérdése közben majd nem kiköpte kávéját, a szája jobb oldalán folyt egy kicsit a kávé, ami koránt sem volt szexi dolog, fulladozva szedte össze magát, Mi lett volna, hogyha épp akkor iszik, mikor bejelentettem neki, hogy mennyi csajjal voltam már az osztályban… akkor biztos megfulladt volna.

-  Mint már mondtad te is az előbb, nem kell indokolnom, csak tényeket közlünk egymással, semmi több. – látszólag nem tetszett neki frappáns válaszom, de kit érdekel? Ő is így játssza, akkor én is.

-  Jó, felőlem. – adta fel ő is a harcot ellenem. Gondolkodott, hogy mit is mondhatna ezután. – Régebben utáltalak. – jött végül a következő információ.

-  Ezt már eddig is tudtam, már nem egyszer vágtad a fejemhez. – összeszűkült szemmel figyeltem őt.

-  Igen tudom, de a miértjét tudod? – kérdezett vissza, ez jó kérdés volt.

-  Nem.. miért? – kérdeztem kicsit tartva a választól. Olyan öntelt vigyor jelent meg az arcán, mintha évszázad beszólását találta volna ki éppen.

-  Soha nem fogod megtudni. – jött a mindent elsöprő válasz, a vigyort a képéről még egy tornádó sem tudta volna letörölni. Hú, most élve megnyúznám, úgy megbüntetném valamivel. De mivel?

Közel hajoltam hozzá és a szemébe mondtam.

-  Tudod mit, nem is akarom tudni. Nem vagyok rá kíváncsi.

-  Hiszi a piszi. – játszotta a mindent tudó nagy kislányt. Egyszer megkapja a magáét, az hét szentség.

Nem hittem volna... by Jane < 15.fejezet

15.

Gondolatok - II. 

Sziasztok Drágáim :))

Ez az előző rész (14. fejezet) folytatása. 

További jó olvasást :D 

XoXo Jane 

2.rész

2015. Január 27. (Kedd)

Ellógtam az utolsó két órámat, mert úgy véltem, hogy fölösleges időt pocsékolnom rá… anélkül is sikerülni  fog az érettségi, hogy bejárnék ezekre a fölösleges órákra, amúgy sem hiányoztam eddig túl sokat.

 Miután elég időt töltöttem a Starbucks-ban, visszaindultam a sulihoz, mert Vandával találkozót beszéltem meg. Igazából fogalmam sem volt, hogy mit is csinálhatnánk mi ketten, de majd csak kitalálom a következő 1 órában.

…

Nem is tudom, hogy mit gondoltam. Gondolhattam volna, hogy elfogja felejteni a megbeszélt találkozót… olyan feledékeny, nem rosszabb, mint Aisa, de súrolja a mércéjét. Legalábbis eddig úgy vettem észre. Pedig mikor megbeszéltük nem is volt berúgva, most mi lehet a kifogása feledékenységére? Nem tudom, de nem is vagyok kíváncsi rá, az a lényeg, hogy akkor eljön velem, végül is nem kellett sokat győzködnöm.

Már negyed órája vártam rá mikor megérkezett, azt sem tudta, hogy merre van jobbra vagy balra, keresgélt a szemével pedig végig az utca túloldaláról figyeltem a szerencsétlenségét, jót mulattam bénaságán. Miután végre észrevett engem,  az nem volt elég neki, hogy negyedórát kellett rá várnom, míg idetalált, de még játszotta a kislányt is, aki nem merészkedik fel egy idegen háta mögé (különféle kifogásokat talált ki, hogy miért nem teheti meg) Bár számítottam erre a reakcióra is,de nem hittem, hogy ilyen nehéz feladatom lesz. Hogy rá bírjam, eljöjjön velem, rá kellett ijesztenem, ezért ott hagytam. Mentem egy nagy kört. Körbe vezettem a nagy háztömböt és miután visszakanyarodtam az utcába, megláttam Vandát, aki mérgelődött magában, ez mosolyra késztetett, tudtam, hogy innentől nem lesz nehéz feladatom.

Így is lett. Vanda egy-két mérgelődés után, felszállt a veszedelmes járgányomra - az ő szavaival élve - és elindultunk. Elindultunk.., de még én sem tudtam, hogy hová is tartunk, azt hittem, hogy mostanra kitalálok valamit,de nem így lett. Még most is ezen agyalok.

Körbe-körbe furikáztam magunkat a városban, Vanda ebből semmit sem vett észre, ez gondolom azért is van így, mert görcsösen, erősen ölelt át hátulról. Az ölelése valamiért nagyon jól esett, főleg az, hogy ilyen erősen fogott. Még az is árulkodó jel lehet számomra, hogy nincs képben, hol is vagyunk, mivelhogy csukva van a szeme, a visszapillantó tükörben nézve őt, miközben vártam a zöldlámpára, olyan érzésem volt, hogy bízik bennem, mintha tudná, hogy nincs veszélyben mellettem. Másrészről meg az is eszembe jutott, hogy annyira fél, hogy valami baj lesz, hogy még a szemét sem meri kinyitni, ettől röhögnöm kellett, de visszafojtottam nagy nehezen a kacajomat.

Rengeteg bár mellett mentünk el, mindegyik jó, de nem az igazi. Most komolyan bárba akarom vinni? – tettem fel magamnak a kérdést. Már hogyne, ő csak egy haver vagy valami ilyesmi… ergo nem kell lenyűgöznöm. Nem kell elegáns étterembe vinnem, bár a legtöbb lányt egy lebuj is kielégíti, nincsenek elvárásaik, csak a lényegre akarnak térni, amiről mindannyian tudjuk, hogy mi is az. Vandával nem ez a helyzet, vele másként kell bánnom, mint a többi lánnyal, valamiért ő más és valamiért én is másként bánok vele, mint a többi nőnemmel. Lehet, rosszul teszem, főleg, hogy az eredeti tervem az, hogy visszaadjam azt, ami miatta van velem, vagyis az, hogy magamra sem ismerek, minden gondolatomat felemészti. Azt akarom, hogy ő is így érezzen, és ugyan ilyen elveszetnek tűnjön, mint ahogy én érzem magamat. De ez a tervem egyre távolabb kerül tőlem, miközben egyre jobban megismerem őt. Nem hagyhatom, hogy az érzéseim befolyásoljanak, semmiféleképpen sem.

…

Végül, nagy nehezen eldöntöttem hová megyünk, hogy hová viszem el. Megálltam a kedvenc báromnál, ami a törzs helyem, gyakorlatilag itt töltöm időm nagy részét, hogyha például lógni akarok, külön bejáratú kulcsom is van, csak nekem. Ilyen, hogyha valakinek vannak barátai és összeköttetései.

Vanda szó szerint leugrott a járgányról és nagy levegőket vett, - ebből rájöttem, hogy inkább félt fent ülni a járgányomon hátam mögött ülve, minthogy megbízva bennem fogott olyan erősen, - én addig a kocsimmal ügyködtem. Kritizálta a bárt - a nevét, mint a ,,bár” jelzőt, szerinte a bár és a kocsma tök ugyan az, de ez korántsem így van, mivel nem volt kedvem most beszédet tartani a különbségekről ezért nagy nehezen, de ráhagytam, - neki mindig van valami megjegyzése mindennel kapcsolatban. Nem tudja néha befogni a száját?

Mikor beértünk, láttam rajta, hogy tetszik, amit lát, lehet lenyűgözte, amit látott, pedig a lenyűgözése nem szerepelt a terveim között, vagy még is? Badarság. Hülyeségeken töröm a fejemet. A bár ízlésével kapcsolatban pedig nem csodálkozom, hogy tetszik Vandának a látvány, Aisanák mindig is különleges ízlése volt mindennel kapcsolatban. De nem most szeretném Aisa ízlését firtatni a férfiak ügyében és külsőségekkel szemben, miközben Vanda is velem van, elvileg rá kellene fókuszálnom.  

Mikor bevezettem a nagy terembe, ahol sok férfi megfordult már különféle ügy miatt, hogy levezesse feszültségét. Kimondhatom, hogy a férfiak körében ez a legforgalmasabb bár Pesten, ha nem is maga a bár részébe látogatnak el, de ebbe a helyiségbe igen. Itt mindenki az lehet, aki lenni akar, nem kérdezi senki, hogy honnét jöttél, milyen helyzetbe kerültél, ami miatt ide keveredtél. De ha kell segítség nekik, például jó kis beszélgetés, abban Aisa nagy segítségükre van. Mindenkit szívese meghallgat, és mivel pszichológiát tanult még segítségükre is van úgyhogy közben pénzt sem kér el tőlük. Ezt és minden mást is nagyra becsülök benne, nem tudom, hogy velem mi lett volna, hogyha az apám nem őt veszi fel mellém segítségül, - lehet ez volt az apám egyik legjobb tette és jó cselekedete felém.

Vanda teljese odáig volt, el kellett magyaráznom neki, hogy én nem versenyzem, csak ütögettem a zsákokat feszültség és harag oldásaképpen. Pedig azt mondják, hogy nagyon jó is lehetnék, de engem ez egyáltalán nem vonzz.

Miután visszatértünk a játékszobába Aisa jelent meg, aki mérgelődött nekem egy sort, aztán bemutattam neki Vandát, láthatólag örült a vendégemnek, utána magunkra hagyott. Ez után jól telt az idő, jól éreztem magamat, megtudtam Vandáról, azt is, hogy fogalma sincs, hogy kell billiárdozni és azt is, hogy milyen jól el tud lazulni és, hogy a saját bénaságán olyan jókat tud mulatni, folyamatosan nevetgélt magában, ez állandóan mosolygásra késztetett.

Miután magára hagytam Vandát egy fontos telefonhívás miatt úgy 15-20 percre,  az a látvány fogadta visszatértemet, hogy két idegen pasassal beszélget és nevetgél, ezért valamiért mérges lettem, de elfojtottam mérgemet, mikor Aisa oda jött hozzám.       

- A barátnőd bámulatos egy teremtés. – csattant fel Aisa., miközben odatámasztotta magát mellém a falnak. – Az ott Kéves Árpád – mutatott Vanda mellett ülő 40-es évei végén lévő férfira. -  Egy menő üzletember, akinek a lelkét nagyon nyomja valami, mindig vidám férfi volt, mikor kettesben maradtunk még flörtölt is velem, de mostanában teljesen magába fordult, ha eljött rendelt egy sört és a sarokba ült le – sóhajtott egyet. – Tudom, hogy valami nagyon bántja, sőt sanyargatta őt belülről a dolog. De nem tudok rajta segíteni, míg nem hagyja – vett egy nagy levegőt, miután elhadarta ez a sok információt és folytatta. – Láttam mikor Vanda bámulta őt, miután te otthagytad valamiért, aztán gondolt egyet és leült mellé, csöndben figyelte, míg végül  Árpád szólalt meg először, ezek után csak úgy történtek az események, egy másik pasas is csatlakozott hozzájuk, ha jól emlékszem Péter, most meg mind a hárman mosolyognak egymásra, mintha mi sem lenne tökéletesebb, viccelődnek valamin, bár nem értek belőle semmit. - gondolkodott miközben őket nézte, aztán tovább folytatta. -  Ebben a lányban van valami természetes adottság, amivel leveszi az embereket a lábáról és megnyílnak neki, nem olyan, mint az enyém. - kacsintott egyet rám, erre szemöldök összehúzással válaszolok. – Neki a vérében van, a másokról való gondoskodás, és odafigyelés. – Aisa maga felé vont és két kezével a vállamat megfogta. – Nekem nehogy megbántsd ezt a lányt, különben velem gyűlik meg a bajod és annak csak rossz vége lehet, ne játszadozz vele, még most döntsd el, mit is akarsz tőle valójában és aszerint járj el. – utasított, aztán csak úgy ott hagyott engem. Mi a faszt képzel ez? Hogy hiheti azt, hogy ő majd megmondja mit is tehetek ezzel a lánnyal? Majd én eldöntöm, mit csinálok vele és mit nem. Nem a főnököm vagy mi.

Aisa faképnél hagyása óta eltelt újból 10 vagy 15 perc, mire Vanda meglátott,  egy ragyogó mosollyal üdvözölt, mondott valamit a két férfinak, akik láthatólag marasztásra akarták bíztatni, de még egy-két szóváltás után nagy nehezen ott tudta hagyni őket, de előtte megfogta a kezüket és erősen megszorította és elköszönt tőlük. Ők egy nagy mosollyal viszonozták kedvességét, végül felállt és odajött hozzám.

-  Jó gyorsan végeztél. – fogadt engem ezzel a kifejezéssel. Mi? Vagy fél órája váltunk el.

-  Több mint 30 perce nem láttuk egymást. – világosítottam fel. Vagyis én a 30 perc nagy részében őt bámultam.

-  Tényleg? – mosolygott nagy vidáman. – Nem is vettem észre, hogy így telik az idő. – hmm? Oké, akkor úgy vélem jól érezte magát ez idő alatt. – Akkor folytatjuk a játékot? Úgy emlékszem én álltam győzelemre. – kacsintott egyet rám. Kis hazudós, de ha ezt akarja, hát legyen.

-  Tényleg így. – kacsintottam vissza rá.

-  Igen így volt, örülök, hogy nem találsz ki semmiféle mentséget a bénaságodra. – Mosolygott megint rám.

-  Sajnos néha be kell vallani az embernek, hogy ha nem áll nyerésre. – mosolyogtam vissza, de ezt nem csak játékból mondtam, hanem így is gondoltam. Nem nyerhetek Vanda ellen, egyszerűen nem tudnám bántani igazán, és nem is akarom már. A természete, az állandó mosolygása, nevetgélése és humora,- mikor azon nevet, ami egyáltalán nem is vicces,- egyszerűen lefegyverezett engem. Eldöntöttem, hogy nem fogom visszaadni azt, ami nem is az ő hibája, nem tehet róla, hogy folyamatosan vele álmodok, és rá gondolok, - vagyis de az ő hibája, mert ezt teszi a legtöbb emberrel, de nem direkt.. ilyen a természete. – Nem büntethetem azért, ami nem az ő hibája, én hagyom, hogy beférkőzzön az agyamba, vajon szokott rólam ábrándozni, vagyis rólam gondolkodni? Álmodni? Úgy vélem ez örök rejtély marad, bár nem igazán értem, hogy ez miért is érdekel engem ennyire. Zombor össze kell szedned magadat. 

-  Jól vagy Zombor? – kérdezte aggódva.  

-  Igen, persze. – mondtam zavarodottan. Egy kicsit elbóbiskoltam az imént.

-  Akkor játszhatunk? – kérdezte játékos vigyorral.

-  Kezdhetjük a játszmát. – válaszoltam, de ezt komolyan is gondoltam. Kíváncsi vagyok mi lesz a játszma vége.

A nap végéhez közeledett már, de Vanda nagyon beleélte magát a bár hangulatába, miután kitárgyaltuk a szerelmi életemet, ami be kell, hogy valljam zavarba hozott engem, egy kicsit. De közben élveztem, hogy zavarba hozhattam én is őt és az is tetszett, hogy sikerült ledöbbentenem, de azért aggódtam, hogy ezzel elijesztettem őt. Nem is értem, még mindig, hogy miért érdekel ennyire a véleménye, hogy miért érdekel, mit gondol rólam.

De aztán rákellett döbbennem, hogy ez a kis incidens után minden jobban ment, jobban éreztük magunkat, együtt nevettünk, néha olyan dolgokon, ami egyáltalán nem is volt vicces. Vanda folyamatosan csak beszélt és beszélt, be nem állt a szája, szerintem még egy buldózer sem tudná elijeszteni a további fecsegéstől.

 Miután hazavittem vicces elköszönésünk után, én is hazamentem, a szokásos történt velem megint csak róla álmodtam és rágondoltam. Mielőtt elaludtam valamiért izgatottan vártam a másnapot, nem merem még magamnak sem bevallani, hogy ő miatta, de egy idő után meg kell tennem.

Nem hittem volna... by Jane < 14.fejezet

14. 

 Gondolatok - I.

Sziasztok Drágáim :) 

Na meghoztam a következő fejezetet/fejezeteket. Mivel nagyon hosszú lett kb 10 oldal 3 részre/ fejezetre osztottam a Gondolatok című fejezetet. 

Cím: Annyira kreatív vagyok a címek adásban :D Én saját magamat nevetem ki, hogy képes vagyok 10 oldalakat írni, de egy nyamvadt címet nem tudok kitalálni... 

Fejezet: mint már párszor említettem egy darabig Zombor szemszögéből ismerhetitek meg az eddigieket, ez annyiból áll, hogy ha valaki még sem értené, hogy azokat a részeket melyeket Vanda vezetett fel eddig, most ugyan azt elmeséli Zombor, csak úgy ahogy ő látta a dolgokat és olyan részek láthatóak, amik csak vele történtek meg. Hamarosan már lesznek olyan részek is, ami még meg sem történt, de akkor már mind ketten szerepelni fognak. Remélem érthető voltam :) 

XoXo Jane 

u.i: Jó olvasást. 

1.rész

2015. Január 25.  (Vasárnap)

16:05

Az ágyamban fekve, a plafont nézegetve folyamatosan Vandán jár az eszem. MÁR megint! Az egyik pillanatban még vicces és laza, a másikban meg pukkancskodik valamin. Azt hittem könnyű lesz megfejtenem, mi másért is barátkoznék vele? Annyira zavart, amit mondott rólam, hogy csak is azért akartam megismerni közelebbről, hogy megtudjam miért hisz olyannak, ami nem vagyok. De miért érdekel ennyire a véleménye? Miért van ilyen nagy hatással rám? Fogalmam sincs. Ezt az érzést, ami belül van még nem ismertem eddig, nem is tudnék rá megfelelő szót találni. Minél tovább gondolkodom ezen, csak is a kíváncsi szó jut az eszembe. Kíváncsi vagyok Vandára… ááá ez még sem jó. Fogalmam sincs, mit, miért csinálok. Mindent összezavar. Összezavarja az életemet. Annyira utálom, hogy soha sem tudja, mit akar, rögtön vádaskodik, át sem gondolja, amit mond, vagy tesz, aztán meg bocsánatkérésekbe szabadkozik. Jó lenne helyére raknia valakinek.

17:00

 Egy órámba telt (vagyis hetekbe), de most már tudom, rájöttem, hogy miért is lehet ez a nagy érdeklődésem iránta, amit nem igen tudtam eddig megmagyarázni neki sem és magamnak sem… a tudatalattim helyére akarja rakni ezt a vöröst. Így van… Biztos ez a magyarázat a tetteimre. De hogy is fogom ezt megtenni? Ezen még gondolkodnom kell, nem szabad elsiettetnem a dolgot. 

Bekúszok a páncélja alá és onnét töröm össze.

Megérdemli egyáltalán, hogy bántsam? Vagyok olyan gonosz, hogy tényleg bántsam őt?

…

2015. Január 26 (hétfő)

Egész nap látványosan kerültem Vandát. Komolyan, mint egy ovis, olyan voltam, de ha csak így tudom felkelteni az érdeklődését és visszacsábítani a sötét oldalra… akkor minden pénzt megér. Könnyebb lenne elfelejteni és békén hagyni, és többet nem gondolni rá, de nem megy, nem tudom kiverni a fejemből és nem tudom békén hagyni… és fogalmam sincs, hogy miért. Nem tudok még saját magamnak sem magyarázatot adni a tetteimre, szánalmas egy alaknak érzem mostanában magamat és ez az ő hibája.  Ezért kell visszavágnom! Muszáj, hogy visszakaphassam a régi énemet, aki nem foglalkozik ilyen kis libák megjegyzéseivel, bajaival és, akit nem érdekel mások véleménye, aki éli az életét úgy, ahogyan ő akarja. Igen vissza akarom kapni és vissza is szerzem, de ehhez bosszú kell, ami édes lesz, mint a méz. Mikor észrevettem a tükörben, hogy úgy vigyorogtam, mint egy szamár a fondorlatos tervemre gyorsan csapvízzel megmostam az arcomat, hogy ezzel egy kicsit felfrissítsem az elmémet. Még jó, hogy a férfi wc-ben vagyok, tökegyedül, mert különben nem tudnám mivel magyarázni hülye viselkedésemet. Soha nem viselkedtem így még ez idáig. Ez is Vanda hatásának tudhatom be.

…

Az osztályteremből kifele menet összefutottam Vandával, aki megállított, innentől tudtam, hogy nyert ügyem van, csak a megfelelő alkalomra kellett várnom. És eljött.

- Zombor? – fordított maga felé. Szemtől szembe álltunk egymással.

- Mit szeretnél? – kérdezte m tőle. Ennél unottabb arcot nem is tudtam volna vágni.

-  Mit szeretnék? Hát nem tudom, de ez a közöny, amit tőled kapok az utóbbi időben, nem esik a legfényesebben. – mondta ki végül. Áá szóval észrevette. Továbbra se szólaltam meg, csak vártam rá, hogy mondjon valamit.

-  Jól van, nem tudom mit tettem ellened az elmúlt három és fél évben, de szerintem nem érdemlem meg, hogy ilyen legyél velem. – szakadt ki belőle. Mi van?  

-  Miért? Milyen vagyok? Nem csináltam semmit! Próbáltam barátkozni, te meg elhajtottál. – mondtam enyhén haraggal fűtött hangnemben. 

- Elhajtottalak? Tényleg azt tettem? Ha megbántottalak nagyon sajnálom, de tényleg nem értem mi volt ez közöttünk. Vagyis, hogy beszélgetni kezdtünk. Érted, amit mondani akarok?

-  Nem igazán. – vallottam be. 
- Mit nem lehet ezen érteni? Ha nem vetted volna észre, mióta osztálytársak vagyunk soha sem trécseltünk, nem kérdezted, hogy-hogy vagyok és én sem kérdeztem, hogy-hogy vagy. Mi változott? – tette fel nekem a kérdést. Hát nem hiszem el… Én is pont ezt akarom kideríteni.

Éppen készültem volna mondani neki valamit, mikor megzavartak minket

- Óó, hát itt vagy? Mindenütt kerestelek már. – jelent meg a semmiből az a srác, akivel láttam Vandát bálban, akkor is nagyon el voltak egymással, de nem hittem volna, hogy más is van köztük, de most látva őket kezdek kételkedni a megítélésemben. A srác úgy bánik vele, mintha ezer éve ismerné, ezt kötve hiszem, mert láttam mikor olyan beszélgetés zajlott le köztük, amiben be is mutatkoztak egymásnak

-  Hello, Ádám vagyok. – mutatkozott be. Ez a túlzott lazasága, ami felém irányul egyenesen kiborító, itt adja elő magát annak a csajnak, akit én is tőrbe akarok csalni. – Nem találkoztunk mi már valahol? Áá tudom is, hogy hol… a bálban. Örvendek a szerencsének. – Jó pofizik nekem és azt várja, viszonozzam nagylelkűségét. Ahogy meg Vanda nézz rá… nem tudom… nagyon egy hullámhosszon vannak. Biztos nem fogok vele jó pofizni, mintha minden rendben lenne.

- Nem haragszol meg, ha elrabolom Vandát? Úgy volt találkozunk. – kacsintott Vandára, aki zavarba jött tőle.

 Nehéz feladatom lesz, mert ugyan olyan kaliberűek vagyunk, csak ő idősebb és egyetemista. Ezt sajnos be kell ismernem. A küzdelem indul, nehéz lesz, de tudom, nem én leszek a vesztes.

Vanda bosszús pillantásokat lövellt az én szerény személyem felé, most mérges rám, mert bunkó vagyok a hercegével, mégis mit várt tőlem?

- Vigyed csak. – mondtam neki közönnyel az arcomon.

Végül otthagytak engem, én meg haza mentem, feldúlt voltam és pihenésre szorultam.

…

A házban egyedül ülve sok rossz gondolatom támad, de most ezeknek a gondolataimnak a helyét Vanda tölti ki és sajnos a gondolataink elől nem tudunk menekülni.

Felálltam, a házban fel s lejártam. Nappaliból ki az előcsarnokba, aztán onnét a konyhába. Aztán vissza. Folyamatosan oda vissza, míg egy ötlet ütötte a fejemet: elmegyek hozzá, a házukhoz. Biztos vagyok benne, hogy megnyerem magamnak.

Mivel nem tudtam a számát fel kellett hívnom Bolit, hogy mondja el, hol is lakik. Ez rossz ötletnek bizonyult, nem csak azért mert a forrásom, Boli nem hagyott békén azzal, hogy miért akarom azt tudni, hogy hol lakik Vanda, hanem azért is, mert fogalmam sem volt, hogy mivel is drukkolhatnék elő. Mit mondjak neki? Sikerült azzal elterelnem a gondolatait, hogy megígértem neki egy újabb találkozót, így mikor megint rákérdeztem már készséggel és boldogan válaszolt a kérdésemre, így már csak az volt a feladatom, hogy elmotorozzak Vandáékhoz.

…

Mikor hazafelé tartottam Vandáéktól kijelenthettem magamnak, hogy jól ment a dolog… beleegyezett egy találkozóba, de attól még irtó ciki volt a magyarázkodásom. Az elköszönésünkre meg nem is találok szavakat, most nem azt mondom, hogy egy kézfogás nem jó, de valahogy ez nem megszokott nálam, hogy egy lánnyal lekezeljek. De végül is jól jött ki, mert elvicceltük az egészet. Ő minden fiúval kezet ráz? Vagy csak velem? Ja, nem azzal a sráccal ölelkeztek, jutott eszembe ez a tény, ami miatt rosszul kezdtem érezni magam és mérges is lettem.